A Ferencváros nyerte a Szuper és a Szabella kupát is

A Ferencváros nyerte a Szuper és a Szabella kupát is

2012. 08. 27.
Megosztás

Tavaly a népligeti Szabella Kupa döntőjét a Buducnost Podgorica és a Ferencváros játszotta.

Senki nem gondolta még akkor, hogy a későbbi BL-győztes és KEK-győztes csatáját láthatják augusztusban. Akkor is a Fradi nyert, ahogyan idén is, megszerezve a csoportelsőséget és elhódítva ezzel a Szuperkupát.

Ismét kedvezőtlenül kezdődött a Fradi szemszögéből a mérkőzés. Pár perc után már 4-0-ra vezetett a BL-győztes. Tomori a negyedik perc végén szerezte a csapat első találatát. Próbáltak felzárkózni a zöld-fehérek. Többször sikerült is kiegyenlíteni, de egy-két góllal rendre meglépett az ellenfél. Egészen a 25. percig, amikor vezetést szerzett a Ferencváros. Erre volt még válasza a montenegrói csapatnak, sőt vissza is vették a vezetést. A félidő eredménye azonban jól mutatta a hullámzó játékot: döntetlennel fordultak a csapatok.

A második játékrészt pedig a már tőlük megszokott módon kezdték Zácsikék. Kemény védekezéssel, ami kiváló kapusteljesítménnyel párosult és ötletes, pontos támadójátékkal. Ennek köszönhetően tíz perc után már négy góllal ment a Fradi. A szemet gyönyörködtető játékra a közönség hangja is megjött és a szurkolók buzdították a lányokat. Meg is lett az eredménye, hiszen még nagyobb fokozatra kapcsoltak Kovacsiczék és az 50. percben már hét gól volt az FTC előnye. A hajrára látszott, hogy nagyon elfáradtak a csapat, de a szívük vitte előre a lányokat. Küzdöttek minden egyes labdáért. A végén pedig padlóra kényszerítették a BL-győztes gárdát, és nyolc góllal megnyerték a Szuperkupát.
Ezzel a győzelemmel a Szabella kupa döntőjébe is bejutott a Fradi.

Az esti Szabella kupa finálét jól kezdte Elek Gábor csapata, és az első percekben vezetést szerezett a román Valcea ellen.
A hetedik percben a román csapat edzője időt kért, de nem sokat segített. A Fradi viszont növelte előnyét. Pena hétméteresével már öttel mentek. Abramovich jól védte kapuját, ahogyan a túloldalon Navarro is, így „csupán” tartani sikerült a gólkülönbséget. Nyolc perccel a szünet előtt feljöttek két gólra Bulatovicsék. Manea az utolsó másodpercekben szerzett góljával 12-15 mehettek szünetre a lányok.

Tomori két bombatalálattal jelentkezett be a második félidőre, majd a társak is felzárkóztak és már hattal mentek a zöld-fehérek. A 40. percben Pena először hibázott büntetőt a tornán, majd Deákit küldték ki két percre, így volt négy közte. A második félidő közepén Elek időt kért. A tavalyi BL-elődöntős tovább zárkózott. Míg ők ötöt, addig mi egyet lőttünk, de azért megrázta magát a csapat, habár látszott rajtuk, hogy egy mérkőzés már a lábukban van. Deáki a 18. percben összeszedte második kiállítását is. Három kihagyott büntető után Szucsánszki vállalta el a hétmétereshez, belőtte.

A dán edző utolsó lehetőségként kikérte idejét, de megint a Fradinak tett jót a pihenő, mert hattal vezettek öt perccel a vége előtt. A 57. percben Szucsánszki egy hétméteresnél fejbe lőtte Navarrot, amiért piros lappal kiállították. Ezt követően ismét időt kért Vestergaard. Egy perccel a vége előtt már csak két gól volt az FTC előnye. Elek időkérés következett, de továbbra is idegesen játszottak Zácsikék. Többször eladták a labdát, izgalmassá téve a meccset. A végén mégis két góllal győzött az FTC-Rail Cargo Hungaria.
A tornát három győzelemmel, magabiztosan nyerte a Fradi, ami jó előjel a következő szezonra nézve.

Eredmények:
Szuperkupa döntő egyben Szabella kupa csoport mérkőzés
B csoport:
ZRK Buducnost T-Mobile – FTC-Rail Cargo Hungaria 27-35 (14-14), Népliget, FTC-Aréna
ZRK Buducnost T-Mobile: Woltering, Miljanic 1, Gjorgijevska 1, Bulatovic, Knezevic 1, Jezic 5, Mehmedovic 8 Csere: Vukcevic, Trufinovic 1, Mendy 3, Zivkovic 5(1), Nikolic, Pavicevic 1
FTC-Rail Cargo Hungaria: Pastrovics, Kovacsicz 3, Zácsik 4, Tomori 8, Szucsánszki 7, Vérten 1, Cifra 2 Csere: Such, Pena 7(5), Deáki, Szarka 1, Szamoránsky 2
Kiállítások: 4 ill. 2 perc hétméteresek: 1/1 ill. 5/5
A csoport: Krim Ljubljana-Oltchim Valcea 23-28 (13-16)

Szabella Kupa
Döntő:
CS Oltchim Rm. Valcea - FTC-Rail Cargo Hungaria 27-29 (12-15)
CS Oltchim Rm. Valcea: Ungureanu, Managarova 7, Bulatovics 8(2), Pineau, Manea 2, Barbosa 3, Curea 4Csere: Navarro, Leynaud, Bradeanu 1, Meirosu 1, Vetkova, Farcau, Jovanovics 1
FTC-Rail Cargo Hungaria: Abramovich, Kovacsicz, Tomori 7(1), Zácsik 3, Szucsánszki 5(2), Vérten 3, Cifra 2 Csere: Pena 7(7), Such 1, Deáki, Szarka 1
Kiállítások: 2 ill. 8 perc Hétméteresek: 4/2 ill. 14/10
Az 5. helyért:
Buducsnoszt Podgorica-Krim Ljubljana 28-34
A 3. helyért:
Rosztov Don-Hypo Niederösterreich 29-28 (13-15)