A kormány támogatja egy vb-rendezésre alkalmas uszoda felépítését

A 2017-es FINA világbajnokság 500 tagú orvos-egészségügyi csapatára is nehéz „futamok”várnak

2015. 12. 11.
Megosztás

Országos hírnévnek örvendő professzorokból, gyakorlott szakorvosokból és pályakezdő orvosokból, mellettük orvostanhallgatókból és ápolókból, valamint szépszámú önkéntesből áll majd a 2017-es FINA világbajnokság 500 fős magyar orvos-egészségügyi csapata, de hozzájuk hasonlóan az Országos Mentőszolgálat és a Vízi Mentők Szakszolgálatának munkatársaira, valamint a Magyar Antidopping Csoport ellenőreire is nehéz vizsga vár majd az idehaza rekordméretűnek számító sporteseményén.

Nem túlzás, hogy tízezrek – sportolók, sportvezetők, tudósítók és nézők – számára kell majd ügyeletet tartaniuk, és adott esetben gyors és szakszerű ellátást biztosítaniuk. Érthető tehát, hogy nélkülözhetetlen szolgáltatásaik ellenértéke számottevő tételként jelentkezik majd a szervező bizottság költségvetésében. Erre világított rá a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó dr. Merkely Béla orvosprofesszor, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatója. A 2017-es feladatok megoldására már most szervezetten készülő egészségügyi csoport vezetője nem titkolja, hogy csak a kazanyi világbajnokságon tett látogatása után jött rá, hogy milyen hatalmas irányítói feladat teljesítését vállalta magára.

24 órás ügyeletben

„Meglepődtem, amikor megtudtam az idei világbajnokságon dolgozó orosz kollégáimtól, hogy 2000-nél is több esetben kellett intézkedniük, és ezt az információt akkor kaptam, amikor a tömegversenyekhez hasonlítható masters világbajnokság még el sem kezdődött Kazanyban. Nekünk ennél is nehezebb lesz a feladatunk. Budapest könnyebb megközelíthetőségével is magyarázható, hogy a mi világbajnokságunk két, majd az „öregfiúk” újabb kéthetes versengésében közel 20 ezer sportoló méri majd össze az erejét Budapesten és Balatonfüreden. A FINA előírásait követve valamennyi verseny- és edzésszínhelyen, de emellett a hivatalos szállodákban is jelen leszünk, és minden eshetőségre felkészülve néhol 24 órás ügyeletet kell tartanunk” – hangsúlyozta Merkely professzor, aki a szervező bizottság legutóbbi ülésén arra is felhívta a figyelmet, hogy nem csupán az akkreditált személyek ellátása lesz a feladatuk, hanem azoknak a szurkolóké is, akik a versenyek színhelyén fordulnak hozzájuk a kisebb-nagyobb panaszaikkal.

Egy kis kitérő: a 2017-es világbajnokság szervező bizottságának e heti ülésére hivatalos és a Merkely professzor munkatársai közé tartozó dr. Kováts Tímea, a magyar úszóválogatott orvosa azért kényszerült távol maradni a konzultációról, mert a netanyai Európa-bajnokságon – feltehetően a gyomorpanaszokkal hozzá forduló újdonsült aranyérmes Bernek Péter kezelése közben – maga is megbetegedett…

Kórházak, klinikák, mentők és búvárok

„Nekünk nem lesz lehetőségünk olyan poliklinika kialakítására, mint amivel a kazanyiak az „olimpiai falujukban” büszkélkedhettek, tervezzük viszont a Korányi Klinika tömbjében, és annak új szárnyában egy speciális világbajnoki sürgősségi központ megszervezését. Háttérkórházaink közé tartozik majd a Semmelweis Egyetem valamennyi klinikája és a Semmelweis Egyetem Oktató kórháza, ismertebb nevén az Uzsoki. Kiemelt szerepet kap majd a vezetésem alatt álló Városmajori Klinika, de az úszósport jellegéből fakadóan az egyetem Mária utcai szemklinikájának is számos paciens fogadására kell felkészülnie. Jelentős beruházással legkevesebb két versenyszínhelyen világszínvonalú fizioterápiás kezelőközpont kialakítására lesz szükség, de a beszerzett eszközöket a világbajnokság után a magyar sportegészségügy szolgálatába lehet majd állítani.”

A szervező bizottság ülésén az is elhangzott, hogy nagy erőkkel, így legkevesebb 27 rohamkocsival vonul majd fel az Országos Mentőszolgálat, amelynek várhatóan alternatív intézmények mentőautóit is be kell vonnia a szolgálatba. Tekintettel a nyílt vízi úszókra, még inkább pedig a 27 méteres magasságból a Duna vízébe „csobbanó” óriás toronyugrókra, és a rájuk leselkedő veszélyekre, ezúttal sem hiányoznak majd az orvos-egészségügyi csoportból a jól felszerelt vízi-mentők, valamint a búvárok sem.

Doppingellenőrző nagyüzem

„Olyan orvoskollégákat sikerült megnyernem a világbajnokság ügyének, akik egytől-egyig a szakma elhívatott és kiválóan felkészült képviselői. Ha arra gondolok, hogy az új Dagály úszópalotában 15, a Hajós Alfréd, illetve a Széchy Tamás uszodákban összesen 13, az óriás toronyugrás Duna-parti színhelyén és Balatonfüreden egyaránt 3000 néző követi majd az eseményeket, nem túlzás azt mondani, hogy minden idők legnagyobb magyarországi nemzetközi sporteseményére van kilátás, amelyhez színvonalas kísérőrendezvények is kapcsolódnak majd. Az én csapatom tagjaira kétszer kéthetes kimerítő munka vár majd, ugyanúgy, mint a szervező bizottság más területeken helytállni igyekvő minden tagjára” – hangsúlyozta a vizes sportokról nem csak beszélő, hanem amatőrként a vízlabdázást maga is művelő dr. Merkely Béla.

Mindehhez még annyit, hogy a dr. Tiszeker Ágnes vezetésével működő Magyar Antidopping Csoport szakembereire is igen nagy kihívás vár. Még nem tudni, hogy a FINA a több mint 3500 sportoló közül hány ellenőrzését írja majd elő, de ez akár a résztvevők teljes számának 50 százaléka is lehet. És akkor a WADA által kezdeményezett vizsgálatokról még nem is esett szó. Így aztán a doppingellenőrző nagyüzem közepette a speciális szállító járművek, amelyekben a vérmintákat tartósan plusz 2-8, a levett vizeletet őrző edényeket pedig mínusz 20-27 fokon kell tárolni, várhatóan naponta két alkalommal ingáznak majd Budapest és a Bécs melletti akkreditált WADA laboratórium között.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter)