Átadták a Nők a Sportban és Média díjakat

Átadták a Nők a Sportban és Média díjakat

2012. 03. 14.
Megosztás

A MOB Női Bizottsága 2002-ben, pontosan 10 évvel ezelőtt döntött arról, hogy „A Nők Sportjáért” elnevezéssel díjat alapít a nők sportéletben betöltött szerepének kihangsúlyozása, elismerése céljából.

A MOB Női Bizottságának elnöke Regőczy Krisztina, olimpiai ezüstérmes műkorcsolyázó (jégtánc), a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja. Sikerült hagyományt teremteni a két kategóriában meghirdetett díj évenkénti odaítélésével, amelynek ünnepélyes átadására mindig márciusban kerül sor, az első években a Nemzetközi Nőnaphoz legközelebb eső közgyűlésen, az utóbbi időszakban pedig a MOB sajtónapi (március 15.) rendezvényéhez kapcsolódóan.

Az Olimpiai Himnusz után Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a MOB új elnökségében 1989 óta az első alkalommal kapott helyet három hölgy: Monspart Sarolta, Regőczy Krisztina és Szabó Tünde. "Szükségünk van a nők erejére, empátiájára és kreativitására" - mondta Szöul olimpiai bajnoka.

Hozzátette, női szempontból nemcsak a sport egyéb területein, hanem a versenysportban még nagyobb az előrelépés: nőtt a női résztvevők száma az olimpiákon. Míg Rómában 1960-ban a női versenyzők alig érték el a 12%-ot, addig Pekingben már 44% volt az arány. Négy évvel ezelőtt 63 csapat zászlaját nő vitte. Előrelépés az is, hogy a női ökölvívás is felkerült az olimpia programjára. A fiataloknál még jobb a helyzet: a szingapúri első ifjúsági olimpián 47, míg idén Innsbruckban az első ifjúsági téli olimpián 45%-os volt az arány."

Mindezek után következtek az ünnepélyes díjátadások sora.

A Nők Sportjáért életműdíjjal olimpiai sportághoz kötődő kiemelkedő és példamutató sportolói, sportszakemberi és/vagy sportvezetői életpályát ismernek el.

A MOB Nők sportjáért bizottsága Életműdíjat adományozott Unyatinszkiné Karakas Júlia békéscsabai tornászedzőnek.

Az Unyatinszki-házaspár a női tornász-válogatott szövetségi edzői. Unyatinszki Mihály és Karakas Júlia immár 35 éve a magyar torna fellegvárában, Békéscsabán dolgoznak, a torna klubban. Karakas Júlia leghíresebb tanítványa az Amerikában élő Ónodi Henrietta, aki 1992-ben, Barcelónában lett olimpiai aranyérmes. Karakas Júlia csabai torna klub szakosztályvezetője, a magyar tornasport kiemelkedő egyénisége, aki korábban bekerült a magyar torna halhatatlanjai közé.

A Nők Sportjáért díjjal olimpiai sportágban az eltelt egy év során nyújtott kiemelkedő eredményességet, valamint az élet egyéb területein is bizonyított példamutatást, egyedi teljesítményt együttesen jutalmazzák.

Az Éves teljesítményért díjat Kovács Sarolta öttusázó kapta.

A fiatal sportolónő a legutóbbi Világkupa versenyén megsérült, ezért nem tudott ott lenni az ünnepségen. A díjat Lang Liza, a Magyar Öttusa Szövetség főtitkára vette át. Kovács Sarolta fantasztikus évet zárt: a felnőtteknél világbajnoki ezüstérmes, a junioroknál vb-első, de a legfontosabb, hogy már egy jó ideje megszerezte a kvótát a londoni olimpiára. Kovács Sarolta az év végi Sportcsillagok Gálaestjén a 3-dik helyen végzett Csipes Tamara és Kozák Danuta mögött.

A Különdíjat Monspart Sarolta kapta: tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok, sífutásban hatszoros magyar bajnok. Az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a maratoni távot.

Manapság a nőket buzdítja arra, hogy egészségesen éljenek, és ennek egyik lehetséges módja a futás. Véleménye szerint másképp kell „megszólítani” egy élsportolót, mint egy olyan iskolást, középkorút, vagy nyugdíjast, aki nem hivatásszerűen sportol, de az élmény az ugyanolyan. Monspart Saroltát nemrég választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökének és a szabadidősport szakmai tagozatának a vezetője.

A Junior díjat az ifjúsági téli olimpián ezüstérmes Gasparics Fanni jégkorongozó érdemelte ki.

