A világjátékok-érmes, szívátültetett síző Mátyás Lászlót díjazták

A világjátékok-érmes, szívátültetett síző Mátyás Lászlót díjazták

2014. 03. 12.
Megosztás

Elismerést kapott Mátyás László, a szervátültetettek idei, téli világjátékán éremmel záró alpesi síző. A 38 éves sportember három és fél éve esett át szívátültetésen, sokat jelent számára, hogy lakhelyén, Bükkszentkereszten is értékelik nem mindennapi pályafutását, figyelemmel kísérik azt az olimpiai sportágat, melyben Szocsiban, Miklós Edit hetedik helyezett lett.

A transzplantáltak legrangosabb téli világversenyére 2014 januárjában kilencedik alkalommal került sor, s ezúttal 19 ország 240 sportolója vett részt az eseményen.

Mátyás Lászlónak, szlalomban ezüstérmet, óriás- és szuper óriás-műlesiklásban 4., összességében bronzérmet érő helytállásáért a Bükkszentkereszti Önkormányzat nevében Jámbor Flórián polgármester, dr. Hegyközi Béla jegyző és Solymosi Konrád alpolgármester emléklapot és tárgyi ajándékokat - többek között László becenevével, "Lipi" felirattal ellátott sisakot - adtak át a Franciaországban megrendezett IX. Szervátültetettek Téli Világjátékán való eredményes szerepléséért.

"Bükkszentkereszt a Bükk-hegységben, Miskolctól néhány kilométerre található hegyek által körülzárt völgykatlanban található apró település. László bükkszentkereszti lakos születése óta, a település sípályáin tanult síelni, ahol a téli hóviszonyok magyarországi viszonylatban kiválóak. A Bükkszentkereszti Sí Egyesület segítette Lászlót gyermekkora óta a sportág elsajátításában, gyakorlásában, ezzel megalapozva ezen nagyszerű sport szeretetét. Az önkormányzat és a falu lakossága ezért is nagyon büszke Mátyás László eredményeire és arra, hogy megváltozott egészségügyi állapotában is kitartóan és eredményesen űzi ezt a sportot" - hangzott el az ünnepségen, a sportoló méltatásakor.