Az ökölvívók újoncokat is bevetnek Bakuban

Az ökölvívók újoncokat is bevetnek Bakuban

2015. 06. 14.
Megosztás

A keddi sorsolással megkezdődik az ökölvívó torna is a bakui I. Európa Játékokon. A versenyek előtt dr. Kovács László szövetségi kapitány értékelte a felkészülést és a várható esélyeket.

- Hogyan sikerült az ökölvívó válogatott felkészülésének utolsó fázisa, hozott-e újat a munka?
- Több nyílt nap volt, hetente háromszor is olyan szabadtréningeket csináltunk, amelyen egyesületbeli versenyzők is részt vettek, sőt nemzetközi szintre emeltük a munkát azzal, hogy a szlovákok és németek is jártak nálunk. Úgy érzem, a srácok egyben vannak, akarnak is. Nyílván azon fog múlni, hogy belülről mennyire tudják motiválni magukat. Baku egyben a világbajnokságra történő kvalifikáció is, azaz ehhez az első háromban kell végezni.. Ez elég komoly motiváció.

- Hogy lehet egy évben háromszor is csúcsformát kihozni a versenyzőkből? Európai Játékok, Eb, vb.
- Igazából 2-3 csúcsformát még lehetséges, de csak ha nem ennyire egymás után jönnek a versenyek. Ha van kellő felkészülési idő, akkor azt mondom, egyszerű. De abban a pillanatban, hogy az év második felében vannak a fő versenyek, ez azért elég húzós.

- Kiben rejlik a meglepetés-ember lehetősége?
- Csóka Nándi teljesen friss, világversenyen újonc, ha bármilyen eredményt elér, az meglepetés lesz. 56 kg-ban Szőrös Márk most már egyre javuló teljesítményt mutat, de azért még erős neki egy ilyen világverseny. Örülnék, ha rám cáfolna. És akkor itt van még Hámori Ádám, aki súlycsoportot váltott, az ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmesünk, a 91 kg-os srácunk, aki a 85 kg-ból ment fel: ő lehet meglepetésember, de azért ez sem egyszerű történet.

- Ő alulról felfelé ment, ami a klasszikus útja a súlycsoportváltásnak, viszont van aki felülről ment le, mint Bacskai.
- Bacskai súlycsoportot visszaváltott, taktikai szempontból meg az ő szempontjából is úgy gondolom, hogy ez egy elég jó lépés lehet. Rajta kivül 81 kg-ban érdekes lehet Harcsa Norbi, aki már nagyon rutinos rókaként indul el ezen a versenyen. Eléggé sorsolásfüggő a teljesítménye.

- A csapaton belül ki mutatta a legdinamikusabb fejlődést ebben az esztendőben?
- Csóka, Szőrös Márk önmagához képest nagyon sokat fejlődött, összeszedettebb lett, de azért nem annyira kiugró ez a fejlődés, hogy biztosan eredményt várhassunk tőlük. Harcsának volt egy rossz magyar bajnoki szereplése, ahhoz képest nagyon szépen átvészelte ezt a törést, és legutóbb Vilniusban kifejezetten jó teljesítménnyel nyerte a versenyt, ami azt jelenti, hogy ígéretes az ő teljesítménye.

- Kik a világversenyes újoncok?
- Hárman vannak, Csóka Nándor, Szőrös Márk, Hámori Ádám.


A versenyen négy magyar női versenyző is indul: az Eb-bronzérmes Ancsin Katalin (51 kg), Csombor Vivien (60 kg), az Európai Uniós bajnok Nagy Bianka (64 kg) és a Vb és Eb bronzérmes Nagy Tímea (75 kg).

A férficsapat:
49 kg Ungvári Miklós
52 kg Csóka Nándor
56 kg Szőrös Márk
60 kg Varga Miklós
64 kg Vadász András
69 kg Bacskai Balázs
72 kg Harcsa Zoltán
81 kg Harcsa Norbert
91 kg Hámori Ádám
+ 91 kg Bernáth István

(MÖSZ)