Gasparics Fanni tavaly, év végén a magyar U18-as jégkorong válogatottal megnyerte a norvégiai világbajnokságot. Ezzel Magyarország bekerült a világ legjobb 8 csapata közé és a mieinknek komoly esélyük van kijutni a 2014-es téli olimpiára, amelyet Szocsiban rendeznek. Fanni idén januárban sporttörténelmet írt: az első ifjúsági téli olimpián Innsbruckban a jégkorong ügyességi számában ezüstérmet szerzett. Fanni a Vasas hokicsapatának emblematikus figurája, aki serdülőben és ifiben is szokott játszani a fiúknál.

A zsúfolásig megtelt ünnepségen a legendás rádiós Szepesi György mellett tizenegyen kaptak elismerést. Média Nívódíjban részesült Riskó Géza, az MTVA sportfőszerkesztője, Lantos Gábor, a Magyar Rádió programszerkesztője, valamint Murányi András, a Nemzeti Sport felelős szerkesztője. Média Oklevél elismerést kapott Illyés Tibor, az MTI fotóriportere, Petrovics-Mérei Andrea, a Telesport műsorvezetője, Németh Balázs, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség sajtófőnöke és Pataki Nóra, a Blikk újságírója.

MÉDIA DÍJASOK

Média Különdíj: Szepesi György

A Magyar Rádió örökös riportere, a legendás Aranycsapat 12-dik tagja, akit senkinek sem kell bemutatni. Gyuri bácsi pontosan 20 éve, az első kitüntetettek között szerepelt – a jubileum, de elsősorban a 90-dik születésnapja alkalmából gratulálunk!

Média Nívódíj: Riskó Géza, az MTVA sportfőszerkesztője

Riskó Géza is kapott korábban MOB Nívódíjat, de akkor még „csak” a Duna TV főszerkesztőjeként. Most az MTVA, a közmédia sportszerkesztőségeinek legfőbb vezetőjeként döntő érdemei vannak abban, hogy a sport újra kulcsszerepet kapott a közszolgálati csatornákon, a magyar sportsikerek többsége ismét az MTV-n látható, profi módon. Az MTV közvetíti élőben a londoni olimpiát, a labdarúgó Európa-bajnokságot, és hosszú idő után a Forma 1 is visszakerült a csatornára.

Média Nívódíj: Lantos Gábor, az MR programszerkesztője

A Magyar Rádió, az MR is élőben közvetíti majd az olimpiát, sőt, kuriózum, hogy a Forma 1-et is. Lantos Gábor vezetése alatt a rádió sportosztálya újjáépült, ismét teret hódít a sport.

Média Nívódíj: Murányi András, a Nemzeti Sport felelős szerkesztője

Az elmúlt fél évben fontos szerepet játszott a Nemzeti Sport megújításában, új posztján minden eddiginél többet tett a magyar sportsikerek méltó bemutatásáért.

Média Oklevél elismerés

Illyés Tibor, az MTI fotóriportere: a Magyar Távirati Iroda elsőszámú sportfotósa, több olimpiáról is tudósított már, az elmúlt időszakban az olimpiai felkészülésről készít rendkívül látványos képsorozatokat.

Németh Balázs, a Magyar Kajak-kenu Szövetség sajtófőnöke: az elmúlt két évben új dimenzióba helyezte legsikeresebb olimpiai sportágunk kommunikációját. A kajak-kenusoknál minden korábbinál aktívabb médiamunka folyik, melynek színvonala méltó a sportág eredményeihez. Kiválóan irányította a sajtó munkatársait a tavalyi sikeres szegedi világbajnokságon.

Pataki Nóra, a Blikk újságírója: munkássága az egyik kiváló példája annak, hogy a bulvársajtóban is lehet szakmailag hiteles, a magyar sport érdekeit szem előtt tartó módon publikálni – az olimpiai csapat kiválóságainak, magának az olimpiának a népszerűsítésében igen fontos szerepet játszik az egyik legolvasottabb magyar napilapnál.

Petrovics-Mérei Andrea, a Telesport műsorvezetője: a közszolgálati televízió adásainak egyik legkedveltebb műsorvezetője, nagy hozzáértéssel és változatlan szakmai alázattal végzi a dolgát – mindezt ötgyermekes családanyaként!

A díjakat Borkai Zsolt MOB-elnök, Molnár Zoltán főtitkár és Regőczy Krisztina, a Nők a Sportban Bizottság elnöke adta át.

(Fotók: Doba István)