100 órán belül kezdődik a vívó vb

100 órán belül kezdődik a vívó vb

2013. 08. 01.
Megosztás

Mint a budapesti vívó vébé csütörtöki felvezető sajtótájékoztatóján Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke elmondta: a csarnokok készen állnak, a pástok a helyükre kerültek, már csak a dekoráció kihelyezése van hátra, és kevesebb mint 100 órán belül kezdődhet a vívó-világbajnokság a budapesti Syma Csarnokban.

A sajtótájékoztató egyben a SportAgórán megtekinthető sportágtörténeti kiállítás megnyitója is volt. "A magyarországi vívósport története" című tárlatot Vígh László kormánybiztos, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatója méltatta, megemlítve, hogy a - nemzetközi sportági szövetség fennállásának századik évfordulóján sorra kerülő - centenáriumi világbajnokság nagyszerű alkalmat kínál a legeredményesebb magyar olimpiai sportág, illetve itthoni képviselőinek bemutatására. A világbajnokságot érintve úgy fogalmazott, az NSK mint házigazda eszközökkel, létesítményekkel járult hozzá ahhoz, hogy a rendezés sikeres legyen.

"Egy színvonalas kiállítást jöttünk ünnepelni, szerencsére van mit megmutatnunk vívóinknak és edzőiknek köszönhetően" - mondta Simicskó István sportért felelős államtitkár. A sportvezető beszélt arról, hogy a vakáció szó eredeti jelentése valamilyen hiány, üresség, ez azonban a hazai sportéletre nem jellemző, mert egymást követik itthon a kiemelkedő versenyek. "Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy Magyarország sikeresen tud megrendezni nagy sporteseményeket" - szögezte le, megemlítve még: az ország elismertsége is, hogy centenáriumi világbajnokságnak adhat otthont. "Hagyományai és a célkitűzései alapján a vívás a kiemelt sportágak közé került. Minden remény megvan rá, hogy a világbajnokságon magyar sikerek szülessenek. Ehhez kemény munkát, harcias fellépést kívánok" - mondta Simicskó István.

A tájékoztatón Szetei András elmondta, az integrált világbajnokságon, melyen az épek mellett kerekesszékesek is versenyeznek, 106 országból mintegy 1100 vívó vesz majd részt, ebből mintegy 300 a kerekesszékesek száma.

A honi szövetség sajtófőnöke fegyvernemenként ismertette a várható magyar esélyeket.

Az egyik legnagyobb várakozás a férfi kardozók szereplését kiséri. Somlai Béla a fegyvernem vezetőedzője az esélyekről:



Csampa Zsolt Szlovenszky Lajos szakmai alelnököt idézte, aki korábban úgy fogalmazott: "Ha a munka el van végezve, már csak le kell aratni a gyümölcsét".

A sajtótájékoztatón megjelentek a magyar válogatott tagjai is. Az utódokat Nagy Tímea és Szabó Bence olimpiai és világbajnok igyekezett buzdítani. Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, egyben a Magyar Olimpiai Bizottságot is képviselte. A sportvezető elmondta, nagy teher hazai közönség előtt vívni, neki nem is jött össze az 1991-es budapesti vb-n az egyéni verseny, csapatban viszont - a sajtóeseményen szintén résztvevő Nábald Györggyel és társaikkal - legyőzték az utolsó szovjet válogatottat, ami óriási élmény volt.

"Azt kívánom, a mostani vívók is hasonlót éljenek át" - tette hozzá. Szabó Bence visszaemlékezett a budapesti vébé mellett egy másik, szintén hazai, meghatározó élményére: "'75-ben önkéntesként dolgoztam a budapesti vébén, akkor fantasztikus érzés volt látni a döntőig menetelő magyar válogatottat, akik a fináléban akkor a szovjetekkel szemben azonban alul maradtak."

A MOB főtitkára búcsúzóul elmondta: "sikertörténet indult a magyar sport tekintetében tavaly Londonban, az olimpia után sok nagy sportverseny rendezési jogát megkaptuk, kívánom ez a széria az eredményekben is folytatódjon!"

A sajtótájékoztatón részt vett többek mellett Riskó Géza, az MTVA sportfőszerkesztője, a MOB Média bizottságának elnöke is.

"A vívás az egyik leggyorsabb sportág, így nehezen közvetíthető, de mindent megteszünk a siker árdekében, kiemelten kezeljül a Magyar Televízióban a budapesti világbajnokságot. Napi összefoglalókkal, majd közvetítésekkel készülünk, a magyar vonatkozású döntőket, akár az adás megszakítása mellett, élőben szeretnénk közvetíteni az M1-en" - mondta a Prima Primissima-díjas főszerkesztő.

A 2013-as budapesti világbajnokság egyben centenáriumot is ünnepel: idén 100 esztendős a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE).

A sajtóeseményen a magyar válogatott, a szakvezetők, a szervezők, vendéglátók és a média képviselői mellett a támogatók közül többek közt a Tissot - mely az időmérésben, kivetítésben, technikai feladatokban működik közre -, az Adidas - mely a magyar csapatot öltözteti - és a Magyar Turizmus Zrt. - mely a világbajnokság népszerűsítésében vesz részt - képviselői is megjelentek.

(MTI-MOB)