1904 St. Louis
1904 St. Louis
1900 Párizs
1900 Párizs
1908 London
1908 London
1912 Stockholm
1912 Stockholm
1920 Antwerpen
1920 Antwerpen
1924 Párizs
1924 Párizs
1932 Lake Placid
1932 Lake Placid
1928 Amszterdam
1928 Amszterdam
1928 St. Moritz
1928 St. Moritz
1932 Los Angeles
1932 Los Angeles
1936 Berlin
1936 Berlin
1936 Garmisch-Partenkirchen
1936 Garmisch-Partenkirchen
1948 London
1948 London
1948 St. Moritz
1948 St. Moritz
1952 Helsinki
1952 Helsinki
1952 Oslo
1952 Oslo
1956 Melbourne
1956 Melbourne
1956 Cortina d'Ampezzo
1956 Cortina d'Ampezzo
1960 Róma
1960 Róma
1960 Squaw Valley
1960 Squaw Valley
1964 Tokió
1964 Tokió
1964 Innsbruck
1964 Innsbruck
1968 Mexikó
1968 Mexikó
1968 Grenoble
1968 Grenoble
1972 Szapporo
1972 Szapporo
1972 München
1972 München
1976 Montreal
1976 Montreal
1976 Innsbruck
1976 Innsbruck
1988 Szöul
1988 Szöul
1984 Szarajevó
1984 Szarajevó
1980 Moszkva
1980 Moszkva
1980 Lake Placid
1980 Lake Placid
1984 Los Angeles
1984 Los Angeles
1988 Calgary
1988 Calgary
1992 Barcelona
1992 Barcelona
1992 Albertville
1992 Albertville
1994 Lillehammer
1994 Lillehammer
1996 Atlanta
1996 Atlanta
1998 Nagano
1998 Nagano
2000 Sydney
2000 Sydney
2006 Torino
2006 Torino
2008 Peking
2008 Peking
2010 Vancouver
2010 Vancouver
2012 London
2012 London
1904-es Olimpiai küldöttség
1904-es Olimpiai küldöttség
Fuchs Jenő
Fuchs Jenő
1912-es Olimpiai Kardcsapat
1912-es Olimpiai Kardcsapat
Németh Imre
Németh Imre
Papp László
Papp László
Takács Károly
Takács Károly
1896 Athén
1896 Athén
1924 Chamonix
1924 Chamonix
2002 Salt Lake City
2002 Salt Lake City
2004 Athén
2004 Athén
Hajós Alfréd
Hajós Alfréd
1956-os Női kéziszer csapat
1956-os Női kéziszer csapat
Puskás Ferenc
Puskás Ferenc
Balczó András
Balczó András
Magyar Zoltán
Magyar Zoltán
Borkai Zsolt
Borkai Zsolt
Tordasi Ildikó
Tordasi Ildikó
Weisz Richárd
Weisz Richárd
2014 Szochy
2014 Szochy
Bauer Rudolf
Bauer Rudolf
Posta Sándor
Posta Sándor
Tersztyánszky Ödön
Tersztyánszky Ödön
Parti János
Parti János
1964-es Olimpiai labdarúgó válogatott
1964-es Olimpiai labdarúgó válogatott
1968-as Olimpiai párbajtőr csapat
1968-as Olimpiai párbajtőr csapat
Hegedűs Csaba
Hegedűs Csaba
Zsivótzky Gyula
Zsivótzky Gyula
Foltán László
Foltán László
Vaskuti István
Vaskuti István
Varga Károly
Varga Károly
Kovács Ágnes
Kovács Ágnes
Csollány Szilveszter
Csollány Szilveszter
Nagy Tímea
Nagy Tímea
Gyurta Dániel
Gyurta Dániel
Pars Krisztián
Pars Krisztián
Risztov Éva
Risztov Éva
Keleti Ágnes
Keleti Ágnes
Fábián László
Fábián László
Mizsér Attila
Mizsér Attila
Martinek János
Martinek János
Darnyi Tamás
Darnyi Tamás
Szabó Bence
Szabó Bence
Egerszegi Krisztina
Egerszegi Krisztina
Ónodi Henrietta
Ónodi Henrietta
Czene Attila
Czene Attila
Kőbán Rita
Kőbán Rita
Igaly Diána
Igaly Diána
Kammerer Zoltán
Kammerer Zoltán
Storcz Botond
Storcz Botond
Vereckei Ákos
Vereckei Ákos
Dr. Mező Ferenc
Dr. Mező Ferenc
Pelle István
Pelle István
Kabos Endre
Kabos Endre
Csák Ibolya
Csák Ibolya
Horváth Gábor
Horváth Gábor
2008-as Olimpiai bajnok vízilabda csapat
2008-as Olimpiai bajnok vízilabda csapat
Kovács Katalin
Kovács Katalin
Vajda Attila
Vajda Attila
Janics Natasa
Janics Natasa
Fazekas Krisztina
Fazekas Krisztina
Kozák Danuta
Kozák Danuta
Szabó Gabriella
Szabó Gabriella
Kovács Katalin
Kovács Katalin
Berki Krisztián
Berki Krisztián
Szilágyi Áron
Szilágyi Áron
Berczelly Tibor
Berczelly Tibor
Kovács Pál
Kovács Pál
Gerevich Aladár
Gerevich Aladár

