Az úszó Szilágyi és Grátz arany-, Sztankovics és Szabó bronzérmes Nanjingban

Az úszó Szilágyi és Grátz arany-, Sztankovics és Szabó bronzérmes Nanjingban

2014. 08. 18.
Megosztás

Remekeltek úszóink az ifjúsági olimpia második versenynapján. Hétfőn négy fináléban és egy középdöntőben voltunk érdekeltek. Szilágyi Liliána és Grátz Bernjámin arany-, Sztankovics Anna és Szabó Norbert bronzérmes lett Nanjingban.

A lányok 200 méteres pillangóúszásának döntőjében Szilágyi Liliána remek rajtot követően az első százon fej-fej mellett haladt a hazai medencében úszó Csanggal, Lilu a táv felétől azonban fokozatosan távolodott a kínai lánytól, majd magabiztos győzelmet aratva szerzte meg a Magyar Ifjúsági Csapat első nanjingi aranyérmét, melyet a MOB tiszteletbeli elnöke, a NOB tagja, Schmitt Pál akasztott a nyakába. A szám fináléjában Sebestyén Dalma ötödik lett.

Dalma nem sokat pihent, csakhamar indították a 50 méteres mellúszás döntő futamát, melyben szintén két magyar lánynak szurkolhattunk. A litván világranglistavezető Meilutyte ezúttal is bomba formát mutatott, győzelméhez nem fért kétség, a dobogóra azonban újra felállhatott egy magyar versenyző Sztankovics Anna személyében, aki bronzéremmel térhet haza. Sebestyén Dalma nyolcadik lett.

Kenderesi Tamás a 100 méteres pillangóúszás középdöntőjéből a 6. idővel került a keddi fináléba.

A fiúk 100 méteres mellúszásában Horváth Dávid hetedikként fordult ötvennél, ezt a sorrendet a befutó alkalmával is tartotta.

A negyedik magyar érdekeltségű döntőre sem kellett sokat várni hétfőn - megérte... Újabb két magyar fiatal következett, ezúttal a 200 vegyes fináléjában. Grátz Benjámin ugyan ötvennél még ötödikként, majd száznál másodikként fordult, aztán csakhamar az élre állt, százötvennél már akár fogadni is lehetett volna végső győzelmére, amit szenzációs hajrával meg is érdemelt. Benjámin után a litván Strazdas csapott be másodikként, aztán jött egy magyar fiú, Szabó Norbert, aki a hétfői versenynap úszószámainak második magyar bronzérmét szállította.

Az első ifjúsági olimpián, Szingapúrban szintén úszó nyerte az első magyar érmet - egyben aranyérmet - Kapás Boglárka személyében, aki akkor két aranya mellé egy ezüstérmet is bezsebelt.

A nanjingi elsőérmes Szilágyi Liliána vizes dinasztiába született, nagypapája a háromszoros olimpiai bajnok Gyarmati Dezső volt, édesapja a háromszoros olimpikon Szilágyi Zoltán. A Kőbánya SC 17 éves sportolója eddigi legjobb eredményei közt ifi Európa-bajnoki címét, junior vb-7. és felnőtt Eb-4. helyét jegyzi. Olimpián rajthoz állt Londonban, 100 méter pillangón 34. lett. Lilu most már ötkarikás aranyéremmel is büszkélkedhet...

A kétszeres ifi Európa-bajnok Sztankovics Anna szintén tagja volt a londoni Magyar Csapatnak, 200 mellen 29., 100-on 31. lett.

(MOB, fotó: olympic.org)