Baku 2015: Már Budapesten a kajak-kenus sikercsapat

Baku 2015: Már Budapesten a kajak-kenus sikercsapat

2015. 06. 17.
Megosztás

Szerdán hazaérkezett az Európa Játékokon tíz érmet nyert kajak-kenu-válogatott Azerbajdzsánból.

A csapat a kajak-kenu-versenyek helyszínéről, Mingacsevirből Bakuba buszozott, ahonnan isztambuli átszállással vette Budapest felé az irányt, és érkezett meg szerdán 12:55 órakor.

A bajnokok büszkén fotózkodtak az érmeikkel, és széles mosoly kíséretében számoltak be az elmúlt pár nap tapasztalatairól.

„Nagy élmény volt részt venni az Európa Játékokon. Kiválóak voltak a körülmények, kicsit olyan érzésem támadt, mintha olimpián járnék” – mondta a mob.hu-nak a Bp. Honvédot erősítő Szabó Gabriella, London győztese, Peking ezüstérmese, aki a női kajaknégyes tagjaként nyert 500 méteren az EJ-n.

„Az éremért utaztam ki, ráadásul arany lett belőle, tehát maximálisan elégedett vagyok. Olyan volt, mint egy miniolimpia, csupán azt sajnálom, hogy a barátnőmmel (Vass Dóra ritmikus gimnasztikázó - a szerk.) nem tudtam találkozni, holott ő is a magyar csapat tagja" – fogalmazott a férfi kajaknégyessel diadalmaskodó Tóth Dávid, a Vasas SC kajakozója.

A magyar kajakosok és kenusok öt-öt arany- és bronzérmet szereztek a hétfői és keddi versenynapon az első alkalommal megrendezett multisporteseményen. Nagyrészt ennek köszönhető, hogy Magyarország az előkelő harmadik helyet foglalja el az éremtáblázaton Oroszország és a házigazda Azerbajdzsán mögött.

(MOB, fotó: MOB/Vajda Krisztina)

Kapcsolódó cikk:
Storcz Botondot is meglepte a mingacseviri remeklés
Folytatódott a magyar éremeső Mingacsevirben
Két magyar arany, három éremnél tartunk kajak-kenuban az EJ-n