1904 St. Louis
1904 St. Louis
1900 Párizs
1900 Párizs
1908 London
1908 London
1912 Stockholm
1912 Stockholm
1920 Antwerpen
1920 Antwerpen
1924 Párizs
1924 Párizs
1932 Lake Placid
1932 Lake Placid
1928 Amszterdam
1928 Amszterdam
1928 St. Moritz
1928 St. Moritz
1932 Los Angeles
1932 Los Angeles
1936 Berlin
1936 Berlin
1936 Garmisch-Partenkirchen
1936 Garmisch-Partenkirchen
1948 London
1948 London
1948 St. Moritz
1948 St. Moritz
1952 Helsinki
1952 Helsinki
1952 Oslo
1952 Oslo
1956 Melbourne
1956 Melbourne
1956 Cortina d'Ampezzo
1956 Cortina d'Ampezzo
1960 Róma
1960 Róma
1960 Squaw Valley
1960 Squaw Valley
1964 Tokió
1964 Tokió
1964 Innsbruck
1964 Innsbruck
1968 Mexikó
1968 Mexikó
1968 Grenoble
1968 Grenoble
1972 Szapporo
1972 Szapporo
1972 München
1972 München
1976 Montreal
1976 Montreal
1976 Innsbruck
1976 Innsbruck
1988 Szöul
1988 Szöul
1984 Szarajevó
1984 Szarajevó
1980 Moszkva
1980 Moszkva
1980 Lake Placid
1980 Lake Placid
1984 Los Angeles
1984 Los Angeles
1988 Calgary
1988 Calgary
1992 Barcelona
1992 Barcelona
1992 Albertville
1992 Albertville
1994 Lillehammer
1994 Lillehammer
1996 Atlanta
1996 Atlanta
1998 Nagano
1998 Nagano
2000 Sydney
2000 Sydney
2006 Torino
2006 Torino
2008 Peking
2008 Peking
2010 Vancouver
2010 Vancouver
2012 London
2012 London
1904-es Olimpiai küldöttség
1904-es Olimpiai küldöttség
Fuchs Jenő
Fuchs Jenő
1912-es Olimpiai Kardcsapat
1912-es Olimpiai Kardcsapat
Németh Imre
Németh Imre
Papp László
Papp László
Takács Károly
Takács Károly
1896 Athén
1896 Athén
1924 Chamonix
1924 Chamonix
2002 Salt Lake City
2002 Salt Lake City
2004 Athén
2004 Athén
Hajós Alfréd
Hajós Alfréd
1956-os Női kéziszer csapat
1956-os Női kéziszer csapat
Puskás Ferenc
Puskás Ferenc
Balczó András
Balczó András
Magyar Zoltán
Magyar Zoltán
Borkai Zsolt
Borkai Zsolt
Tordasi Ildikó
Tordasi Ildikó
Weisz Richárd
Weisz Richárd
2014 Szochy
2014 Szochy
Bauer Rudolf
Bauer Rudolf
Posta Sándor
Posta Sándor
Tersztyánszky Ödön
Tersztyánszky Ödön
Parti János
Parti János
1964-es Olimpiai labdarúgó válogatott
1964-es Olimpiai labdarúgó válogatott
1968-as Olimpiai párbajtőr csapat
1968-as Olimpiai párbajtőr csapat
Hegedűs Csaba
Hegedűs Csaba
Zsivótzky Gyula
Zsivótzky Gyula
Foltán László
Foltán László
Vaskuti István
Vaskuti István
Varga Károly
Varga Károly
Kovács Ágnes
Kovács Ágnes
Csollány Szilveszter
Csollány Szilveszter
Nagy Tímea
Nagy Tímea
Gyurta Dániel
Gyurta Dániel
Pars Krisztián
Pars Krisztián
Risztov Éva
Risztov Éva
Keleti Ágnes
Keleti Ágnes
Fábián László
Fábián László
Mizsér Attila
Mizsér Attila
Martinek János
Martinek János
Darnyi Tamás
Darnyi Tamás
Szabó Bence
Szabó Bence
Egerszegi Krisztina
Egerszegi Krisztina
Ónodi Henrietta
Ónodi Henrietta
Czene Attila
Czene Attila
Kőbán Rita
Kőbán Rita
Igaly Diána
Igaly Diána
Kammerer Zoltán
Kammerer Zoltán
Storcz Botond
Storcz Botond
Vereckei Ákos
Vereckei Ákos
Dr. Mező Ferenc
Dr. Mező Ferenc
Pelle István
Pelle István
Kabos Endre
Kabos Endre
Csák Ibolya
Csák Ibolya
Horváth Gábor
Horváth Gábor
2008-as Olimpiai bajnok vízilabda csapat
2008-as Olimpiai bajnok vízilabda csapat
Kovács Katalin
Kovács Katalin
Vajda Attila
Vajda Attila
Janics Natasa
Janics Natasa
Fazekas Krisztina
Fazekas Krisztina
Kozák Danuta
Kozák Danuta
Szabó Gabriella
Szabó Gabriella
Kovács Katalin
Kovács Katalin
Berki Krisztián
Berki Krisztián
Szilágyi Áron
Szilágyi Áron
Berczelly Tibor
Berczelly Tibor
Kovács Pál
Kovács Pál
Gerevich Aladár
Gerevich Aladár

