A világ legkorszerűbb egyetemei közé kerülhet a 2017-es vizes vb-t támogató Testnevelési Egyetem

2015. 04. 16.
Megosztás

A XXI. század követelményeinek jól megfelelő, ugyanakkor 90 éves hosszú történetének értékeit őrző, korszerű és sokoldalú felsőoktatási intézményként szeretné újra kivívni az ország, sőt, az egész világ elismerését a közeli reformok és a nem túl távoli költözés előtt álló Testnevelési Egyetem.

Bíztatásul is szolgálhat, hogy Mocsai Lajost, a patinás intézmény magát eltökélt reformernek valló 61 esztendős rektorát a testnevelés oktatásával foglalkozó kilenc hazai intézmény vezetői a múlt héten szakkollégiumuk elnökének választották meg. Mocsai a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozva kijelentette: terveik szerint a TF a világ legkorszerűbb, testneveléssel és sporttal foglalkozó egyetemeinek elit társaságába kerülhet. Jelenleg, más hazai felsőoktatási intézményekkel együtt, átgondolt profiltisztításra is készülnek.

„Genzwein Ferenc egyetemi kancellár úrral, valamint a PwC Magyarország tanácsadó cég szakembereinek bevonásával már korábban hozzákezdtünk azoknak az elképzeléseinknek az összegzéséhez, amelyek irányt mutathatnak az új létesítmény-együttes és az ahhoz kapcsolódó technológiák és felszerelések megtervezéséhez, később pedig a kivitelezéshez. Egri rektori konferenciánkon Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár úr már be is jelentette, hogy a TF zöldmezős beruházás keretében új Campus falai között folytathatja a tevékenységét. Közreműködésével várhatóan már április végén a kormány elé kerülhet az új egyetemi központ koncepciójának előterjesztése, amely nem csupán a képzés és az oktatás, hanem a kutatás tudásközpontja is lesz, nem mellékesen a magyar élsportot és szabadidős sportot is szolgálva” – hangsúlyozta Mocsai Lajos, aki a munkatársaival együtt a tantervi reformok előkészítésére is jelentős szellemi energiákat fordít.

A profiltisztítást követően a Testnevelési Egyetem portfoliója középpontban az osztatlan tanárképzéssel – megújuló tartalommal, illetve kapcsolódva a magyar felsőoktatási képzési rendszeréhez – régi és új szakok pilléreire támaszkodik majd. Az eddigiek közül megmarad a rekreációs, illetve a sportszervezői, sportmenedzseri szak, a BSc humánkineziológiai szakot viszont a BSc fiziológus–kondicionálási edző szak váltja fel, Nagy újdonság, hogy a diplomát adó szakedző képzés visszakerül a TF falai közé, partnerként az érintett hazai sportági szövetségekkel. Az átalakítással kapcsolatban – kettős megerősítéssel szolgálva - a testnevelést tanító intézmények szakkollégiuma, valamint a Magyar Rektori Konferencia sporttudományos bizottsága is az egyetértését fejezte ki.

„Örömmel számolhatok be arról, hogy Gyárfás Tamás elnök úrral, a 2017-es budapesti és balatonfüredi FINA Vizes Világbajnokság szervező bizottságának vezetőjével arról kötöttünk megállapodást, hogy a Testnevelési Egyetem minden idők legnagyobb magyarországi sporteseményének kiemelt támogatója lesz – folytatta Mocsai Lajos. - Feladatunk több mint tekintélyes. Kétezernél is több, nyelveket beszélő, a sportban jártas fiatal toborzását és felkészítését vállaltuk el, akik a hazánkba érkező küldöttségek mellett segítőként tevékenykednek majd, de úgy is fogalmazhatok, hogy összekötőként a csapatok, illetve a szervező bizottság között.”

A TF rektora végül arról számolt be, hogy karöltve a Magyar Sporttudományos Társasággal innovációs nagydíjat alapítanak, amely a sporttal foglalkozó fiatal kutatók és fejlesztők számára jelenthet bíztatást. Ezzel párhuzamosan a Testnevelési Egyetemen belül ösztönző rendszert dolgoznak ki a sporthoz kapcsolódó kutatások fellendítésére.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: MOB/Szalmás Péter)