Ami a Sport 2013 könyvből kimaradt

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

A Sport 2013 könyvben nem sikerült több kiváló írásnak helyet szorítani. Így a szerkesztők úgy döntöttek a könyvben nem megjelenő írásokat honlapunkon közzé teszik.

Deák Zsigmond
a Magyar Nemzet újságírója

Psy a pesti budin

Mint a Stirlitz című legendás szovjet sorozat filmzenéjének a szövegéből tudjuk, a pillanat elillan, tovaszáll. Ám én elkaptam, mégpedig a Papp László Budapest Sportaréna egyik férfi vécéje előtt. Innen is látszik, hogy 2013 sportbéli esményei közül valami kevésbé emelkedett ragadott meg, ráadásul olyan, ami itthon történt. Itthon, a szeptemberi birkózó-világbajnokságon. A sportág eleve ünnepet ült azok után, hogy két héttel a seregszemle előtt a NOB közgyűlése visszaszavazta az olimpiai programba. A kiváló hangulatot a rendezés csak tovább fokozta Bully, a szürke marha kabalabika, az éremcsatákat övező fényeffektek és a szenzációs bevonulózenék révén. Koreai Köztársaság-beli versenyző érkezésekor logikus módon a Gangnam Style című közkedvelt szám dübörgött, amelyre cikkünk írásakor Guinness-rekordként közel 1,8 millárdnyi kattintás jutott az ismert videómegosztón.
S amire senki sem számított, maga az előadó, Pak Cseszang, alias Psy is eljött Pestre a „karfiolfülűek” közé! Pontosabban egy szenzációs imitátora, a dél-koreai tábor vezérszurkolója, aki, ha lehetséges, még az eredetinél is jobban nyomta a „style-t”. A kötöttfogású döntőkre érkezett, s nem túlzás, hogy a nézők, a tévéstábok inkább vele foglalkoztak, mint a szőnyegen történtekkel. Ennyi autogramot még a sportág szintén itt tartózkodó legendája, a tömegből igazán kimagasló Alekszandr Karelin sem osztott ki, s mindenki az ál-Psyt kereste legalább egy közös fotó erejéig. Ám ő is csak ember, így a nagy felhajtás közepette megpróbált észrevétlenül elillani a vécé felé, s kissé könnyíteni magán. Egy ifjú iráni hölgy azonban, aki az egyébként szintén magával rangadóan ordítozó perzsa drukkerhaddal érkezett, egészen a Férfiak feliratig követte mobiltelefonját lobogtatva, ám itt az „énekes” kényszeredett mosollyal az ágyékára mutatott, majd besurrant a mellékhelyiségbe. Pár perc múlva megkönnyebbülve tért vissza a folyosóra, ahol a kitartó rajongó várta, így megtörtént a happy end, mindenki elégedetten távozott.
Psy segítségével egyébként két kötöttfogású aranyérem is termett Dél-Koreának, a 66 kilós győztes, Rju Han Szu edzőjével együtt a szőnyeg szélén természetesen szintén eljárta a Gangnam Style-t.