Olimpikonjaink (kereső)

Olimpiai érmeseink - Kárpáti Rudolf

Sportág vívás
Születési idő 1920-07-17
Születési hely Budapest
Elhalálozás ideje 1999-02-01
Elhalálozás helye Budapest
Olimpia Helyezés Sportág Versenyszám Egyesület
1948 1 vívás kard csapat Bp. Vasas
1952 1 vívás kard csapat Bp. Honvéd SE
1956 1 vívás kard egyéni Bp. Honvéd SE
1956 1 vívás kard csapat Bp. Honvéd SE
1960 1 vívás kard egyéni Bp. Honvéd SE
1960 1 vívás kard csapat Bp. Honvéd SE

Kárpáti Rudolf, hatszoros olimpiai bajnok kardvivó 1999 február 1-jén, 79 éves korában hunyt el.


Halálával a klasszikus magyar kardvívás utolsó nagy egyéniségét is elvesztette. A méltán három testôrként emlegetett gárda másik két tagja, Gerevich Aladár és Kovács Pál után utolsó mohikánként Kárpáti Rudolf is eltávozott.
Négy olimpián, Londonban, Helsinkiben, Melbourne-ben és Rómában harcolt a páston és csillogott kezében az akkor még legyôzhetetlen magyar kard. A csapatot négy alkalommal segítette sikerre.
Egyéniben pedig Melbourne után Rómában hallatlan izgalmas döntô asszóban egyedülálló ütemérzékével ismételt, Pawlovski legyôzésével megvédte bajnoki címét. Olimpiai játékokon csak aranyat nyert, méghozzá hatot. Világbajnoki éremgyűjteménye, hét arany-, három ezüst- és két bronzérem. Visszavonulása után három évtizeden át tagja volt a hazai szövetség elnökségének. Több olimipán versenybíróként működött közre.

A vívás mellett a zene szerelmese, egyben igazi műértôje volt. Zenetörténeti tanulmányait a Honvéd Tisztiház zenei instruktoraként hasznosította. Tiszttársainak ezreit az ország különbözô településein szolgáló kiskatonák tízezreit vezette be a zene csodálatos világába. Lényegében az utolérhetetlen sportbeli tudást és a szellem nagyságát egyesítette magában.

Közéleti szerepet is vállalt, a hetvenes évektôl hirdette, hogy bajok vannak a diáksporttal, satnyul a magyar ifjúság. Nyilvánosan is több ízben elhangzott kemény bírálata azonban sokáig pusztába kiáltott szó maradt. Amit nagyon kevés emberrôl lehet elmondani manapság, mindenkinek csak segített, soha senkinek sem ártott. A rendszerváltás után tábornokká léptették elô. Elsők között választották be „ A Halhatatlanok”, a Legjobb Magyar Sportolók Egyesületébe, amelynek első elnöke volt. Több magas kitüntetéssel ismerték el életútját. Az olimpiai érdemrendet Samaranch elnöktôl vette át, akivel egyébként azonos évben, egy napon született.

 

Dénes Tamás írása 

1948 kardcsapat

 

,,A tíz olimpiai győzelem megmutatta, hogy a magyar sportolók felismerték osztályhelyzetüket és megalkuvás nélkül haladnak a népi demokrácia útján…" – adta a széles nagyközönség tudtára Sebes Gusztáv, a későbbi Aranycsapat szövetségi kapitánya, akkor éppen a kommunista párt sportosztályának egyik legtekintélyesebb tagjaként a londoni olimpia után.

Szavait nehéz volt a háború utáni első olimpia legeredményesebb magyar szereplőire, a vívócsapat tagjaira kiterjeszteni. Az aranyérmet szinte menetrendszerűen szállító kardozók közül mind az egyéniben is győztes Gerevich Aladár, mind Kovács Pál, Rajcsányi László és Berczelly Tibor is aranyat nyert már a tizenkét évvel korábbi, berlini játékokon is. Őket, akár a két ,,új fiút", Kárpáti Rudolfot és Papp Bertalant, nehéz lett volna a népi demokrácia neveltjének kikiáltani.

Nem, a világ legjobb kardvívó-válogatottja régi vágású úriemberekből állt, akiket akkoriban – éppen ezért – némi gyanakvás, bizalmatlanság vett körül a magyar sportéletben, illetve az olimpiai csapaton belül. De hát nem volt mit tenni velük: mindig nyertek. Pedig nem voltak éppen fiatalok: Rajcsányi 41, Gerevich 38, Berczelly és Kovács 36, Papp 35, s még a legfiatalabb, Kárpáti Rudolf is 28 éves volt már London idején.

