Az online térben újra találkoztak az Európai Olimpiai Akadémiák képviselői

Az online térben újra találkoztak az Európai Olimpiai Akadémiák képviselői

2021. 02. 08.
Megosztás


Az Európai Olimpiai Akadémiák (EOA) harmadik online konferenciáján január végén a magyar szervezetet Szijj Lilla tanácstag képviselte.

Az online fórumon Prof. Dr. Manfred Lämmer, az EOA elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, és bejelentette, hogy a szervezetet hivatalosan is regisztrálták Frankfurtban, így önálló entitásként működik immáron több, mint két éve. A vezetőség még 2019 elején kialakította a munkatervet és stratégiát; Nicosiában, 2019 októberében pedig hivatalosan is megalakultak a bizottságok, megalapozva az alapszabályban előírt feladatok végrehajtását. A bizottságok vezetői online módon összehívták tagjaikat a stratégia és akcióterv megalapozására 2020 elején. Ezt követően az elnökség találkozója Kölnben a járvány miatt elmaradt, a munka online folytatódott. Az elnök megemlékezett a tavaly elhunyt EOC-elnökről Janez Kocijančič-ról is, aki szívvel-lélekkel támogatta annak idején az EOA létrejöttét is.

A 2020. március 24-ei bejelentés, miszerint a tokiói játékokat elhalasztják, komolyan kihatott az EOA további tevékenységére is. Fontos célként tűzte ki a vezető testület ezután a „good governance officer” pozícióra való pályázat kihirdetését. A szavazás a pályázatok alapján szintén a múlt héten rendezett konferencián történt meg online szavazás formájában. A pozícióra Prof. Dr. Dyonissis Gangast jelölte a közgyűlés, aki elfogadta a megbízást. Beszédében kiemelte, hogy az EOA nem csak egy szervezet, annál sokkal több, tanácsadó és összefogó szerepet is betölt, azt fenn kell tartania.

Prof. Dr. Maria Bulatova alelnök – az Ukrán Olimpiai Akadémia elnöke – ismertette az alelnöki riportot. Mint kifejtette, létrehozták a „your olympic guidebook” online verzióját, amit mindenkinek szíves alkalmazásra ajánlott. Beszélt továbbá a tömegsport szerepéről az olimpiai nevelés részeként, és hogy ezek szorosan összekapcsolódnak. Ezt a kapcsolatot mi sem mutatja jobban, mint hogy a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség, a FISU is fontos területnek tartja az olimpiai nevelést, ebben Maria fontos szerepet játszik, ő is az oktatási bizottság tagja. Kiemelte, hogy 2022-ben Costa-Ricában, a FISU éves Fórumon kiemelt téma lesz az olimpiai nevelés is.

A közgyűlés új tagok jelentkezését is megszavazta, úgy, mint: Örményország, Belgium, Fehéroroszország és Hollandia.

A második napon a nemzeti akadémiák riportjait hallgathattuk meg. A Magyar Olimpiai Akadémia nevében beszéltem a megújult tanácsról, és a lezárások alatti tevékenységekről, kiemeltem az Olympic Education Toolkit magyarra fordítását, valamint az iskolák és óvodák számának növekedését.

Ezt követően minden bizottság vezetője előadást tartott az elmúlt év tevékenységéről. A kommunikációs bizottság kiemelte a logo szükségességét, a megújult honlapot és a social média alkalmazását, amit szintén megnehezített a pandémia. Az oktatási bizottság, melynek én is tagja vagyok, készített egy dokumentációt arról, hogy hogyan lehet az adott területen tovább fejlődni. Szeretnénk egy adatbázist létrehozni arról, hogy mely területeken, milyen tevékenységet és milyen szervezeti formában végeznek a tagországok.

Az EOA is szeretne létrehozni egy saját stratégiát is, hasonlóan az EOC 2030 stratégiai dokumentációhoz.

Az EOA következő ülése 2021 októberében lesz Szocsiban, amennyiben ezt a járványhelyzet lehetővé teszi, és terveink szerint az azt követő pedig a Nemzetközi Olimpiai Akadémia megújult kampusán, Olympiában.

(MOA/Szijj Lilla; fotó: MOB/Szalmás Péter)