Kálnoki Kis Attila
a Sport24 szerkesztője

Megállt az idő

Az első ránézésre 60-as, láthatóan magára mindig odafigyelő, örökké elegáns hölgy belép az OSC Semmelweis utcai patinás vívótermének öltözőjébe. Megtorpan. A szívverése kicsit felgyorsul, a légzése is szaporább lesz tán. Halvány fátyol jelenik meg örökkön mosolygó, életvidám szemében. A pára egy szempillantás alatt könnycseppé kerekedik, majd végig gördül az ápolt orcán.
A gondolatnál alig hosszabb pillanat gyorsan elillan. Megszokott módon odalép a szekrényéhez, kinyitja az ajtaját, átöltözik. Felnyalábolja sisakját, kesztyűjét, pengéjét, és már lép is ki az öltözőből. Elvégre várja a mester.
Minden olyan, mint volt. Mindez történhetett volna 1949-ben is akár. Ehhez képest 2013 szeptemberét mutatja a falinaptár. Semmi sem változott. A relatív friss – úgy 15-20 éves – barna máz sem titkolja, hogy az emeletes faszekrény 64 éve is éppen ott állt, ahol. A falon lógó képek is egytől-egyig mára barnás-sárgássá vált egykori fekete-fehérek. A régmúltat idézik mind.
Meglehet, az a fránya könnypára is ott volt a szemben anno, csak akkor még nem a feltörő emlékek homályosították el Sákovicsné Dömölky Lídia tekintetét, sokkal inkább a 13 éves csitri várakozása, az újdonság izgalma.
A sport, a vívás, az élet öröme, szeretete, ami az évtizedek alatt jottányit sem változott. Ha ez nem lenne, az olimpiai bajnoknő (1964, Tokió, tőrcsapat) aligha vesz 16 év után ismét pengét a kezébe, nem készül föl becsülettel a veteránvívó-világbajnokságra sem.
77 évesen!!!
Egy két apróság persze más. Egykoron a régi vágású, mégis inkább joviális katonatiszt, a BEAC híres trénere, Ganzmann Ferenc volt a várakozó mester, míg most Pap Jenő (párbajtőr-világbajnok, 1978, Hamburg, csapat; 1982, Róma, egyéni), aki éppen 15 évvel fiatalabb a tanítványánál. A plasztron akkor keményre fehérített vászon, míg most Mohamed Aida fémszálas laméja – de micsoda büszkeség, simán belefér!
A sisak a fejre kerülését viszont ugyanaz a szertartásos, már-már reflexes mozdulat előzi meg. Fej a nyakból kicsit hátra hajlik, egyik kéz hátrasimítja a frissen „fodrászolt” hajat, miközben a másik kéz a fejre illeszti a sisakot. „Jenci” is mozgatja a vívónőt, ahogy kell. Épp mint régen Feri bácsi. Egyenes szúrás, lépéssel előre, hátra, majd kitöréssel. Szixt, kvart, szekond, szerkl. Szixt-szerkl, kvart-szekond átvitelek. Parádok és riposztok sorjáznak.
Az a kvart! Az is olyan, mint régen! Nem lehet azt elfelejteni. Ha elkapja, ha ráragad az ellenfél. „kikíséri vele a teremből”, ha kell. Hátralépés sincs jószerivel, csak előre! Kitörés! Szépen hosszan, egyensúlyban. Épp, mint anno 1955-ben, 19 éves ifjú lányként Rómában, megállíthatatlanul a világbajnoki cím felé.
Az iskola végén a könnycseppnek nyoma sincs már. Helyette izzadtság gyöngyözik a homlokon, míg a jól végzett munka vidámsága ott figyel a csillogó szempár sarkában.
„Visszacsöppenek a múltba, és nem jut eszembe, hogy én most egy öregasszony vagyok, aki lejött ide vívni; hanem vívó, akinek sikerült valamit megoldania. Bár kicsit elégedetlen vagyok ezzel a kitöréssel” – mondja kis duzzogással a hangjában, amit persze csintalan mosoly mögé rejt Lidi néni. Igaza van. A legendásan hosszú akciói megrövidültek. Úgy egy arasznyival…
Ám ez is épp elég ahhoz, hogy október 1-6. között, Várnában a veterán vívó-világbajnokságon csodálatosan vívjon. A „poolban” négy ellenfeléből 3-at legyőz, csak a nála öt évvel fiatalabb német hölgytől kap ki. Egyéniben 9., csapatban 4. helyen zárnak Hoffmann Ibolyával (+60) és Wernitzer Juliannával (+50) úgy, hogy a francia vívónőt 10:0-ra oktatja a vívás tudományára, ezzel fordítva meg az addig vesztes találkozót.
Megállt az idő. Sákovicsné Dömölky Lídia számára mindenképp.

