Bíztatóan alakulnak az unió sportügyei

Bíztatóan alakulnak az unió sportügyei

2012. 03. 09.
Megosztás

Az uniós magyar elnökséget követően, a magyar elnökség vezetésével kialakított munkaterv mentén és elismerésre méltó lendülettel folytatta eddigi munkáját a lengyel-dán-ciprusi trióelnökség is” – mondta Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikáért felelős államtitkára az Európa Tanács

jövő heti, belgrádi sportminiszteri értekezletét előkészítő szakmai egyeztetésen, hangsúlyozva, hogy: „ennek köszönhetően mára kimondottan kedvező képet mutat a sport Európai Unión belüli helyzete.”

Az unió mostani trióelnöksége a magyar elnökség ideje alatt elfogadott 2011-2014 közötti időszakra vonatkozó uniós Sport Munkatervre építi munkáját.
Az államtitkár emlékeztetett: „a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának szakemberei egy éve, a tagállamok megelégedésére, sikerrel összegezték az unió sportra vonatkozó elsődleges feladatait.”

A magyar elnökség vezetésével kidolgozott, és elnökségünk egyik legnagyobb sikereként elismert első Sport Munkaterv (*) a „Sport európai dimenziójának fejlesztése” című, 2011 elején megjelentetett bizottsági Közleményen (**) alapult. A magyar elnökség e Munkaterv kidolgozása mellett külön prioritásként kezelte, hogy az uniós kompetenciák közé újonnan bekerült sport terület anyagi támogatása megvalósulhasson.

A lengyel elnökség 2012. január elsejével adta át a stafétabotot a dán elnökségnek, amely – a Munkatervnek megfelelően – továbbra is napirenden tartja az EU sportkormányzatai által egyeztetett, illetve támogatott sportügyi kérdésköröket. A lengyelekhez hasonlóan a dánok is kiemelten foglalkoznak a mérkőzések eredményeinek manipulálása elleni teendőkkel, a szabadidősporttal és a rekreációs célú sporthoz kötődő doppingolás problémakörével.

A sportpolitikáért felelős államtitkár szerint büszkék lehetünk arra, hogy az egymást követő triótagok összefogásának eredményeként a jövőben még a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények ellenére is úgy tűnik, 2014-től életbe léphet a sport támogatását is magában foglaló „Erasmus Mindenkinek” program.
Nagy sikerként értékelhetjük, hogy az oktatási és ifjúsági területtel együtt az „Erasmus Mindenkinek” programon belül a sport úgy kapott helyet, hogy a többi területhez mérten, természetéből adódóan nagyfokú önállósággal bír. Bár a végleges program megismerésére még legalább 1 évet kell várni, a jelen helyzet igen biztató.” – elemezte a sport unión belüli helyzetét Czene Attila.

A dán elnökség nem rendez informális sportminiszteri értekezletet, azonban a kontinens 47 tagállamát tömörítő Európa Tanács jövő hét közepére összehívta a sportminisztereket Belgrádban. A március 14-ei találkozón a sportpolitikáért felelős államtitkár vezeti a magyar delegációt. A napirend két kiemelt pontja a sportmérkőzések manipulálása (bunda) elleni harcról szóló, valamint az EU intézményeivel való együttműködésről szóló téma lesz.

Márciusban a NEFMI szakembereinek aktív részvételével folytatódnak az Európai Unió Tanácsában zajló Sport Munkacsoport ülések, valamint a szakértői csoportok ülései is. Az elmúlt hónapban 2 szakértői csoport is ülésezett a 2011-2014 között hatályban lévő Munkaterv alapján létrehozott 6 szakértői csoportból.
A dán elnökség első hónapjaiban tartották a (sportolói kettős karrier témáját és a sportképesítéseket az Európai Képesítési Keretrendszerbe besoroló) sportoktatással és képzéssel foglalkozó, illetve a (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség Kódexének felülvizsgálatához szükséges EU véleményeket összegyűjtő) dopping elleni küzdelmet tanulmányozó szakértői csoportok üléseit. Márciusban lesz a sport terén folytatott jó kormányzást elemző, valamint a sporttal, az egészséggel és a részvétellel foglalkozó szakértői csoportülés is. Ezt követően pedig megszervezik a sportstatisztikát taglaló és a fenntartható sportfinanszírozás kérdéskörét vizsgáló szakértői csoportüléseket.
Az ülések részletes jelentései nyilvánosak, bárki számára elérhetőek az Európai Bizottság honlapján, a http://ec.europa.eu/sport/index_en.htm címen.

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

A sport európai dimenziójának fejlesztése