Az angol fôvárosban 18 ország jelentkezett a csapatversenyre, a címvédő magyarok azonnal a középdöntőben kezdtek. Nagyszerű hangulatban, Gerevich Aladár ugyanis örömhírt hozó táviratot kapott a versenyek nyitányán. ,,Palkó megérkezett!" – szólt a szöveg, tudatva az apával második fia megszületését. Doppingszernek sem akármilyen egy ilyen sürgöny… A magyar kardfenomének könnyedén verték Egyiptomot, Argentínát és Lengyelországot. A négyes döntőben nem okozott gondot a két magyarral, Vitézzel és Nyilassal felálló amerikai válogatott legyőzése sem, s máris jöhettek az olaszok. A klasszikus párbaj. Minden vívóversenyek csúcspontja. Sorozatban az ötödik olimpián vívta ez a két válogatott a karddöntő aranycsatáját.

Az első asszót az eredetileg tartaléknak gondolt Berczelly vívta – megverte Darét. Nagy húzás volt a csapatba állítása, mert nyolc csörte után 4:4 volt az állás, s egyedül ő maradt veretlen. Sőt, a második ,,félidő" indításaként megverte a későbbi egyéni ezüstérmes Pintont, az olaszok legjobbját, s ettől szinte szárnyakat kaptak a többiek is. Győzött Kárpáti, Gerevich és Kovács is, s így Berczelly következő fellépése már a magyar aranyérmet jelenthette.  Az élete formájában vívó bajnok pedig ,,behúzta" a negyedik asszóját is: 10:6-ra a magyar válogatott megnyerte a mérkőzést. A magyar szurkolók hosszú percekig ünnepelték a páston a győzteseket – ki törődött azzal, hogy még egy mérkőzésünk hátravan. A belgák nem jelentettek komoly akadályt (9:1 után megegyezéssel 12:4).

A magyar kardválogatott története során hatodszor is olimpiai bajnok lett! Jól vívott Gerevich, Kovács és Kárpáti is, de ez a nap Berczelly Tiboré (1912. január 3.– 1990. október 15.) volt.  A remek vívóé, akinél több egyéni kardbajnokságot senki sem nyert Magyarországon!

Pedig nehezen lett vívó… Rákospalotán nőtt fel, végigsportolta szinte az egész gyerekkorát. Atletizált, korcsolyázott, úszott, a Markó utcai Reáliskola növendékeként 1928-ban harmadik helyen végzett a ,,legjobb sportoló diák" versenyben. Ám tizenhét éves koráig nem vívott. Akkor is, bár jelentkezett, a testnevelő tanára elküldte, hogy tehetségtelen. Az ifjú Berczelly nagyon nekikeseredett. Napokon keresztül lógatta az orrát, de annyira, hogy még az édesapja is megsajnálta. Nem akarva nézni, hogy a fia szenved, levitte a rákospalotai Lakatos Géza vívómesterhez. Tibor pedig csodálatosan gyorsan tanult. Hamarosan az iskolában végigverte az őt eltanácsoló mester tanítványait. Berczelly ezen felbátorodva újra jelentkezett tanáránál. Duplán rosszul járt vele: választ sem kapott, viszont az önérzetében megbántott Lakatos mester is kitette a szűrét. A magyar kardvívás szerencséjére az édesapának akadt még egy mentő ötlete. A megszállott fiút elvitte a kor leghíresebb, legendássá vált mesteréhez, Italo Santellihez. A próbavívás olyan jól sikerült, hogy az ősz maestro még a tandíjat is elengedte!

Berczelly fél éve vívott már Santellinél, amikor a magyar bajnokságot nézve rájött: akadnak, akik bal kézzel fogják a fegyvert. Nem tudta, hogy azt is szabad! ,,Hiszen én balkezes vagyok! Azzal eszem és írok is!" – győzködte magát. Átvette a másnak sutább kezébe a kardot, s attól kezdve rohamosan fejlődött. 1933-ban még csak főiskolai bajnok volt, 1935-ben már csapat- világbajnok és egyéni ezüstérmes. 1936-ban a társakkal olimpiai aranyérmes. 1937-ben és 1938-ban úgy segítette újabb világbajnoki aranyhoz a kardválogatottat, hogy mindkétszer mind a négy olaszt megverte. Hat év alatt négyszer is országos bajnoki címet nyert kard egyéniben, de közben kétszer is megszerezte a legsokoldalúbb vívónak járó Krencsey Kupát. Nem véletlenül: akadt olyan év, amikor kardbajnokként második lett a tőr egyéniben és harmadik a párbajtőrözők között! A Ludovikát végzett vívómester egyébként még egy sportágban az ország legjobbjai közé emelkedett: kiváló céllövő volt. Élete második versenyén meglőtte az első osztályú szintet. Hadipisztollyal országos csúcsot állított fel, automata pisztollyal öt országos versenyen is megverte a későbbi kétszeres olimpiai bajnokot, Takács Károlyt.