Karádi Zoltán
a Sport plusz munkatársa

„Gyerünk, csajok!”, avagy a bursai kaland

Egy vallomással tartozom: úgy tudósítottam a magyar női röplabda-válogatott júniusi törökországi Európa-liga mérkőzéseiről, hogy gyakorlatilag nem sokat konyítok a sportághoz.
Tulajdonképpen még a válogatott névsora is teljesen ismeretlen volt a számomra, pedig édesapám az ötvenes években játszott a Bp. Dózsa kétszeres bajnokcsapatában, de engem mindezek ellenére valahogy hidegen hagyott ez a sportág. Legalábbis eddig…
Csak annyit tudtam, hogy hetvenes években ugyan a világ élmezőnyéhez tartozott a női válogatott, de világversenyen utoljára 1987-ben szerepeltek, s azóta adósak a kiugró eredményekkel. Mégis gondolkodás nélkül igent mondtam, amikor felkértek a feladatra, és belevágtam a kalandba. Kíváncsi voltam, hol tart ez a számomra – és a sportkedvelők nagy részének számára is – szűz területnek számító sportág nemzetközi szinten?
Nos, az már az első pillanatokban kiderült, hogy a lányok szépek és csinosak, ráadásul engem is kedvesen fogadtak, még úgy is, hogy gyakorlatilag én ugyanolyan ismeretlen voltam a számukra, amennyire ők nekem.
A kérdés azonban nem ez volt, hanem hogy röplabdázni mennyire tudnak?
Különösebb elvárásaim ugyan nem voltak velük szemben, mert bár egy hónappal korábban Albániát és Moldovát megelőzve sikerrel vették a vb-selejtezők első körét, ez most egy másik kávéház volt, hiszen a mostani három ellenfél szerepelt a legutóbbi Európa-bajnokságon. A házigazda törökök például egészen a bronzéremig meneteltek, míg a románok középdöntőt játszottak, a bolgárok pedig – a törökökhöz hasonlóan – az idei Eb-re is kijutottak.
Előzetesen Hollósy László, a gárda fiatal szövetségi kapitánya is csak abban bízott, hogy a török és a bolgár csapat ellen sikerül a tisztes helytállás, míg a románokkal egy szoros meccset játszanak. Ez lefordítva számomra két 3:0-s és egy 3:2-es vereséget jelentett.
Ehhez képest már az első nap kellemes meglepetés ért, hiszen a némileg tartalékos, de mégiscsak házigazda törököket alaposan megizzasztották a lányok. A sérült Milovits Júliát is nélkülözve, Liliom Rita vezérletével 1:0-ra és 2:1-re is vezettek, s bár a vendéglátók végül fordítani tudtak, a magyar csapat busza a török szurkolók vastapsa közepette hagyta el a bursai röplabda-csarnokot.
A bolgárok ellen ugyan maradt a papírforma, ám ekkor a magyar kapitány pihentette legjobbjait a másnapi románok elleni meccsre, amit már én is sokkal optimistábban vártam.
„Lányok! A mai tudósításom munkacímének azt találtam ki, hogy „Román-verés Bursában” – ejtettem el nekik, egy kacsintás kíséretében, mint egy mellékesen, amikor a meccsre indulás előtt a kérésemre összeálltak egy közös csapatképre a szálloda halljában. – Segítsetek már, hogy ne kelljen más címen agyalnom!”
Mosolyogva hallgatták óhajomat, de úgy tűnik akceptálták a kérésemet, és olyan játékkal verték a legjobbjaikkal felálló románokat 3:1-re, hogy még az állam is leesett. Ezúttal Horváth Dodó – merthogy ekkora már annyira összebarátkoztunk, hogy mindenkit a becenevén szólítottam – vitte a prímet, de Liliom Ritu és Sándor Reni is tetszés szerint püfölte a labdát a román térfélre, elől Nagy Esztó, Dobi Edi és a Milovits Juli helyére beugró fiatal Tálas Zsuzsi alkotott maradandót, liberóként pedig Kötél Dóri jeleskedett. A cseresorból a több éves kihagyás után a válogatottba visszatérő Nagy „Csaszi” Mariann, a mindössze 19 éves Pallag Ágó, valamint Kovács „Pálca” Timi, és a többieket az alapvonal mögül is szakadatlanul bíztató („Gyerünk, csajok!”) Széles Petra járult hozzá a sikerhez.
Ekkor zártam végleg a szívembe a csapatot, és ezek után nem volt kérdés, hogy a következő hétvégén – immár önszorgalomból – Kecskemétre is elmentem szurkolni nekik. Itt a ugyan a törököket is sikerült legyőzniük, végül azonban nem jutottak be a sorozat négyes döntőjébe. A fő cél azonban nem is ez volt, hanem a felkészülés, a gyakorlás a jövő évi Eb-selejtezőkre.
Meggyőződésem, hogy akik úgy tudnak játszani, s olyan simán meg tudnak verni egy román válogatottat, ahogyan ők Bursában, azok az Eb-selejtezőket is sikerrel tudják venni, és utána sem a pofozógép szerepére lesznek kárhoztatva.
Bízom benne, hogy a lányok nem hagynak majd cserben, s ezt a jóslatomat is beváltják.
De addig is: Gyerünk, csajok!

