A britek sportruházata megosztja a közvéleményt

A britek sportruházata megosztja a közvéleményt

2012. 03. 24.
Megosztás

Kritizálják a brit olimpiai csapat Stella McCartney által tervezett sportruházatát, elsősorban a piros színt hiányolják a bírálók.

A mezeken a brit zászló, a Union Jack körvonalai láthatóak, ám csak kék-fehér színben. A ruhákon szinte csak a nyakrész piros, igaz, az atléták piros szögescipőt és zoknit kapnak majd.

A sportpszichológus, egyetemi oktató Robert Baron szerint még visszaüthet a piros szín szinte teljes mellőzése a mezekről, melyeken a hideg kék szín dominál.

„Figyelembe véve a mi, illetve több más tudós kutatásának eredményét, ez hibának tűnik” - nyilatkozta a Guardian című lapnak Baron, aki 2005-ben társszerzője volt annak a tanulmánynak, mely azt bizonyította, hogy a sportolók sokkal jobb eredményeket érnek el, ha piros színű sportruházatot viselnek. A lapnak egy másik sportpszichológus is hasonlóan nyilatkozott:

Victor Thompson is hiányolja a pirosat a mezekről, mert az szerinte növeli a magabiztosságot, az agresszivitást, így hozzásegíti a sportolót, hogy a saját teljesítőképessége legjavát nyújtsa.

Az újság emlékeztetett arra, hogy az angol labdarúgó-válogatott egyetlen nagy tornán aratott győzelmét - az 1966-os világbajnokságon - is vörös mezben érte el, míg a klubcsapatok közül a szintén vörösben játszó Manchester United és Liverpoolért ért el kiemelkedő sikereket.

A tudósok mellett a walesieket zavarja leginkább a McCartney-kollekció. „A piros a walesi sport színe, s a győzelemé is - mondta Jonathan Edwards walesi politikus.
- Persze az elvégzett munka és a teljesítmény befolyásolja majd az eredményeket és nem az, hogy mit visel egy sportoló.”

(Forrás: MTI)