A londoni olimpia évében tagja volt a Balkán-bajnokságot nyerő lövészcsapatnak – akkoriban azt mondta, nagyobb kedve van a lövészethez, mint a víváshoz, utóbbitól taszítja a részrehajló bíráskodás, a sok igazságtalanság. A nyári ötkarikás játékok előtt Gerevich Aladár győzte meg a félig-meddig már visszavonult Berczellyt, vállalja az olimpiai szereplést. Minden idők legeredményesebb magyar olimpikonja járta ki azt is, hogy nagy tudású barátját beállítsák a csapatba. S aztán amikor Berczelly az előző évekre gondolva félig tréfásan megjegyezte, hogy ,,volt idő, amikor eszetekbe sem jutottam", Gerevich bókkal felelt: ,,Sohasem felejtjük el, hogy rád mindig számíthatunk, ha baj van." Mintha csak a londoni, olaszok elleni meccsre gondolt volna…

 

 

Vándor Kálmán írása

1952. Kardcsapat

  

Csoda? Hőstett? Dráma!

 

Nehéz választani a jelzők között, ha visszagondolunk az 1952-es nyári olimpia kardcsapat-döntőjére. Finn testvéreink a Béke ünnepe címmel harangozták be a második világégést követő, első igazán békés, sportszerű és már barátinak is mondható ötkarikás játékokat, de én most egy valóban drámai csatáról szeretnék szólni, ahol a „fegyverek” játszották a főszerepet.

Helsinki sportvilágának egyik gyöngyszeme, a Westend vívóterem látta vendégül a nemzetközi vívóvilágot. A mi csapatunk tagjai egytől-egyig a sportág kimagasló, arany színekben csillogó tagjai voltak. A vívás ugyan már az első olimpián felkerült az ötkarikás játékok műsorába, de első dobogós helyünket csak szívünkben tekinthetjük a mi sikerünknek, ugyanis Italo Santelli, aki Budapesten élt és a magyarok vívómestere volt – olasz színekben került be a döntőbe, és nyert ezüstérmet!

Az ő csodálatos tehetsége és pedagógiai érzéke vezetett odáig, hogy 1908-ban már vérbeli magyar siker született kardvívásban: a döntő nyolcas mezőnyébe hét magyar verekedte be magát! A döntő asszóban – holtverseny után – Fuchs Jenő egy találattal legyőzte honfitársát, Zulavszky Bélát! S hogy a csapatversenyt is mi nyertük, azt már felesleges külön hangoztatni. Ettől kedve a sportvilág megtanulta, hogy – ha kard, akkor magyar! Igaz, az évtizedek során az olaszokban méltó vetélytársakra akadtunk, de az olimpiai esélylatolgatások mindig úgy kezdődtek, hogy két arany biztos a kardívók révén.

Nos, ilyen előzmények után érkeztünk Helsinkibe, ahol a magyar sport mindenkori legnagyobb diadalát aratta: 16 arany-, 10 ezüst- és 16 bronzérmet nyertünk! S hogy a kardozók kettős sikert arattak, az „csak” a papírformát igazolta. A küzdelmek tizenkettedik napján nyerték meg a csapatbajnokságot, majd két nappal később az egyéni címet is elhódították, s a dobogón három magyar állt, középen a szenzációsan vívó Kovács Pállal.

A csapatdöntő nem várt, drámai küzdelmet hozott. Az olaszok nem tudtak beletörődni a londoni kettős magyar sikerbe, s Nostini és Pinton vezérletével vissza akartak vágni. Az óra már éjfélt mutatott, amikor még dúlt a csata a Westend vívóteremben, sőt, csak ekkor forrósodtak fel igazán a kardok! Az olaszok váratlanul jól vívtak, és már 7-5-re vezettek – egy győzelemre voltak az olimpiai bajnoki címtől. A nemzetközi sajtó tudósítói már a telefonközpontot rohamozták, hogy hírül adják a világnak a nagy szenzációt – az olaszok visszavágtak és megtörték a magyar hegemóniát!

A pást körül is feszült légkör uralkodott. Kovács Pál ugyan nyugtatgatott mindenkit, hogy megnyerjük a hátralévő asszókat, de vigyázni kell arra, hogy minél kevesebb tust kapjunk, mert a találatarány döntőnek bizonyulhat a végén. Nos, Berczelly lépett a pástra, méghozzá Nostini ellen, és akárcsak Londonban, most is bravúrt hajtott végre: 5:0 arányban győzte le az olasz kardozót! S következett Kárpáti, aki felbuzdulva a nagyszerű példán, szintén kapott találat nélkül nyert – és már 7-7 volt az eredmény!

Az eddig nyeretlen Gerevich és Pinton találkozója következett, s tudtuk, hogy ennek az eredménye eldöntheti az olimpiai bajnoki cím sorsát. Nos, a londoni egyéni olimpiai bajnok, Gerevich nem okozott csalódást – önmagát felül múlva legyőzte az olasz óriást! Olimpiai bajnokok lettünk, mert az utolsó három asszóban mutatott, szenzációs vívással behozhatatlanul jobb lett a találatarányunk! Az utolsó találkozót ezek után már le sem vívták – Magyarország-Olaszország 8-7! – így került be a döntő eredménye az olimpiai játékok történetébe!

Igen, dráma zajlott le akkor ott Helsinkiben! Finn testvéreink pedig éppen olyan boldogan ünnepelték a magyar csapat tagjait, mint később csapattársaik már az olimpiai faluban. A sportvilág a „Hungary” szótól és Kovács Pál, Gerevich Aladár, Berczelly Tibor, Kárpáti Rudolf, Rajcsányi László, valamint Papp Bertalan nevétől visszhangzott! Máig is hallom a boldogságtól zokogó hangokat – jó volt magyarnak lenni!

