A kajak-kenusok a helyszíni szemle után már javában Párizs felé lapátolnak

A kajak-kenusok a helyszíni szemle után már javában Párizs felé lapátolnak

2021. 11. 23.
Megosztás


A rendkívül sikeres tokiói ötkarikás játékok után már Párizsra fókuszál a magyar kajak-kenu sportág. A szakmai előkészületek már megkezdődtek, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) delegációja az elmúlt héten járt a francia fővárosban. Az új olimpiai program, valamint kvótaszámok esetleges csökkentése is hatással van a kapitányok által kigondolt felkészülési programra. A szakmai stáb kedden sajtótájékoztatón ismertette az elképzeléseket.

Az MKKSZ különítménye néhány napja tért haza Párizsból, ahol felmérték a körülményeket és megnézték a gyorsasági, illetve a szlalom-pályát. Boros Gergely szakmai igazgató a keddi sajtótájékoztatón kiemelte, az már most eldőlt, hogy a válogatott ezúttal sem az olimpiai faluban fog lakni.

A következő év fő versenye az augusztus eleji kanadai világbajnokság lesz, majd két hétre rá jön az Európa-bajnokság, amelyet müncheni multisport-Eb keretein belül tartanak. Hüttner Csaba szövetségi kapitány elmondta, a következő két évben az új olimpiai számok eredményessége és a maximális kvóta megszerzése lesz fókuszban.

„Kulcsfontosságú lesz a 2023-as kvalifikációs világbajnokság, a mi feladatunk pedig, hogy már jövőre próbáljuk megtalálni a legerősebb egységeket, hogy két év múlva megszerezzük az összes olimpiai kvótát. Ehhez fontos, hogy az utánpótláskorból feljövő fiataljaink is minél hamarabb beépüljenek a felnőtt válogatottba” – tekintett előre a szakember, majd külön kitért az egyes szakágak helyzetére is.

„Női kenuban három kvótát lehet szerezni, a legfontosabb, hogy versenyhelyzetet teremtsünk az idén eredményesen szereplő felnőtt és az utánpótlás sportolóink között, akik egyébként szintén egyedülálló sikereket értek el az idei korosztályos nemzetközi versenyeken, vagy éppen a felnőtt világbajnokságon. A férfiaknál 2021-ben nagyot léptünk előre, kenu párosunk kvótát szerzett Tokióba, majd az őszi vb-n, mindkét olimpiai számban érmet szereztünk, ami nagy lökést adhat. Női kajakban az eredményesség fenntartására kell fókuszálnunk, amihez szükségünk van az olimpián is jól szereplő versenyzőkre és a fiatalok beépülésére is. A férfi kajak szakág szerepelt a legeredményesebben Tokióban, de így is látszott, hog a négyes esetében egy speciálisabb és egységesebb válogatásra lesz szükség. A csapatba kerüléshez az első válogatón kötelező az indulás K-1 500 méteren, de párosban is jól kell teljesíteni. A második válogatón lesz futam K-4 500 méteren is, a vb-csapatba a leggyorsabb négyes kerül be."

A MKKSZ elnöksége néhány héttel ezelőtt Hajdu Botondot választotta ki a para szakág szövetségi kapitányának, az alelnöki feladataira összpontosító Weisz Róbert helyére. Az újonnan kinevezett szakember célja, hogy új versenyzőket kutasson fel és minél több klubot vegyen rá a szakág iránti elköteleződésre.

„Fel szeretném mérni, hogy egyáltalán hány egyesület van országosan, ahol megoldható az akadálymentes vízreszállás. Az is fontos, hogy a klubok helyi szinten eljussanak azokhoz a mozgáskorlátozott, sérült fiatalokhoz, akik esetleg nem is tudnak a kajakozásról-kenuzásról, mint sportolási lehetőségről. A merítés egyelőre nagyon szűk, aki elkezdi, hamarabb juthat el a válogatott szintig, mint az épek sportjában, ez pedig motiváló tényező lehet. Jó példa erre a női VL3-as kategória, ami éppen a múlt héten vált paralimpiai versenyszámmá, előfordulhat, hogy már Párizsban olyan sportoló képviselheti a magyar színeket ebben a számban – ha kellően tehetséges és motivált – aki most kezdi el a sportágat.”

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) Rómában tartott tisztújító közgyűlésén fontos sportdiplomáciai sikereket ért el az MKKSZ, mert az addigi kettő helyett öt bizottságban lesz magyar képviselet. A legfontosabb, hogy Horváth Noémi a SUP-bizottság elnöke lett, Storcz Botond pedig bekerült a sprintbizottságba.

„Mi alakítjuk ki az olimpiai kvalifikációs rendszert, és tárgyaljuk meg először az olyan nagy vihart kavaró módosításokat, amelyek az olimpiai programot érinthetik. Bízom benne, hogy mostantól nem fogjuk a partvonal széléről nézni az olyan folyamatokat, mint tavaly, amikor két gyorsasági számot levettek az olimpiai programjáról, és adtak a szlalomnak két versenyszámot mindenféle előkészítés nélkül. Hozzá kell tennem, szerintem hasonló változások a közeljövőben nem lesznek napirenden” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok.

A párizsi olimpián a férfiaknál K1 1000, K2 500, K4 500, valamint C1 1000 és C2 500, a nőknél pedig K1 500, K2 500, K4 500, valamint C1 200 és C2 500 méteren rendeznek versenyt. Kikerült a programból a női és férfi K1 200 méter, egyúttal bővült a szlalom szakág műsora.

A sajtóeseményen az is elhangzott, hogy 2022 szeptemberében Szeged ismét rangos nemzetközi versenynek ad otthont: a világ legjobb ifjúsági és U23-as korú kajak-kenusai fognak megmérkőzni.

(kajakkenusport.hu-MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)