Átadták a felújított Kovács Pál Vívócsarnokot

Átadták a felújított Kovács Pál Vívócsarnokot

2013. 09. 11.
Megosztás

A Vasas Pasaréti Sportcentrumában kedden délután, a klub egykori és mai sportolóinak jelenlétében, ünnepélyes keretek között felavatták a felújított Kovács Pál Vívócsarnokot.


A vívócsarnokot megtöltő vendégek az ünnepség elején egyperces néma felállással emlékeztek a győri női kosárlabdacsapat szombati autóbusz-balesetében elhunyt sportemberekre. Ezt követően egy rövid film mutatta be a létesítmény építését, felújítását és átalakítását.

Markovits László, a Vasas elnöke köszöntőjében szólt a 102 éves egyesület legutóbbi sikerkovácsairól, a budapesti vívó-világbajnokságon egyaránt bronzérmes, az ünnepség díszasztalánál helyet foglaló Szilágyi Áron kardozóról és Szász Emese párbajtőrözőről, továbbá megemlítette a barcelonai vizes vb-n a klub színeiben aranyérmet szerző Hosszú Katinkát, valamint a férfi vízilabda-válogatott vasasos tagjait.

A sportvezető kiemelte, a dicsőséget hozó sportolók mellett büszke azokra a fejlesztésekre is, amelyek az állami tulajdonban lévő létesítményeikben történtek. Kiemelte: a vívócsarnok tavaly januárban megkezdődött átalakításához 122 millió forint állami támogatást kaptak.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter örömét fejezte ki, hogy a beruházás megvalósult, mert mint mondta, olyan célt fog szolgálni, amely hozzájárul egy egészséges nemzedék felneveléséhez. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a vívócsarnok egykori állapotát felidéző kisfilm megtekintése után kisebb fajta csoda a mostani létesítmény.

"Sportbarát kormány vagyunk, a tetteink is bizonyítják ezt, sokat áldozunk a sportra" - mondta Simicskó, aki kiemelte a hagyományőrzés fontosságát, ennek jegyében pedig dicséretesnek nevezte, hogy a Vasas vívócsarnoka 2011 óta a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál nevét viseli.

"Nem mindenkinek kell olimpiai bajnoknak lennie, a lényeg az, hogy sportoljanak a gyerekek" - fordult a Vasas utánpótláskorú sportolóihoz az államtitkár.

Kovács Tamás világbajnok kardvívó megemlékezett édesapjáról, a vívóterem névadójáról. Felidézte a Vasas vívó-szakosztályának egykori életét, egyúttal köszönetet mondott a kormánynak a felújításhoz nyújtott támogatásáért, Markovits Lászlónak pedig azért, hogy a Vasas centenáriumi évében, 2011-ben az édesapjáról nevezték el a létesítményt.

Ferjancsik Domonkos, a Vasas korábbi, világbajnok kardvívója, jelenlegi szakosztályelnöke arról beszélt, hogy harminc éve lépett a Vasas csarnokába, amely 22 esztendőn át volt a második otthona.
"Szakosztályvezetőként alig vártam, hogy átadhassuk a felújított csarnokot és bízom benne, hogy a mai vívópalánták az egykori klasszis sportolóink nyomába lépnek majd" - mondta.

(Forrás: MTI, fotók: Jocha Károly)