A névadóra emlékeztek

A névadóra emlékeztek

2014. 10. 25.
Megosztás

Ötven évvel ezelőtt, 1964 októberében rendezték a XVIII. nyári olimpiai játékokat Tokióban. Az esemény résztevője volt a Rákosszentmihályon élő Varjú Vilmos is, aki a japán fővárosban súlylökésben bronzérmes lett.

Az 1994-ben elhunyt sportemberről 2007-ben a Kertvárosban egy olimpiai baráti kört neveztek el, amely azóta minden hónapban neves sportolókat és sportvezetőket lát vendégül. 2014. október 22-én, a tokiói olimpia évfordulója alkalmából az ötven évvel ezelőtti hősök voltak a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör vendégei.

Az érmeseket Rudasné Antal Márta és Kulcsár Gergely olimpiai ezüstérmes gerelyhajítók képviselték, a harmadik vendég pedig a hatodik helyen végzett férfi csapat legnagyobb sztárja, az évszázad röplabdásának is megválasztott Tatár Mihály volt. A két gerelyhajító tagja volt a tokiói nosztalgiautazáson részt vett magyar olimpiai küldöttségnek is, így ők egészen friss japán emlékekkel is rendelkeztek, de természetesen az ötven évvel ezelőtti események is mélyen az emlékezetükbe vésődtek. Meséltek a szakadó esőről, az olimpiai faluban történő kerékpározásokról, a megnyitó és záróünnepségekről, illetve a saját versenyeikről is. Kulcsár Gergely még mindig érzi azt a lehetőséget, ami egészen a negyedik sorozatig a markában volt, hisz 82.32 méteres olimpiai rekordjával úgy tűnt, aranyérmes lehet. A nagy riválisok sorra kisebbeket dobtak. A negyedik sorozatban azonban jött a leggyengébbnek tartott finn versenyző, Pauli Nevala, aki 82.66 méterre hajította gerelyt, és ezzel olimpiai bajnok lett.

Antal Márta történetében egy ismeretlen fiatal román versenyző játszotta a főszerepet. Mihaela Penes ugyanis soha előtte és soha utána nem dobott akkorát, mint Tokióban az első sorozatban, ami neki az első, az egyébként jó formában versenyző magyar gerelyhajítónak pedig a második helyet jelentette. Tatár Mihály, aki itthon ünnepelte az évfordulót, az ötven évvel ezelőtti napokat szinte végig a Komazava sportközpontban töltötte. A magyar férfi röplabda-válogatott ugyanis kétnaponta mérkőzést játszott, és a kilenc találkozójából – köszönhetően legnagyobb ászának, Tatár Mihály sérülésének - négyet nyert meg. A legnagyobb diadal a végül bronzérmes házigazdák 3-0-s legyőzése volt, amely győzelem olyan sima volt, hogy a röplabdatornára kiérkező japán császár is lemaradt róla.

Egyik sztori a másikat követte, többek között a szép számú közönség megtudhatta, hogy miként jutott ki Antal Márta férje, a Fradi-legenda labdarúgó Rudas Ferenc az olimpiára, meg hogy miként szerettette meg a kertvárosi olimpiai bajnok labdarúgóval, Novák Dezsővel Tatár Mihály a röplabdát, s hogy miért nem lehetett ott az edzője Kulcsár Gergellyel az olimpián. A három sportember, akik pályafutásuk végeztével edzőként is jeleskedtek a sportáguk jelenlegi helyzetéről is elmondták a véleményüket. A rendezvény egyik legszebb pillanata pedig az volt, amikor az Ikarus BSE Atlétikai Szakosztályának fiatal tehetsége, a már 70 méter fölötti eredménnyel rendelkező Rab Attila kezet foghatott nagy példaképével, a magyar atlétikában elsőként 80 méter fölött dobó Kulcsár Gergellyel.

Az október 22-i rendezvényen Borovitz Tamás klubelnök átadta a Varjú Vilmos Vándorserleget a legjobb fiatal kertvárosi atlétának, Horváth Csabának. A 17 esztendős magasugró idén korosztályos magyar bajnok, a bakui világbajnoki kvalifikációs verseny 5. helyezettje és az országos felnőtt csapatbajnokság második helyén végző kertvárosi csapatnak is tagja volt.

Riersch Tamás