A szolnoki Jászkun Volán SC asztaliteniszezői átvették  „A hónap műhelye”-díjat

A szolnoki Jászkun Volán SC asztaliteniszezői átvették „A hónap műhelye”-díjat

2014. 02. 28.
Megosztás

Pénteken délelőtt ünnepélyes keretek köz vette át a szolnoki Jászkun Volán SC Asztalitenisz Szakosztálya "A hónap műhelye " - díjat és az azzal járó 500 ezer forintos Decathlon-spotszervásárlási utalványt.

Mint arról korábban beszámoltunk, a szolnokiak mindössze egy helyezési számmal előzték meg a közönségszavazáson élen végző paksi Atomerőmű SE cselgáncsozóit.

A díjat a MOB részéről Pignitzky Dorottya, a Sport XXI. program vezetője, Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke, Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország ügyvezetője és Bruckner Gábor, az Utánpótlássport.hu kiadója, a MédiaBook ügyvezeteője adta át a szolnoki szakosztályt képviselő Szöllősi Péternek.

Pignitzky Dorottya elmondta, a MOB utánpótlás-programjai kimeleten támogatják a fiatal tehetségeket, az eredményes műhelyeket. "Nagy dolog, hogy egy kis vidéki utánpótlás-nevelő klub a versenyben olyan naygmultú egyesületeket is le tud győzni, ahol a felnőttek versenyeztetésével is foglalkoznak" - mondta a programvezető, majd erőt, kitartást kívánt a fiatalok pályafutásához.

Az utánpótlsássport.hu képviseletében Bruckner Gábor gratulált a nyerteseknek, és felhívta a figyelmüket, hogy elit társaság tagjai lettek, hiszen korábban olyanok kaptak díjat, mint a Kőbánya SC úszószakosztálya, ahol Egerszegi Krisztina nevelkedett, vagy a Győri Vízisport Egyesület, amelyben a többszörös olimpiai bajnok kajakos, Janics Natasa készül, de megemlítette a békéscsabai tornászműhelyt, ahol Ónodi Henrietta az embléma és a szombathelyi Dobó SE-t, amelyet Pars Krisztián neve fémjelez.

Pósfai Gábor, a Decathlon ügyvezető igazgatója felidézte néhány nappal korábbi élményét, amikor is Szolnok polgármesterével találkozott, aki büszkén mesélt neki a város kiváló asztaliteniszezőiről, és boldog volt, amikor megtudta, hogy a szakosztály nyerte el a rangos elismerést. Kitért arra is, hogy megejtő, ha a nehéz körülmények között készülő sportolók is ilyen kimagasló eredményeket tudnak elérni, és elmondta: a díj alapítóinak az volt a céljuk, hogy a szó klasszikus értelmében vett műhelyek részesüljenek az elismerésben, és ez most is teljesült.

Nátrán Roland sportági elnök hangsúlyozta: büszke arra, hogy nemrégiben kezet foghatott Szudi Ádámmal. Amikor észlelte a közönség derültségét, kijelentette: komolyan gondolja mondandóját, és felhívta a figyelmet arra, hogy akik ilyen magas szinten sportolnak, azok már példaképek. Ehhez hozzá kell szokniuk, és ennek megfelelően kell élniük.

Szöllősi Péter, a szolnokiak edzője kifejtette: már azt is megtiszteltetetésként élték meg, hogy az öt jelölt közé fölkerültek a szavazólapra. Hozzátette: biztos abban, hogy egyvalamiben megelőzik az előző év tizenkét győztesét, nevezetesen, hogy szerinte senki nem örült annyira a díjnak, mint ők.

Szudi Ádám az esemény előtt mosolygósan mesélt a portugáliai kvalifikációs versenyről, ahol kiharcolta az ifjúsági olimpiai indulás jogát. - Nem örültem, amikor kiderült, hogy az ifjúsági olimpiai selejtezőn nagyon brazil ellenfelet kapok az utolsó, mindent eldöntő fordulóban, de sokat beszélgettem olyanokkal, akiknek adok a véleményére, és rengeteg támogatást kaptam tőlük. Így sikerült legyőznöm magam, és vetélytársamat is.

"Az év műhelye" -díjat és az azzal járó két millió forintot március 6-án, ünnepélyes keretek között fogják átadni.

Az utánpótlásműhelyt bemutató videó az alábbi képre kattintva megtekinthető (Készítette: Szegő Tibor)

(MOB-Utánpótlássport.hu; Fotó: Kovács Anikó)