50 éves a kézilabdás Párduc

50 éves a kézilabdás Párduc

2020. 04. 19.
Megosztás

Április 19-én ünnepli 50. születésnapját az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kézilabdázó, Pádár Ildikó. A „Párduc" becenévre is hallgató, kétszeres olimpikon, fair play-díjas magyar klasszis beállóst, a Ferencváros utánpótlásedzőjét köszöntjük.

Pádár Ildikó 1970. április 19-én született Hevesen. Egerben járt gimnáziumba, ifjúsági korában, 14 évesen az Eger SE színeiben lépett pályára, itt lett átlövőből beálló. Tizenhét esztendős volt, amikor a Ferencváros vezetői felfedezték, és a fővárosba irányították. Klubhűségét jellemzi, hogy 2003-ig a zöld-fehérek játékosa volt, mezszáma az 5-ös volt; majd itt lett edző. A Fradiban Németh András mellett csapatával hatszoros magyar bajnok és hétszeres kupagyőztes lett; a Bajnokok Ligájában (2002) és a KEK-ben (1994) ezüstéremig meneteltek. Az FTC felnőtt csapatában 14 éven át 636 mérkőzésen szerepelt és 1668 gólt szerzett. Edzője volt Brandstadter Gábor, Kékesi László, Berzsenyi Mária, Hoffmann Pál, Elek Gyula, Németh András, Laurencz László, Csík János, Zsiga Gyula és Mocsai Lajos.

S, hogy ki hívta először Párducnak? „Úgy emlékszem, sőt, biztos is vagyok benne, hogy a 90-es években egykori szélsőnk, Molnár Böbe kezdett el így hívni. Azt mondta, úgy küzdök, mint egy párduc, ráadásul a fekete hajam, és a Pádár név is jó alapnak szolgált ehhez. Ő ragasztotta rám" - emlékezett vissza korábban a Fradi honlapján.

Testvére, Margit szintén kézilabdázott.

A képen a Hertz-FTC - és a magyar női válogatott - meghatározó játékosai 2001-ben, a Bajnokok Ligájában: Farkas Ágnes, Pádár Ildikó és Kökény Beatrix.

A magyar válogatottban húszévesen, 1990. szeptember 11-én Ausztria ellen mutatkozott be. Pályafutása során, 13 év alatt 202 válogatott mérkőzésen 286 gólt lőtt. Az FTC korábbi csapatkapitánya két olimpián, öt világ- és négy Európa-bajnokságon szerepelt. Pádár Ildikó tagja volt az atlantai olimpián bronzérmes, majd Sydney-ben ezüstérmes magyar csapatnak. Nyert világbajnoki ezüstérmet 1995-ben, Európa-bajnoki aranyat (2000) és bronzérmet (1998) is.

Példamutató sportolói magatartásáért, 2003-ig tartó sportszerű játékáért a Magyar Fair Play Bizottság 2004-ben Fair Play Életműdíjjal tüntette ki. Sok fiatalt irányított a kézilabdázók táborába. Példamutató sportemberi magatartásáért Kömlő község - itt nevelkedett - díszpolgárává is megválasztották. Olimpiai és világbajnoki medáljait az egri Sportmúzeumnak adományozta.

Az ezüstérmes magyar kézilabda-válogatott az eredményhirdetés után a XXVII. nyári olimpián, Sydneyben: Farkas Andrea, Zsemberiné Simics Judit, Pádár Ildikó, Deli Rita, Pálinger Katalin, Pigniczki Krisztina, Lőwy Dóra, Kulcsár Anita, Mocsai Lajos szövetségi kapitány (fent, b-j), Kökény Beatrix, Farkas Ágnes, Nagy Anikó, Radulovics Bojana, Siti Beáta, Kántor Anikó és Balogh Beatrix (lent, b-j).

Versenyzői pályafutását 2003 júniusában fejezte be. Ezután edzőként is kiemelkedően helyt áll, a mai napig is. A Testnevelési Egyetemen képezte magát, kezdettől a Ferencváros utánpótlásedzője; korábbi csapattársai közül Kökény Beatrix, Fiedler Adrienn, Fiedler Erika, Tóth Beatrix és Szarka Éva is a ferencvárosi szakosztálynál dolgozik. Névjegyet adott a serdülő-válogatott trénereként is Szarka Évával; 2004-ben a válogatott mellett másodedzőként dolgozott, Kiss Szilárd kapitánysága idején. Ma a zöld-fehérek U15-ös korosztályának a mestere.

Isten éltesse Pádár Ildikót!

(MOB, fotó: MTI/Földi Imre, Illyés Tibor, Kertész Gábor)