Bolt térdsérülés miatt nem fut Kingstonban

Bolt visszavonul a riói olimpia után

2014. 08. 03.
Megosztás

A hatszoros olimpiai bajnok sprinter, Usain Bolt bejelentette: két év múlva az olimpián még rajthoz áll Rio de Janeiróban, utána azonban felhagy a versenyzéssel.

„Beszéltem Michael Johnsonnal, aki azt mondta, hogy azért vonult vissza, mert már az összes célját elérte. Én is boldog vagyok mindazért, amit elértem, és amikor nem maradt más célod, neked is vissza kell vonulnod” – nyilatkozta a háromszoros világcsúcstartó jamaicai sprinter.

A még mindig csak 27 éves Bolt hozzátette: most azokon a fiatalokon a sor, akik az örökébe szeretnének lépni, és nem várja meg, amíg sorra veszti el a versenyeket.

A legendás atléta addig is tovább gyűjtögeti az érmeit, szombat este a jamaicai váltó tagjaként állhatott fel a dobogó legtetejére a Nemzetközösségi Játékokon.

Rióban pedig ráhajthat a „tripla triplára”, miután 2008-ban Pekingben és két éve Londonban is diadalmaskodott 100 és 200m-en, valamint a 4x100-as váltóversenyen.

Bolt ezekben a számokban 2009 óta a világbajnokságokon is verhetetlen, Berlinben (2009), Teguban (2011) és Moszkvában (2013) sem tudták vele tartani a lépést.

A sprinter korábban már megpendítette, hogy 2017-ben visszavonul, mostanra viszont meggondolta magát, és egy évvel korábbra hozta a búcsút.