Boronkay Péter az Activity Óvodában

Boronkay Péter az Activity Óvodában

2022. 04. 20.
Megosztás


A pomázi Activity olimpiai óvodában járt Boronkay Péter kétszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok magyar paratriatlonista.

„Nagyon nagy örömöt okozott a gyerekeknek Péter látogatása, nemcsak azzal, hogy találkozhattak vele, hanem azzal is, hogy egy nagyon színvonalas előadást tartott a kicsiknek, és az ő nyelvükön szólt hozzájuk. Nagyon jó kérdéseket tett fel a gyerekeknek; sokan már nagyon sok mindent tudtak a sportról, versenyről, valamint lehetőségekről egy parasportoló számára. Volt prezentáció, képek és mese is, amely segítségével a gyerekek abban nyertek támogatást, hogy érzékennyé váljanak arra, hogy elfogadjanak különleges helyzeteket. A gyerekek óvodás korban alapvetően nagyon elfogadóak, teljesen természetes nekik, ha valaki nem teljesen ugyanolyan külsőre, mint akár amit megszokhattak. A cél az volna, hogy ezt a 'jó szokásukat' meg is tartsák. Nagyon nagy megtiszteltetés és élmény volt számukra, hogy megfoghatták az érmeket, kerékpárt, protézist, és bármit kérdezhettek Petitől, aki ennek nagyon örült” – foglalta össze Szijj Lilla óvodavezető, a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagja.

„Köszönjük szépen A Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkárának, Urr Anitának, valamint a Magyar Olimpiai Akadémiának a támogatást, de legfőképpen Petinek, hogy ilyen messziről ellátogatott hozzánk, a gyerekek azóta is ezt a napot emlegetik!” – tette hozzá.

(MOA)