 

 

Dávid Sándor írása

1956. Kárpáti Rudolf kard egyéni

 

Soha, sehol akkora plusz terheket nem viseltek még magyar olimpiai versenyzők, mint ’56-ban, Melbourne-ben. Ezer és ezer kilométerekre távol a forradalomban élethalálharcot vívó hazájuktól, a Föld túlsó felén, az akkori hírközlési technika mellett…

Ott és akkor csak olyan versenyzők győzhettek, akiknek kötélből voltak az idegei.

Vagy a művészek.

Akik be tudtak zárkózni a saját külön világukba, megóvva magukat a külvilág drasztikus hatásaitól…        

Kárpáti Rudi művész volt.

Nem csak a kard művésze, és nem csak konzervatóriumot végzett zeneművész, hanem művész egész valójában, a legnagyobbakhoz hasonlóan megáldva a művész lélek minden áldásával, és megverve minden, akár önsorsrontó hibájával is.

Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy az olimpia előtti edzőtáborban végig edzőtársa lehettem, persze, nem csak neki, hanem mind a többieknek, az akkori kardvilág fejedelmeinek: Gerevich Aladárnak, Kovács Pálnak és az utánuk következő generációnak: Keresztes Attilának, Hámori Jenőnek, Magay Dánielnek.

Rudi természetesen az „öregekhez” tartozott, annak ellenére, hogy jó tíz évvel volt náluk fiatalabb. Az eredményei és a háború előtte átnyúló pályafutása hozzájuk kapcsolta, ez természetes. Most visszagondolva, mégis jelentős különbség volt közöttük: Kárpáti modernebb, szellemesebb felfogású vívó volt, mint Gerevich, vagy Kovács… Egy egészen új szín az akkor már évtizedek óta veretlen, sőt verhetetlen magyar kardvívás palettáján.

Művész volt.

Pille könnyű, és szinte repülni tudó test (lerohanó támadás, fless közben), és festőien, leheletszerűen könnyű, „ecset”, akarom mondani pengekezelés, bonyolult (kontra) tempójú, cseles közbetámadásai során.

És hozzá az esze. A pengeéles, zenén, sakkon, irodalmon éleződött elméje.

Könyvet lehetne írni (mellesleg írtam is), erről a felkészülésről, s ennek az olimpiának a politikába ágyazott történéseiről, de ennek a néhány sornak ez nem lehet témája, azt nem lehet röviden tárgyalni. Maga Kárpáti is így ír saját könyvében: „Döntést hoztunk (Nimburgban, Prága mellett, Melborune-be indulás előtt), hogy a magyar olimpiai csapatnak egyetlen feladata és kötelessége van: minden idegszálával a legjobb eredményekre törekedni!” – és ezt komolyan is vették. Ami persze nem jelentette azt, hogy nem lesték aggódva a hazulról érkező híreket, hiszen emberek voltak…

A vívás abban az időben nem volt különösebben ismert Ausztráliában, (csak később tette azzá egy magyar vívómester, Szakál Árpád), ezért a versenyeit is egy meglehetősen „külső” helyszínre tették: a Szent Kilda Town Hallba, azaz a városháza nagytermébe. Ahol azután, különösen a kard-versenyszámok viharos gyorsasággal zajlottak le. Csapatban mi nyertünk, mégpedig könnyen, mert az olaszok már a döntő előtt elvéreztek, a szovjetek és a lengyelek pedig még nem nőttek fel eléggé hozzánk.

Majd következett az egyéni verseny.

A magyar kardvívásban ekkoriban létezett egy hagyomány, amely szerint az előző olimpia harmadik helyezettje (persze magyar), nyeri a következő olimpia egyéni aranyérmét. Így volt ez Gerevich és Kovács esetében is, és most, Melbourne-ben eszerint a hagyomány szerint Berczelly Tibornak kellett volna következnie. Őt azonban Bay Béla be sem válogatta (mint az eredmények igazolták helyesen), a csapatba. Tibor természetesen ezt élete végéig sérelmezte, és soha nem is bocsátotta meg a vezetőségnek.

Az viszont nem lehetett vitás, hogy Kárpátira szállt át a felelősség: megvédeni a kardhegemóniát!

Ezzel természetesen Rudi is tisztában volt. Mindent a sikeres szereplés alá rendelt. „…csak úgy tudtam összeszedni magam, ha teljesen kikapcsolok minden aggódást, gondot, nem hallgatok rádiót, nem olvasok újságot, és nem figyelek semmi másra, csak az előttem álló négynapos versenyre…ez olyan nagy fokú összpontosítást követelt, hogy minden erőmet, energiámat igénybe vette.”

Olyan volt az egész, mint egy álom.