Krasz Emil
a Nemzeti Sport online rovatának szerkesztője

Mámoros sikerek, kijózanító vereség

1. szín: Őrbottyán, augusztus 31.
Családtagok, ezeréves cimborák kaptak meghívást egy kis grillezéssel egybekötött nyárbúcsúztató koccintásra. Mondhatom, hagyományteremtő jelleggel, hiszen egy éve ugyanott találkoztunk. A házigazda „mikorra jöttök” kérdésére már hetekkel előtte megadtam a választ: fél négyre legkésőbb ott vagyunk! Ő akkor még nem tudta, hova ez a határozottság, pedig aznap rendezték a duisburgi kajak-kenu világbajnokság első döntőit, benne megannyi magyar érdekeltséggel, győzelmi reménnyel. Ki az, aki ezt az élményt elmulasztaná?
A megérkezésünk után, amikor megsejtette, mire készülök, vendéglátónk az „ugye most nem fogsz beülni tévét nézni” féltő, bár igazából álkérdést szegezte nekem, amire úgy is tudta a választ. „Áááá, neeeem…”, tereltem a témát, hogy aztán tele pohárral a kezemben váljak kámforrá, mihelyst indult az első döntő. Egészen félelmetes nap volt, hiszen minden számban érmes helyen végzett az aktuális magyar egység. Közülük öt pedig győzött! Természetesen nem vontam ki magam a társaságból, a versenyszámok közötti rövid szünetet kihasználva modernkori hírvivőként tudattam a többiekkel, hogy éppen melyik számban mi történt. A majdnem bennfentesek fölényességével meséltem az általuk kevésbé ismert, vagy egyáltalán nem hallott versenyzőkről, de szigorúan csak azután, hogy minden egységre koccintottunk. Ki a száját nedvesítette be ezen alkalmakor, más egy kortyot húzott le, de volt, aki az egész poharat. Mire az utolsó magyar átvette az érmét, egyikünk sem volt szomjas.

