A családja 1906 és 1909 között Szarvason élt, a fiatal Ödön a városi főgimnáziumban kezdett el vívni. Tehetsége a pécsi hadiapród iskolában bontakozott ki. 24 évesen került az I. világháborúba, ahol az orosz fronton kétszer is megsérült, egyszer a jobb karján, másrészt tüdőlövés is érte. 1916 júniusában a Bruszilov-offenzíva során fogságba esett és az egyik uráli hadifogolytáborba hurcolták. Ezrede eltűntnek gondolta, nevét beírták a halottak könyvébe.

Ödön a hadifogolytáborban szinte unásig gyakorolta az otthon elsajátított vívóiskolai elemeket. Fűzfavesszőből készített kardot, kardmarkolatot az asztalosok fabrikáltak, még fejmaszkot is készítettek ágysodronyból. Emellett hatalmas akarattal fejlesztette nyelvtudását, ott tanult meg oroszul, németül és franciául. Kalandos módon megszökött a táborból, és megpróbált 3000km távolságból visszatérni hazájába. 1918 tavaszán érkezett haza. Súlyosan megsérült jobb karja miatt megtanult írni és vívni is ballal. A háború végén felgyógyulva visszatért a frontra, majd Stromfeld Aurél vezérkarába került személyügyi tisztként.

Katonatisztként a Magyar AC vívója volt. 1924-ben az országos bajnokságon második helyet szerzett és tagja lett a párizsi olimpiára utazó csapatnak. A kard csapatversenyének döntőjében a magyar és az olasz válogatott csapott össze, ahol a bírók hathatós segítségével az olaszok diadalmaskodtak. Tersztyánszky a kard mellett a bronzérmes tőrcsapatban is vívott.

1925 és 1928 között a magyar bajnokságokon 3-3 aranyat nyert kard és tőr egyéniben, továbbá csapatban 4-4 elsőséget. Éremesélyesként utazott az 1928. évi olimpiára, hiszen egy évvel korábban az Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett kardban. A magyar csapat Tersztyánszky Ödön, Gombos Sándor, Garay János, Rády József, Petschauer Attila, Glykais Gyula összeállításban a döntőben visszavágott az olaszoknak és aranyérmet szerzett.

Két nappal később az egyéni versenyben a 12 fős döntőbe három magyar jutott be. Gombos Sándor 5. lett, és két magyar, Petschauer Attila és Tersztyánszky Ödön szétvívása dönthette el, ki lesz az egyéni olimpiai bajnok. A 14 évvel fiatalabb Petschauer heves támadásokat vezetett, de a „Precíz Ödön” becenévre hallgató Tersztyánszky okos vívással visszaverte fiatalabb ellenfele próbálkozásait és 5:2 arányban nyert, s megszerezte az egyéni aranyérmet. Hazatérésekor az olimpikonok vonatát ötezer lelkes sportbarát várta a Keleti pályaudvaron. A tömeg egy része diadalmenetben kísérte otthonáig, a Budai Vár alatt lévő Vérmező utca 14-ig.

Az olimpiai győzelem után a 38 éves bajnok összepakolta vívófelszerelését, s bejelentette: „kardomat elteszem – örökre.” Sportsikerei mellett katonai pályafutása egyre feljebb ívelt. 1927-ben ő lett a honvédség legfiatalabb alezredese. 1929 június 13-án szolgálat közben, hadigyakorlatról hazatérve oldalkocsis motorkerékpárja – amit segédtisztje vezetett – fának csapódott a solymári Tersztyánszky úton (az út nem róla volt elnevezve, hanem Solymár korábbi földesuráról, Tersztyánszky Józsefról). Hosszabb várakozás után került az Új Szent János Kórházba mindkét lábán súlyosan megsérülve. Mint később kiderült, emellett olyan súlyos belső sérüléseket szenvedett, amelyek végül a halálát eredményezték.

Halála után két nappal június 23-án vasárnap katonai díszpompával kísérték utolsó útjára a posztumuszezredessé előléptetett sportembert és katonatisztet a Farkasréti temetőbe. A temetőben található Olimpikonok falán az ő neve szerepel elsőként. Emlékére a baleset helyszínét Solymáron átkeresztelték a nevére, továbbá 2008-ban tömör gránit emlékkövet avattak. Szülővárosában Csákváron a felújított sportközpont is az ő nevét viseli.



Halálának 130. évfordulójára unokája, Szentirmay László magánkiadásban egy kiadványt szerkesztett.

Néhány emléktárgy a családi gyűjteményből:



Az 1928-as arany- és az 1924-es bronzérem


A vívókesztyűje


1928-as bajnoki kupa, Lord Rothermere brit sajtómágnás és politikustól kapott Wilkinson pengés tőr

(MOB)