„…erről a négy napról csak felvillanó emlékeim vannak… - írja a könyvében. – Arra emlékszem csupán, hogy a sorsdöntő mérkőzést a döntőben a francia Lefevre-rel vívtam. Régi harcos volt, sokat csatároztunk már egymással… Most előre felépítettem magamban az egész asszó taktikáját. Elhatároztam, hogy nem zökkent ki sem a versenybíróság esetleges tévedése, sem az, ha esetleg nem sikerülne egy akció…

…4:1-re vezettem, de már eleve elhatároztam, hogy úgy vívok 4:0 esetében is, mintha 4:4 lenne az eredmény, és csupán egy találaton múlna a győzelem…Azt tudtam, hogy az ötödik, a győztes találatot úgy akarom elérni, hogy Lefevre a hasát védje, és én külső kezet vágok. (Balkezes volt). A kezdet túl jól sikerült. Rövid hasvágásokkal csalogattam az úgynevezett kvart (quart) védésbe, míg egyszer csak belépett rövid vágásomba: kivédte és a visszavágás nálam volt… Nem tágítottam, annál is inkább, mert azt reméltem, megpróbálja megismételni az előbbi, részére sikeres akciót. Most már nagyon vigyáztam. Hosszú ideig készítettem elő, és csak egy-két nagyon rövid, villanásnyi mozdulattal mutattam, hogy megint hasat vágok. Végre indult. Egy másodperc töredékéig a hasa felé borítottam a pengémet, és… sikerült! Belépett, védte a hasát, de én oldalat vágtam!...

Nem is várta meg az ítéletet. Feltolta a maszkját és fanyar, de egy kicsit cinkos mosollyal nyújtotta a kezét …Fene egye meg, becsaptál!...”

És be, a többieket is!

Gerevich ötödik, Kovács hetedik lett, a dobogóra, Rudi mellé pedig a lengyel Pawlowski és a szovjet Kuznyecov állhatott fel.

 

 

Lantos Gábor írása
1956. kard csapat

Tiszta szerencse, hogy a magyar kardcsapat egyik rangidős tagja, Kovács Pál aludt a Lengyelország elleni finálé előtt Melbourne-ben, így csak az együttes egyik edzője vette fel a szüntelenül csengő telefont a messzi Ausztráliában. A vonal másik végén, a magyar fővárosból Pali bácsi (a fiatal csapattagoknak, Magay Dánielnek, Keresztes Attilának és Hámori Jenőnek már akkor is bácsi!), felesége jelentkezett a forrongó Budapestről kedvező hírrel: mindenki él, egészséges és jól van. Kovács Pál - ébredése után - elégedett fejbólintással nyugtázta a hírt, nem is izgatta fel magát túlságosan, majd vezetésével a magyar kardcsapat játszi könnyedséggel verte Lengyelországot 9:4-re, s lett olimpiai bajnok.

Akkor ez természetes dolognak számított. (Az már nem annyira, hogy a nagy rivális, olasz válogatott ezúttal nem jutott be a döntőbe.) A magyar kardcsapat az 1928-as olimpia óta őrizte elsőségét ebben a számban, mi több, az ausztráliai gárda tagja, Gerevich Aladár már 1932-ben a dobogó legmagasabb fokáról integethetett Los Angelesben, a kardcsapat döntőjét követően. Kovács Pál 1936-ban, Berlinben csatlakozott a nyerő emberekhez, Kárpáti Rudolf pedig Londonban, 1948-ban kezdte meg az aranyérmek halmozását. A három rutinos muskétás mellett Melbourne-ben három fiatal, Hámori Jenő, Keresztes Attila és Magay Dániel alkotta az együttest, s az 1956-os sikert érdemes az ő szemüvegükön keresztül vizsgálni.


A három "egyszeres" bajnok közvetlenül az olimpia befejezése után úgy döntött, hogy nem tér vissza Magyarországra, míg az öregek nem választottak új hazát maguknak.

"Nagy elhatározás volt a részünkről, hogy a hazatérés helyett új országot választunk magunknak" - mondta a Petőfi Rádió „Egy évszázad olimpiai aranyérmesei” című sorozatában a ma is New Orleansban élő Hámori Jenő. "A lengyelek elleni finálét követően leültünk megbeszélni a továbbiakat" – folytatta Hámori. "Otthonról igencsak zavaros hírek érkeztek, meg aztán az újságok is tele voltak a budapesti forradalom képeivel, úgyhogy azonnal döntenünk kellett. A három öreg kijelentette, hogy mindenképpen hazatérnek, mi pedig Amerikát választottuk. A magam nevében azt tudom mondani, hogy nem bántam meg a döntést, még akkor sem, ha azokban az években a nevünket sem lehetett kiejteni odahaza, hiszen disszidensek voltunk. Az Újvilágban sem szakadtam el szeretett sportágamtól, kétszer nyertem meg az Egyesült Államok bajnokságát, sőt, az 1964-es tokiói olimpiára is eljutottam az amerikai csapat tagjaként. Emlékszem, mekkora örömmel üdvözöltem akkor a magyarokat, akik kissé furcsán néztek rám, hogy a csillagos-sávos melegítő feszül rajtam. Ma sem tudok mást mondani, mint akkor: nekem ezt a döntést kellett meghoznom. Szerencsére ma már szabadon utazhatok haza Magyarországra, s lehetőségeimhez képest ezt mindig meg is teszem" - fejezte be az emlékezést Hámori Jenő.

