Olimpiai érmeseink - Gábor Tamás

GÁBOR  TAMÁS

Elsô világbajnoki érmét 1957-ben, Párizsban nyerte, tagja volt a második helyezett párbajtőr csapatnak. Két évvel késôbb világbajnokságot nyertek Budapesten, de a római olimpián nem jutottak a dobogóra. Tokióban arattak teljes sikert, a magyar párbajtôrvívás elsô olimpiai bajnokságát nyerték. A már említett két világbajnoki szerepléssel együtt egy arany-, három ezüst- és két bronzérem a mérlege. S ebbôl csak két helyezést szerzett az egyéniben. Sikereit szorgalmának, versenyzôi adottságainak, taktikai érzékének és kiváló idegeinek köszönhette. Elôbb segítôje volt Bay Bélának, majd három éven át (1977-1980) kapitányként vezette a válogatottat. A szövetség elnökségében is tevékenykedett. Édesapja hosszú éveken át szerkesztette a szövetség kiadványát , a Vivó Hiradót. Versenyzôi pályafutása idején szerzett diplomát a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. A szállodaiparban dolgozott, a Royal szálló titkára volt, a Stadion Hotel helyettes igazgatójaként vonult nyugalomba. Az utóbbi időben már csak az öttusa versenyeken és olykor külföldön atyai jóbarátja, a már elhunyt Rerrich Béla meghivására svédországi vivóversenyeken biráskodott.
Éveken át tagja volt az Olimpiai Bajnokok Klubja vezetésének., de továbbra is részt vesz a bajnokok összejövetelein. Hetente kétszer-háromszor úszik a Héliában. Felesége hosszú időn át beteskedett, néhány évvel ezelőtti halála nagyon megviselte.
Március közepén szerencsétlenül esett el budai lakásában, koponyaalapi törést szenvedett, állapota sajnos lassan javul, jelenleg is kórházi ápolásra szorul. Orvosai biznak mielőbbi felgyógyulásában.

Az aranyérem története

Sirokmány Lajos írása

1964 párbajtőr csapat

Vívóberkekben hosszú ideig járt a szólás: „Aki nem tud eredményes lenni kardban, vagy tőrben, az elmegy párbajtőrözőnek”. A csúfondáros csipkelődésre több világverseny adott megfelelő választ, de leginkább a tokiói játékok parádés magyar párbajtőr teljesítménye, és az azt követő versenyek sorozata, ahol a mieink játszották a főszerepet.

A japán fővárosba való kiutazás előtt az 1964-es hazai csapatbajnokságon bíztató formát mutattak a válogatottak. Mindenki reménykedett, hogy ötösünk: Kulcsár Győző, dr. Kausz István, Nemere Zoltán, Gábor Tamás és Bárány Árpád éremmel érkezik majd haza. A vérmes reményeket kissé lehűtötte, hogy az egyéni mérkőzések során egy párbajtőrözőnk sem jutott túl a legjobb 16-on. Hallatlanul nehéz sorsolás várt az együttesre, a könnyű kezdeti győzelmek (Japán, Irán) után Ausztria legyőzése (8:1) is simán ment. Szerencsére folytatódott a lendület az óriási nevekkel felálló szovjetek/8:4/, majd a  franciák, és végül a világ legjobbjának tartott olaszok ellen is. Az azzurik elleni finálé hőse Kulcsár volt, aki - miután Gábor és Kausz elvesztette csörtéjét és az állás 2:2 volt - minden  ellenfelét leiskolázta.  Nagyszerűen érvényesült briliáns technikája, tudatos, szellemes rafináltsága. 8:3-ra nyertek, megfordítva ezzel a papírforma alapján jósolt várakozásokat. A svéd párbajtőrözők vezetője, Rerrich Béla, aki annak idején rengeteget tett a párbajtőrvívás hazai megteremtéséért, meg is jegyezte: „ezt a magyar gárdát ezen a napon senki nem tudta volna legyőzni”.

