Butykóra emlékeztek Sashalmon

Butykóra emlékeztek Sashalmon

2014. 12. 07.
Megosztás

Lemhényi Dezső beírta magát a magyar sporttörténelembe. Azon túl, hogy 1952-ben vízilabdázóként olimpiai bajnoki címet szerzett, 48-ban pedig tagja volt az ezüstérmes csapatnak, ő volt az, aki először ismerte fel, hogy az olimpiai bajnoki címet komolyabban is honorálni kellene.

Nagy szerepe volt a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának létrehozásában, illetve az olimpiai életjáradék rendszerének a bevezetésében. Nem véletlen, hogy 2005-ben a Hősök fasori általános iskola Butykó nevét vette fel. Lemhényi Dezső azonban a sashalmi névadó ünnepséget már nem érhette meg, az ugyanis pontosan két évvel a halála után volt. Helyette a felesége, a szintén olimpiai bajnok tornász, Tass Olga képviseli a családot a hagyományos Lemhényi-napokon, amelyek mindig december elején vannak, mert a névadó születésének és a halálának az évfordulója is az évnek ezen időszakára esik.


Idén december 5-én öltözött ötkarikás ünneplőbe az iskola (a folyosókat olimpiai bajnokok fényképei díszítették), és az egész nap az olimpiák hőseiről szólt. S bár sem az iskola, sem a névadó nem jubilált ebben az esztendőben, az utódoknak mégis kijutott a kerek évfordulókból. Olga néni ugyanis idén ünnepli 85. születésnapját, amiért a sashalmi iskola közössége vastapssal köszöntötte őt. Ezúttal azonban az ünnepelt sem üres kézzel érkezett, Tass Olga Mikulás alkalmából százezer forintot adományozott az iskola alapítványának, hogy abból a diákok sportolási lehetőségeit támogassák. Olga néni mellett egy másik születésnapost is köszöntöttek.


A sashalmi iskola bővelkedett híres diákokban. Ide járt többek között Horn Gyula korábbi miniszterelnök, és a XVI. kerület jelenlegi polgármestere, Kovács Péter is az intézmény tanulója volt. De az iskolának egy olimpiai érmes diákja is akad. Mohácsi Ferenc 1956-ban Melbourne-ben Wieland Károllyal párban bronzérmet nyert a kenu kettesek ezer méteres távján. December 5-én a szintén 85 esztendős Mohácsi Ferencet (a képen) is vastapssal köszöntötték az iskolában.


Kárpáti György, Lemhényi Dezső lánya és felesége Tass Olga és Faragó Tamás

Az idei Lemhényi-napon több olimpiai bajnokkal is találkozhattak a sashalmi diákok. A rendezvényen részt vett Lemhényi Dezső egykori csapattársa, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György, a magyar sport századik olimpiai aranyérmét szerző birkózó, Hegedűs Csaba, és az 1976-ban aranyérmes vízilabda-válogatott vezéregyénisége, Faragó Tamás is. A vendégek, miután megkoszorúzták Butykó domborművét, a gyerekeknek meséltek olimpiai élményeikről.

(Riersch Tamás)