"A mai napig előttem van szinte valamennyi mérkőzésem, amit pályafutásom alatt vívtam, de a melbourne-i olimpiáról semmit sem tudok felidézni" – ezt már a szintén Amerikában élő Magay Dániel mondta nekem, amikor floridai otthonában felhívtam telefonon. "Annyira átláthatatlan volt akkor a helyzet, hogy alig tudtunk a mérkőzésekre figyelni, mindenkinek csak az járt a fejében, hogy mi történhetett Budapesten, mi lehet a családtagjainkkal? A Szent Hilda sportcsarnokba nagyon sokan jöttek el a kint élő magyarok közül, sokan nem is tudták, mi az a vívás, csupán a magyar himnuszt szerették volna újra hallani, s ezt kétszer meg is tehették, hiszen a csapat mellett Kárpáti Rudolf nyerte meg az egyéni olimpiai bajnokságot. Amikor a dobogó tetejére a csapat tagjaival felállhattam, még nem gondoltam arra, hogy nem térek haza. Minderről csupán a döntőt követő este kezdtünk el beszélgetni. Aztán jött Amerika, ahol nem fogadtak bennünket kitörő örömmel, elvégre a helyi vívók tudták, hogy a magyarok azonnal helyet kapnak majd az amerikai válogatottban. Így is történt, én például háromszor nyertem meg az ország bajnokságát, de 1964-ben, Tokióban már nem lehettem ott. Pedig a fő olimpiai válogatóverseny az én győzelmemet hozta, de a további kvalifikációs viadalokon nem indultam el, így nem gyűjtöttem annyi pontot, amivel eljuthattam volna Japánba. Ennek ellenére az amerikai vívás sokat köszönhet nekünk, meggyőződésem, hogy lendületet adtunk az itteni vívósportnak" - fejezte be Magay Dániel.

Öt évvel ezelőtt ismertem Keresztes Attila telefonszámát is. Amikor felvette a telefont, csak annyit értettem, hogy nem tud beszélni, nem tud nyilatkozni. Akkor már megtámadta őt a súlyos betegség, amit az olimpiai bajnok nem tudott legyőzni. Arra azonban még maradt ereje, hogy hazatérjen szülőföldjére, 2002-ben, Magyarországon hunyt el, sírja a budapesti Farkasréti temetőben található meg. S ugyancsak az égi pástokon vív már a Gerevich-Kovács-Kárpáti trió is.

Gerevich Aladár hét, Kárpáti Rudolf és Kovács Pál pedig összesen hat aranyérmet nyert pályafutása során, míg Keresztes Attila, Hámori Jenő és
Magay Dániel egyet-egyet. A hat nagyszerű sportolót azonban egyvalami mindig is összeköti majd: az 1956-os melbourne-i kardcsapat-győzelem.

 

 

 

Bocsák Miklós írása

1960. Kárpáti Rudolf kard egyéni

 Hatszoros olimpiai bajnokként ismerhettem meg.

Amikor a sportcsarnok nézőterén első interjúmat készítettem vele - az 1948-ban, 1952-ben, 1956-ban és 1960-ban aranyérmet nyert kardcsapat tagjára, az 1956. évi és az 1960. évi olimpia egyéni kardbajnokára, Magyarország történetének egyik legsikeresebb, legeredményesebb sportolójára úgy tekintettem, mint egy félistenre.

Pedig ő egyáltalán nem igényelte a megkülönböztető tiszteletet.

Úgy járt-kelt közöttünk, mintha semmivel sem lenne különb nálunk, úgy kezelt engem, a rovatvezetőktől, szerkesztőktől függő, rendszertől, falaktól, előírásoktól, dogmáktól behatárolt újságíró-gyakornokot - mintha egyenlő partnerek lennénk.

Egy más világot képviselt, nem azt, amelyikbe mi beleszülettünk, amelyikben éltünk.

Tartása volt.

Eleganciája.

Ehhez neki nem kellett nyakkendőt sem kötnie, nem kellett drága öltönyökben virítania.

Ez minden mozdulatából, megnyilvánulásából ösztönösen áradt.

Isten bocsássa meg: még akkor is, amikor felemelte a poharat.

Elegánsan tudott örülni - és elegánsan tudott elkeseredni is.

Utolsó interjúnk készítése közben észre sem vettem - hogy ez már egy másik Kárpáti Rudolf.

Amikor azt kérdezem tőle, hogy van, hogyan él, tömören felelt:

- Korszerűen.

- Korszerűen?

- A koromnak, a közel nyolcvan évemnek megfelelően...

- Csak nem beteg?

- Kell ehhez ennyi idősen betegnek lenni?...

Ám arcán nem látszott sem a betegség, sem amit ezek a szavak sugalltak.

Akkor még a tisztiház zenei instruktora volt, már közel ötven éve. A klasszikus zenei műveket szerkesztette. Mint mondta: ugyanolyan élvezettel, mint bármikor azelőtt.

A sporttól sem szakadt el, a Santelli kuratórium elnöke volt, ám amikor idáig értünk a beszélgetésben, talán életében először, egy nagyon árulkodó, nagyon mérges mozdulatot tett.

