A Hypo nyerte a váci tornát, második az Érd Hodoninban

A Hypo nyerte a váci tornát, második az Érd Hodoninban

2013. 08. 26.
Megosztás

Mogyoródon rendezte meg az Ipress Center-Vác női kézilabdacsapata a névszponzorról elnevezett felkészülési tornát.

A Veszprém visszalépése után maradt három résztvevő körmérkőzéses rendszerben lépett pályára, a rendezők vállalták a közvetlenül egymást követő két mérkőzést.

Előbb a KEK-győztes osztrák Hypo játszott döntetlent a Koprivnicával, majd Konkoly Csaba együttese előbb a horvátokkal csapott össze. A váciak a mérkőzés nagy részében igen jó teljesítményt nyújtva végig vezettek, és nyertek, a horvátok csak az utolsó percekben zárkóztak fel valamelyest hétgólos hátrányból.

„A hajráig jól ment a játék, aztán kiengedtünk, de szerencsére meglett a győzelem a BL-főtáblás ellen, ami a felkészülés hajrájában az önbizalmunknak is jót tett” – vélte Triffa Ágnes, a váciak kapusa, aki hozzátette, még két-három hónap kell a több új játékost és sok fiatalt felvonultató váci csapatnak az igazi formába lendüléshez. Ha ez megvalósul, elérhetik a kitűzött célt, és ismét a felsőházi rájátszásba juthatnak.

Kis pihenő után a Hypóval is megmérkőzött a Vác, amely az első percekben még tartotta magát, de végül kikapott, így másodikként zárta a tornát.

IPRESS-KUPA, VÁC

Hypo NÖ (osztrák)–Podravka Koprivnica (horvát) 26–26 (14–13)
Ld: Da Silva 7, Cavaleiro 6, Nascimento 5, ill. Milanovic-Litre, Zsivkovics 5–5

Ipress Center-Vác–Podravka Koprivnica 26–24 (15–11)
Ld: Farkas, Nikcsevics 5–5, ill. Trifunovics 6

Hypo NÖ–Ipress Center-Vác 33–20 (19–11)
Ld: Acsimovics, Rodrigues 6–6, ill. Sztepanovics 6, Farkas, Nikcsevics 4–4
A végeredmény: 1. Hypo NÖ 3 pont (59–46), 2. Vác 2 (46–57), 3. Koprivnica 1 (50–52)

Gólkülönbséggel második az Érd

Hat csapat részvételével rendeztek női tornát Hodoninban az Érd részvételével. Az orosz HK Lada és az Érd gárdája versengett a tornagyőzelemért. A két gárda a második fordulóban nem bírt egymással 26-26-os döntetlennel fejezték be összecsapásukat. Az ötödik forduló előtt további három riválisát mindkét gárda legyőzte.
Így a torna utolsó napján csak az volt a kérdés, melyik gárda gólaránya lesz a jobb, s ki nyeri kettőjük közül meg a VII. Szlovák kupát. Nos a Lada 14 góllal verte ellenfelét, az Érd pedig csak két góllal tudta legyőzni a HK Iuventa Michalovce gárdáját, így jobb gólkülönbséggel az orosz csapat szerezte meg a kupagyőzelmet.

A torna végeredménye:
1.HK Lada (173-136) 9 pont, 2.Érd (143-115) 9 pont, 3.RKM Lokomotiva 4 pont, 4.Toulon St-Cyr Var HB (112.138) 3 pont, 5.BNTU-BelAZ (116-142) 3, 6.HK Iuventa Michalovce 2