2. szín: Csepel, szeptember 6.
Ekkor nem kellett illegalitásba vonulnom, lejárni a lábamat a vizuális élmény és a szomjoltásnak aligha nevezhető műélvezet között, tekintve, hogy direkt meccsnézésre szólt a meghívóm. Egy olyan baráttal szerveztünk közös programot a Románia–Magyarország labdarúgó vb-selejtezőre, akivel életem több mint felét sikerült már végigbulizni. Most majdnem azt írtam, hogy végiginni, de az egyrészt csúsztatás lenne, másrészt nem lenne igaz. Feleségemnek „köszönhetően” ötperces csúszással érkeztünk, és még nem is igazán értette, mire fel idegeskedek. Öt perc ide vagy oda, nagy dolog, látok még 85-t, legyen elég. Nem kezdtem el szakmailag kibontani az első öt-tíz perc fontosságát egy „sorsdöntő” tétmeccsen. Így mire megérkeztünk, a barátomtól tudtam meg, hogy már hátrányban vagyunk. „A középkezdés után legyalultak, bedaráltak, szétjátszottak, mi?”, kérdeztem a bekapott gólról, de még a küszöbön állva a válasz megsemmisítő volt: „nem, odapasszoltuk a román centernek a labdát a félpályánál, az meg kilépett ziccerben”. Letargikus állapotba kerültem. Bambán néztem a tévét, szemüvegbe rejtett üveges szemekkel próbáltam feldolgozni és megérteni, éppen mi zajlik a bukaresti stadionban folytatás címszó alatt. És nagyon nem értettem. Barátom próbált vigasztalni: „ezen ne akadj ki, ezek miatt ne legyél ilyen szomorú, és különben is, még egy kortyot sem ittál”. Valóban. Pedig biztos finom vörös bor került a pohárba, eddig még soha nem okozott csalódást. De olyan sem történt velem, mint ezúttal: mindössze fél pohárral sikerült nagy nehezen magamba erőltetnem. Ugyanis kapart a torkom, összeszűkült a nyelőcsövem, korábban eddig egyetlen egyszer tapasztalt érzés kerített hatalmába. 1986 nyarán öt üveg pezsgő került a hűtőbe, abban a reményben, hogy a magyar válogatott Szovjetunió elleni góljait azzal ünnepeljük meg. Gólonként egy üveggel...
Ha a cimbi most átjön, meg is vendégelem őt a 27 éve gazdájára hiába várakozó nedűkkel. Vagy kiviszem jövőre Őrbottyánba, hátha megint akkor lesz a kajak-kenusok vb-je…

Novák Miklós
a Magyar Nemzet munkatársa

Ricsi és Marika
 
...Guzmics... Ricsi... egy szimpla oldalpassz helyett kiugratja Marikát...
Egyedül ez ad reményt. Hogy egy újabb Mohács – rendben Bern, Marseille vagy Irapuato – után sem veszítjük el a humorérzékünket. Nem akarom bántani a Hali egyébként rokonszenves, lelkiismeretes középhátvédjét, de a bukaresti baki emléke többségünkben már csak így, parafrázisként, a bukaresti égésről készített mém formájában él.
Noha egy-két huligán a románok elleni meccs után állítólag megfenyegette az aranylábúkat, akik ezután kommandós őrizet mellett készültek Telkiben, de a többség már csak röhög – nem csak a csapaton, saját magán is. Hogy ha csak alkalmi szurkolóként is, de részese annak a lassan három évtizede szűnni nem akaró kudarcsorozatnak, amiből a magyar labdarúgó-válogatott, sőt egy-egy fellángolást leszámítva az egész magyar futball képtelen kiszakadni.
A külföldiek szerint az a magyarok talán legjellemzőbb tulajdonsága, hogy ha összeverődik egy asztaltársaság, akkor legyen bár a vezérgondolat a lehető legkomolyabb, néhány perc múlva óhatatlanul jön a vicc, ül a poén.
A nevetés gyógyít, állítják a tudósok. Hát fogjuk fel gyógymódként a világhálót bejárt, ironikus öt percet. Szükség lesz még életerőre. Ha pedig csoda folytán nyertünk Amszterdamban, ne adj’ Isten, a pótselejtezőt is sikerrel megvívtuk – mindez csak e cikk leadása után derült ki –, akkor fogatlan spanyol barátunkat felkérhetjük, hogy nyomjon egy vidám standupot Telkiben. Arra inkább van igény, mint Hamlet monológjára.
Röhögni vagy nem röhögni? Ez nem is kérdés.