A Waseda vívócsarnok hangos volt a magyarok dicséretétől. Különösen Kulcsárnak jutott ki az elismerésből, aki bizonyította, hogy a világ akkori legjobb párbajtőrözője. Könnyedén, játékosan vívott. A tőle megszokott ravasz mosollyal kísért minden találatot. A nagy olasz vívó, Delfino szavaiból is kiérződött a elismerés: „Taktikájuk és nagyszerű technikájuk a párbajtőrözés új stílusát mutatta be, de fura, hogy ötük közül egy se tudott bejutni az egyéni döntőbe”.

A tudósítók hírül adták a világnak a szenzációt, férfi párbajtőrvívásban aranyérmes Magyarország, Olaszország és Franciaország előtt. A valóság az volt, hogy nem újoncok érték el a sikert, hiszen már a korábbi években is ott voltak a legjobbak mezőnyében:

A 33 éves testnevelő tanár, Bányász Árpád is akkor már hét éve szerepelt a válogatottban, 1959-ben Budapesten világbajnoki aranyérmet szerzett. A tokiói olimpia már második ötkarikás szereplése volt. Gyorsaságával ellensúlyozta, hogy a vívásban egyáltalán nem előnyös alacsony termettel, rövid karokkal „áldotta meg” az ég.

Gábor Tamás a vívószövetségben, egyesületekben tevékenykedő édesapja irányításával 16 évesen került a sportágba, hogy aztán még 40 évesen is ott legyen a bajnoki vetélkedőkön. Igazi mindenes, volt válogatott, szövetségi kapitány, tolmács, vagy versenyszervező, mérkőzésvezető bíró. Vívott az 1959-es világbajnok együttesünkben, 1961-ben harmadik, 1962-ben második helyet szerzett a vb-ken. A válogatottban mindig az övé volt az első, vagy éppen a záró csörte, mert nyugalma, sokoldalú taktikai és technikai felkészültsége, bravúros védekezése nemcsak hasznos volt, de jó hatással volt a többiekre is. Idegenforgalmi szakembernek állt, 32 évesen már a Royal Szálló titkára, majd a Stadion hotel vezetőjeként dolgozott.

Dr. Kausz István az olimpia idején 32 éves volt. Korábban öttusázott, 1962-ben egyéni világbajnokságot nyert, Tokióban másodszor képviselte olimpián a magyar színeket. Orvosként dolgozott a Rókus kórházban. Feladatát mindig nagy szorgalommal végezte, előfordult, hogy a tatai edzőtáborból hetente kétszer felutazott Pestre, hogy orvosi ügyeletének is eleget tegyen. Évek óta az úszóválogatott orvosa.

Nemere Zoltán. A 24 éves párbajtőröző a válogatott legfiatalabb tagja, inkább reménységnek, mint esélyesnek számított. Tokió előtt viszont biztosan nyerte a magyar bajnoki címet, ez segítette elő, hogy először kerülhetett az olimpiai csapatba. Rövidtávfutóként kezdte, de a vívás szerelmese volt, mesteredzői végzettséget szerzett a fogorvosi hivatás mellett. Hallatlanul gyors volt gondolkodásban is, pillanatok alatt felismerte és kihasználta ellenfelei gyengéit.

Kulcsár Győző. Mérnöki végzettségű, de élete nagy részét a vívás kötötte le. Fiatalos lendülete és kiváló fizikai adottságai a legjobbak közé emelték. 24 évesen a tőrvívásról áttért a párbajtőrre, ahol aztán könnyed, látványos küzdőmodorával mindenkit meglepett, miként a fináléban az olaszok ellen is, amikor is páratlan bravúrral veretlen maradt. Olaszországban edzősködött, majd hazatérte után a Honvéd mestere lett.

Ezek a tehetségek olyan jó szemű, újításokra képes mesterek kezei alatt értek klasszissá, mint Bay Béla és Vass Imre. Bay például sokat adott a taktikai felkészülésre, a fizikai adottságok erősítésére, de azért azt vallotta: „A vívás legjobb kiegészítője a vívás. De az egész mit sem ér szorgalom nélkül”.

Farkasréti Zsidó temető

K-26-15