Budapest 2024: Aján Tamás szerint sok múlik a megvalósíthatósági tanulmányon

Budapest 2024: Aján Tamás szerint sok múlik a megvalósíthatósági tanulmányon

2015. 02. 24.
Megosztás

Aján Tamás kíváncsian várja, milyen megállapításokat fog tartalmazni a megvalósíthatósági tanulmány aktualizált változata, azt mindenesetre már most leszögezi: az Agenda 2020 jelentősen javítja a budapesti olimpiarendezési pályázat kilátásait.

A PricewaterhouseCoopers 2002-ben készítette el az esetleges budapesti olimpiarendezést elemző tanulmányát, melyet Aján Tamás akkor a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkáraként tekintett át. Úgy véli, az átdolgozott anyag kiváló kiindulási alap lehet ahhoz, hogy mérleget vonjunk, Budapestnek valóban érdemes-e kandidálnia 2024-re.

„A várhatóan május végére elkészülő tanulmány a rendezés valamennyi vonzatára rávilágít majd, pontos számításokat fog tartalmazni. Azok ismeretében lehet majd kiforrott álláspontot kialakítani pró vagy kontra; ezért is gondolom úgy, hogy a MOB kellően felelős döntést hozott a február eleji közgyűlésen” – nyilatkozta a MOB elnökségi tagja a mob.hu-nak.

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke emlékeztetett rá: azelőtt, hogy szándéknyilatkozatot tennénk a NOB felé, a fővárosi közgyűlésnek és a magyar kormánynak szintén állást kell foglalnia. Arra viszont felhívta a figyelmet, hogy az Agenda 2020, illetve a gazdaságos olimpia igénye nagy segítséget jelent a számunkra.

„A reformcsomagban foglaltak lehetővé teszik, hogy ne csak a világvárosok kandidálhassanak, hanem azok is, amelyek eddig nem jöhettek számításba. Magyarország meghatározó tagja a nemzetközi sportcsaládnak, megérdemeljük az esélyt.”

A Magyar Olimpiai Akadémia elnöke ellenben rámutatott, számos nagyváros bejelentette igényét a rendezésre, éppen ezért nem veszíthetjük el a realitásérzékünket.

„Boston, Róma, Párizs, Berlin vagy Hamburg – csupa olyan város, melyek fontolgatják a kandidálást, sőt előbbi kettő már hivatalosan is jelezte szándékát. Meggyőződésem viszont, hogy önmagában a pályázással is rengeteget nyerne Budapest és Magyarország, amellett, hogy természetesen a győzelem reményében kell csatába indulnunk, elvégre a sikerünk mellett szép számmal sorakoznak objektív érvek.”

A NOB tiszteletbeli tagja gyakorta mozog olyan nemzetközi körökben, ahol az igazán fontos kérdések eldőlnek, és úgy tapasztalja, igenis komolyan számolnak Budapesttel.

„Elismerik külföldön a magyar sportsikereket, a dicső múltunkat, és úgy tartanak minket számon mint akik képesek lennének otthont adni egy ilyen horderejű rendezvénynek, a világ legnagyobb sporteseményének.”

Az érdeklődő városoknak szeptember közepéig kell hivatalosan jelezniük pályázási szándékukat a NOB felé; a házigazda kilétéről 2017 szeptemberében születik döntés.

(MOB/Czövek Oszkár, fotó: MOB)

Kapcsolódó cikk:
Kárpáti György: Én lennék a legboldogabb, ha Budapest olimpiát rendezne
Erdei Zsolt legalább tizenöt magyar aranyat jósolna a budapesti olimpiára
„Külföldön is számolnak Budapesttel”
Koko: Csak együtt sikerülhet!