Szalay Péter
a Telekom Sporthírszolgálat vezetője

A moszkvai sokk

Augusztus 12-én, a moszkvai atlétikai világbajnokság kalapácsvető döntőjében az olimpiai bajnok Pars Krisztiánnak állt a zászló, aki a Londontól az orosz fővárosig vezető hosszú úton mindenhol és mindenkit megvert. Huszonkét alkalommal nyert, senki sem tudta megleckéztetni. Aztán megtörtént, amire nem volt felkészülve, és ezért nem is tudott választ adni. Világbajnoki győzelmének dédelgetett álmát egyetlen pillanat, egészen pontosan három másodperc történése hiúsította meg. Amíg a lengyel Fajdek kezéből a kalapács kirepült, és 3 centiméter híján 82 méternél a földbe nem csapódott.
Örökérvényű igazság az atlétikai dobóversenyek történetében, hogy aki elsőre nagyon, de nagyon beletalál, azt a vetélytársai már csak szorongatni tudják, vagy még arra sem képesek. A nagy első az esetek döntő többségében sokkolja a riválisokat, kizökkenti őket a nyugalmukból, és ami a legrosszabb: haszontalan rögtönzéseket hoz ki belőlük. Még ha a pályán az atlétika gladiátorai is sorakoztak fel. A parádés kezdésre igazából nem lehet felkészülni, ahogy a ringben a padlóra küldés fájdalmas pillanatára sem. Aki megroggyant, annak már majdnem mindig annyi.
Harminchét évvel ezelőtt a montreali olimpián Németh Miklós elsőre és éppen ezért derült égből villámcsapásként 94.58 méteres világcsúccsal sokkolta a gerelyhajítás döntőjének minden szereplőjét. Ő indiántáncot járt, miközben a többiek lehorgasztott fejjel imbolyogtak körülötte, mert azonnal tudták, hogy közülük már csak egy lehet a nyertes. Az esélyesnek kikiáltott finn Hannu Siitonen görcsösen erőlködve csupán egy halvány 87.92-őt tudott kipréselni magából. Több mint hat és fél méteres különbséggel kapott ki, úgy, ahogy Némethtől se addig, se később egyszer sem.
Pars Krisztián, London bajnoka, győzni ment Moszkvába. Nem is titkolta, hogy ő szeretne a magyar atlétika történetének első világbajnoka lenni, és ezért senki sem vádolhatta elbizakodottsággal. Tarolt a világbajnokság felé vezető úton, mindenkit legyőzött, akivel csak találkozott. Megérdemelt londoni sikerét 2012-ben és 2013-ban 22 győzelemmel fejelte meg. Két és fél év leforgása alatt csupán egyetlen egyszer szorult a második helyre. Tavaly június elején a franciaországi Montreuilben, még a nyári játékok előtt Pars Krisztián skalpjának a 23 éves lengyel Pawel Fajdek örvendezhetett, a 2011-es U23-as Európa-bajnokság győztese, aki a 81.39 méteres egyéni rekordjával szépen meg is dolgozott az értékes győzelemért.
Fajdek 2011-es ostravai Európa-bajnoki győzelmének szemtanúja volt Németh Zsolt, egykori kalapácsvető világbajnoki ezüstérmes (nem mellesleg a dobópápa Németh Pál fia), jelenleg pedig az olimpiai bajnok Pars Krisztián edzője.
„A lengyel fiú akkor még csak 78.40-nel nyert, de kifejezetten pocsék technikával. Jómagam és Zentai Tibor, az edzőkollégám is azt emlegettük, hogy ez a gyerek bármikor 81 méter körüli eredményre lehet képes, feltéve, hogy a hibáitól meg tud szabadulni” – emlékezik Németh Zsolt az akkor történtekre.
Ezen kívül semmi sem utalt arra, hogy a moszkvai világbajnokságon másodszor is le tudja győzni a világ jelenlegi legjobbját. A VB előtt öt versenyen még a 76 métert sem sikerült túldobnia, a lengyel bajnokságon pedig siralmas 74,90 volt a legjobbja. Moszkvában a selejtezőben a három kísérlete közül csak egy volt érvényes, kilencedikként éppen hogy csak helyet sikerült biztosítania magának a döntőben. Majdnem úgy járt, mint Londonban, ahol három „piros zászlós” dobás után búcsúra kényszerült…
„Amikor a döntőben már elsőre 80.30-at sikerült dobnom, arra gondoltam, hogy innen már csak könnyebb lehet a dolgom. Fajdek kettővel utánam következett, miközben én háttal a dobókörnek éppen öltözködni kezdtem. Nem láttam a dobásását, csak a közönség üdvrivalgásából következtettem arra, hogy valami nagy dolog történt. Az előnyből hátrány lett, az én kezdeti magabiztosságomból pedig jóformán semmi. Pontosan azt csináltam, amit nem lett volna szabad. Háttérbe szorult a kifinomított technika, görcsösen erőlködve még javítani sem tudtam. Odalett az arany, és annak az egyetlen idei vereségemnek a következményeként még az IAAF kalapácsvető összetett versenyében is a második helyre szorultam. Hiába vertem el a moszkvai vb után Fajdeket háromszor is, ahogy egykor Ludas Matyi Döbrögit, azért a fájó moszkvai vereségért kétszer mégis én fizetettem” – emlékezik bosszankodva az olimpiai bajnok.
Jövőre Európa-bajnokság következik az atlétikában, 2015-ben Pekingben világbajnokság, aztán elérkezik 2016, a riói olimpia esztendeje. Pars három sportági csúcstalálkozón vághat vissza a nála hét évvel fiatalabb lengyelnek.

