Borkai Zsolt nyitotta meg a győri sportiskolai konferenciát

Borkai Zsolt nyitotta meg a győri sportiskolai konferenciát

2012. 11. 28.
Megosztás

A Sportiskolák Országos Szövetségének Sportszakmai Fórumát és Sporttalálkozóját november 28-án nyitotta meg Borkai Zsolt polgármester, a MOB elnöke.

A Sportiskolák Országos Szövetségének (SIOSZ) Sportszakmai Fórumát és Sporttalálkozóját november 28-án és 29-én rendezik Győrben. A kétnapos országos rendezvény helyszíne a Bercsényi Miklós Középiskola, ahol az első napon elméleti előadásokon és módszertani bemutatókon vehetnek részt a sportiskolás szakemberek, a második napon pedig több sportágban rendeznek versenyeket a benevezett csapatok részére. A rendezvényen több mai és egykori olimpikon és olimpiai bajnok sportoló is részt vesz, többek közt Ábrahám Attila kajakozó, valamint Drávucz Rita és Vári Attila vízilabdázók. Az eseményen mintegy 120 szakember jelent meg.

A vendéglátók nevében Németh Zsolt és Csengeri Mária iskolaigazgatók mondtak köszöntőt.

Az iskolába járt többek közt Borkai Zsolt, Iváncsik Gergő, Pálinger Katalin, Csollány Szilveszter, Sastin Marianna, Ábrahám Attila, Görbicz Anita, Kocsis Erzsébet, Földingné Nagy Judit, Czigány Kinga, Káldy Zoltán, Mednyánszky Szilvia, a fiatalok közül az ifjúsági olimpiai bajnok, Farkasdi Ramóna.

Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke előadásában visszatekintett a mögöttünk hagyott évre, amely a magyar sport szempontjából kiemelkedő időszaknak tekinthető. A MOB és a sportirányítás átalakítása mellett a legnagyobb esemény természetesen a londoni olimpia volt, amelyre nem csak az érmek száma, de a magyar csapat tagjainak megnyilvánulásai miatt is büszkék lehetünk.

„Hazánk és Győr szempontjából a jövő hétvége is egy fontos mérföldkő lesz, hiszen december elején eldől, hogy 2017-ben Magyarország és városunk lehet-e az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál házigazdája. Amennyiben a döntés pozitív, úgy közel 4000 14-18 év közötti gyerek méri össze tudását majd Európa valamennyi országából itt, nálunk. Az esemény a nagy olimpia kistestvére, amely külsőségeiben megegyezik a felnőtt olimpiai játékokéval. Sikeres pályázat esetén jelentős infrastrukturális fejlesztések is várhatók, amely újabb jelentős lökést adhat városunk sportéletének.”

A polgármester kifejtette, talán nem véletlen, hogy épp Győr az országos konferencia helyszíne, hiszen a város jelentős hagyományokkal rendelkezik az utánpótlás-nevelés terén, és az önkormányzat is kiemelten támogatja a sportot. A tehetségek kinevelésében élen jár a szervező Bercsényi és a társ-házigazda Móra iskola is. Borkai Zsolt hozzátette, azok a fiatalok, akik 2017-ben versenyeznek majd az ifjúsági olimpián, ma 8-12 évesek, vagyis már ott ülnek iskoláinkban, és talán már - tudtukon kívül – elkezdték a felkészülést a versenyekre. A MOB elnöke azzal zárta, hogy a jövő évtől a kiemelt sportágak jelentős állami támogatásban részesülnek majd, de az önkormányzatoknak erejükhöz mérten továbbra is oda kell figyelniük a fiatalok sportolási lehetőségeinek fenntartására, és a sportiskolákban folyó műhelymunka is roppant fontos a tehetségek kinevelésében.

A Sportiskolák Országos Szövetsége 1997-ben alakult, és fő feladatának a sportiskolák szakmai érdekképviseletét tekinti. A győri esemény célja az új ismeretek, és az aktuális változások megvitatása a szakemberek számára, valamint versenylehetőség biztosítása a fiatalok részére.

Az első nap elméleti előadásaiban olyan témák szerepelnek, mint az utánpótlás-nevelés helye, szerepe a (MOB) új struktúrájában, kerettantervek beépítése a köznevelési típusú sportiskolák helyi Pedagógiai Programjába (előadó: Lehmann László MOB sportiskolai programigazgató), a Magyar Olimpiai Akadémia és az olimpiai iskolák (előadó: dr. Jakabházyné Mező Mária, a MOA főtitkára), a kisiskolások sportágválasztása (előadó: Rabi Ferencné, Csanádi Árpád Ált. Isk., SI, Középiskola és Ped. Int.), egyéni sportágak akadémiai rendszerű képzése (dr. Ábrahám Attila, az MKSZ főtitkára), a sport élettani hatásai (Keringésvizsgálat, a mindennapos testnevelés hatásai, dr. Szakály Zsolt NYME Apáczai Cs.J. kar docense).

Kovács Géza SIOSZ-elnök, az Egri Városi Sportiskola igazgatója a SIOSZ történetébe és feladataiba - konferenciák, sportrendezvények szervezése - ad bepillantást.. Sikerként könyveli el, hogy a MOB kibővített feladatrendszerének köszönhetően a sportiskolák is helyet kaptak a MOB közgyűlésében, melynek ő maga is tagja.

Lehmann László, a MOB sportiskolai programjának igazgatója a sportiskolai rendszer fejlesztési lehetőségeiről beszél. A rendszer 6 éve működik. Magyarországon 90 köznevelési típusú sportiskola közül 54 támogatott és 36 nem támogatott. A program monitoringja elindult, a sportiskolákra új jogi szabályozás vonatkozik. Az egyesületi jellegű sportiskolák - melyeket már az új sporttörvény is definiál - esetében a TAO-s források új lehetőségeket jelentenek. A fejlesztési irányok között a területi lefedettség, a jogi szabályozás, a tartalmi fejlesztések és a finanszírozás átalakítása szerepel.

A MOA főtitkára - Győr Béla segítségével - bemutatja az 1985. január 23-án, a világ 185 nemzeti akadémiája közt 26-ként megalakult Magyar Olimpai Akadémia működését; előadásából kiderül, hazánkban 4 budapesti, 22 vidéki olimpiai kör működik 739 taggal. A MOA elnöke '92-től dr. Aján Tamás, az elnökséget 14-en alkotják.

Az eseményen felszólal dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke is, aki a mindennapos testnevelés fontosságát, annak az európai állomakban történő bevezetését szorgalmazza.

A résztvevők gyakorlati, módszertani bemutatókon ismerkedhetnek meg a kölyökatlétika programjával, ergométeres erőnléti és tanmedencés állóképességi kajak-kenu edzésbemutatót, kézilabda támadás – védekezés variációkat, és a tornasport lebegőtámasz oktatásának módszertani bemutatóját láthatják.

A második napon kézilabdatornát, ergométeres erőnléti versenyt, fedett pályás atlétika versenyt rendeznek.

(Gyor.hu - MOB)