Az M-2-n lesz az első megmérettetés

Az M-2-n lesz az első megmérettetés

2014. 02. 07.
Megosztás

Az év első versenyére utazik a magyar taekwondo válogatott. Évek óta hagyományosan a nyitányt a horvátországi M-2 elnevezésű, minden korosztálynak szóló torna jelenti.

– Válogatott szinten a junior és a kadet vb-keretnek terveztük az M-2-n való részvételt, hiszen a felnőtt csapatból Gonda Ivett továbbra is otthonában, Kanadában készül, ahogy Székely Norbert is Németországban. Kotsis Edina és Ducz Barbara a pár hét múlva esedékes egyiptomi és emirátusokbeli viadalra készül, ők itthon maradnak – foglalta össze a tudnivalókat Tóth Balázs, válogatott edző.

A pénzdíjas versenyre pénteken indul a nagyjából húszfős küldöttség, amihez még hozzáadhatjuk azokat, akik klubszinten képviselik hazánkat déli szomszédainknál. A vrboveci M-2-n a kadet, junior és felnőtt (utóbbi csak olimpiai súlyokban) kategória verseng egymással.

– A kadetekre és a juniorokra idén világbajnokság vár, és a nyakunkon van az ifjúsági olimpia selejtezője is. Ez egy felhozó verseny, ahol leszűrhetjük, hol tartanak sportolóink, és javíthatunk még a hibákon. A tavalyi egy felnőtt éremhez képest szeretnénk mindenképp javulni – summázott Tóth Balázs.
A csapat pénteken indul, és szombaton, a verseny után buszba száll, és jön is haza.