Pénteken elkezdődött az Európai Olimpiai Bizottság közgyűlése - élő közvetítés

Pénteken reggel kezdődik Zágrábban az Európai Olimpiai Bizottság 46. közgyűlése, melynek több magyar érdekeltsége is van. Az eseményen a Magyxar Olimp...

Pénteken elkezdődött az Európai Olimpiai Bizottság közgyűlése - élő közvetítés

A sportolói életpályáról tart szemináriumot Budapesten a NOB képviselője

A Magyar Olimpiai Bizottság kezdeményezésére és szervezésében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB Sportolói Bizottság képviselőivel és az ADECCO ka...

A sportolói életpályáról tart szemináriumot Budapesten a NOB képviselője

Hivatalos a 10 magyar rövidpályás gyorskorcsolya olimpiai kvóta

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) hivatalosan megküldte a magyar szövetségnek az egyes nemzetek által szerzett olimpiai kvóták számát versenysz...

Hivatalos a 10 magyar rövidpályás gyorskorcsolya olimpiai kvóta

Újabb három szocsi olimpiai éremtől fosztották meg az oroszokat

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az országot érintő doppingbotrányban ezúttal két orosz bobost – közte a Szocsiban kétszeres ötkarikás bajnok Ale...

Újabb három szocsi olimpiai éremtől fosztották meg az oroszokat

„A nemzetközi versenysport az egyetemi sportnak ugyanúgy fontos, mint az olimpiai mozgalomnak”

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) november 23-án rendezte meg az “Év Egyetemi Sportolója” hagyományos díjátadó ünnepséget. A díjazot...

„A nemzetközi versenysport az egyetemi sportnak ugyanúgy fontos, mint az olimpiai mozgalomnak”

Az olimpiai bajnok Juhász Katalint is köszöntötte a MOB Mező Ferenc Sportbizottság

Napirendi pontjai megvitatása előtt a november 24-én 85. születésnapját ünneplő olimpiai bajnok Juhász Katalin vívót is köszöntötte a Magyar Olimpiai ...

Az olimpiai bajnok Juhász Katalint is köszöntötte a MOB Mező Ferenc Sportbizottság

Gyulai Márton MOB tag szerint véget kell vetni az atlétikában a modern emberkereskedelemnek

Felfelé ívelő sportdiplomáciai pályafutása újabb elismerésének számít, hogy Gyulai Márton (37) MOB tag, szakértői minőségében szombaton Monacóban előa...

Gyulai Márton MOB tag szerint véget kell vetni az atlétikában a modern emberkereskedelemnek

Felavatták Borsody László emléktábláját - hagyományőrző hírcsokor

November 21-én, kedden délután, a Váci utcában található egykori Tiszti Kaszinó falán emléktáblát avattak Borsody László őrnagy, vívómester emlékére. ...

Felavatták Borsody László emléktábláját - hagyományőrző hírcsokor

Gratuláció a short track-eseknek, az új síelnök üdvözlése - phjongcshangi konzultáció a MOB-ban

A phjongcshangi téli olimpiával kapcsolatos konzultációt tartott az érintett sportági szakszövetségek vezetőinek, szakembereinek a Magyar Olimpiai Biz...

Gratuláció a short track-eseknek, az új síelnök üdvözlése - phjongcshangi konzultáció a MOB-ban

Sportnaptár

Hírlevél feliratkozás

Olimpiai érmeink

A magyar sportolók által eddig nyert

arany, ezüst és bronzérmek száma:


176 151 174



Platina fokozatú támogatók

 

Toyota logó

 

Olympic Worldwide partners

Coca-ColaAlibaba groupBridgestoneDow PanasonicP&GsamsungToyotaVisa

Gyémánt fokozatú támogatók

Partnerek

HOMM

Arany fokozatú támogatók

  

 

Facebook
Rss
YouTube