És valami tőle nagyon szokatlant mondott.

- Ahogy a zene, úgy a sport is csak addig ad örömet számomra, amíg nem kezdek azon gondolkodni: hogyan tovább?

- Ezt nem egészen értem...

- A kultúrának és a sportnak a perspektívája Magyarországon egyaránt kilátástalanná vált. Mindent a gazdaságnak rendeltek alá és nagyon félek: előbb-utóbb ennek a változásnak a művészet éppúgy az áldozatául esik, mint a sport.

-Ne haragudjon, hogy ilyet kérdezek: de csak nem sírja vissza a szocializmust?

-Nem a szocializmust. Ez nem is biztos, hogy rendszerfüggő. Én azt a szemléletet sírom vissza, amelyben megszerettem a zenét, és amelyben elértem a sportsikereimet...

Vitatkoztam.

Atlanta után jártunk, 1996-ban. Még voltak eredményeink, még szárnyalt a vívósport is...

Lehűtött.

- Ezek a valóban nagyszerű sikerek úgy születtek, mint amikor a már lefékezett kocsit a súlya, a lendülete még viszi egy darabig. De a féket már megnyomták, még pár méter, még néhány siker és vége...

Nem is akart erről többet beszélni.

Én sem akartam tovább keseríteni.

A pályafutásáról, az emlékeiről kérdeztem.

Elmerengett.

- A sportnak köszönhetően színes, szép, élményekben gazdag életem volt... Bejártam a világot, több nyelvet megtanultam, ennek köszönhetően előadásokat tarthattam New Yorktól Tokióig... Ha újra kezdhetném? Ennél jobban nem sikerülhetne...

De mindezt már úgy mondta, mintha felülről nézné, mintha egy moziban ülne.

Aznap bizonnyal végképp elromlott a kedve.

Vajon ha újra kérdezném, kérdezhetném, 2005-ben a sportról, a művészetről, s erről a mai világunkról miként vélekedne?...

 

 

 

Dr Gyenesei István írása

 

1960 Kard csapat

 

 

„Aranyos emlékezés” szólt a felkérés. Kit válasszak? Hála a teremtőnek hosszú a lista. Nagy nevek. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, „visszaszaladtam” az első olyan olimpiához, amit már tudatosan szurkoltam végig, a rádió és az újságok híradásain keresztül.

Még csak tizenkét éves voltam, amikor a mieink Rómában 83 nemzet versengésében 153 ponttal az ötödik helyen végeztek. S bár előtte és utána is eredményesebb olimpiáink voltak, bennem mégis különös nyomot hagytak a római aranyak. Parti János, Németh Ferenc, az öttusa csapat, Török „Béka”, Kárpáti Rudolf és a kardcsapat. No, ez az! Az olimpia utolsó előtti napján született a 75. magyar olimpiai aranyérem, amivel a legendás kardcsapat örvendeztetett meg bennünket.

Igazi határkő. Nemcsak azért, mert egy kis jubileum, amit külön is megőriz az emlékezet, hanem azért is, mert 1928 óta, megszakítás nélkül a magyar kardválogatott védte az olimpiai bajnoki címet és a római volt sorrendben a hetedik. Most már tudjuk, egy megismételhetetlen sorozat utolsó állomása. Legközelebb 28 év múltán, Szöulban csillogott újra aranyosan a magyar csapat kardja.

1960. szeptember 10. szombat. Szinte egész nap ott ültem a rádió mellett. A magyar kardcsapat előző nap 9:3-ra verte a románokat Kárpáti és Horváth három-három, Delneky kettő és Gerevich egy győzelmével. Szombaton, ebédidőben zajlott a döntőnek is beillő elődöntő az olaszok ellen. A hazai pálya minden előnyét élvező azúriak nyerték az első két asszót, majd sikerült az egyenlítés, és nagy izgalmak közepette a 9:6-os győzelem, amiből Mendelényi négy, Kovács és Kárpáti kettő-kettő, Horváth pedig egy győzelemmel vette ki részét. Másfél óra pihenés után következett a döntő a lengyelek ellen, akik az előző évben, a vb fináléjában éppen Budapesten győzték le a magyarokat. Kezdetben úgy tűnt, most sem lesz másként. Pillanatok alatt elhúzott az ellenfél 3:0-ra. Azután a balkezes egyéni ezüstérmes, Horváth megszerezte első győzelmünket. S nem csak ezért volt a nap hőse, de azért is, mert a döntőben végül valamennyi asszóját megnyerte. Pedig néhány órával előtte, az olaszok ellen ő volt a csapat „gyenge” pontja. Kárpáti és Mendelényi kettő-kettő, valamint Kovács egy győzelmével, végül 9:7 a mi javunkra. Miénk az olimpiai arany, amelyet Dr. Mező Ferenc, a NOB akkori magyar tagja adott át.

A magyar sporttörténelem talán legkülönlegesebb pillanata volt ez az eredményhirdetés. Mondhatnánk azt is, hogy egy 32 évig tartó kegyelmi állapot csúcsát és egyben végét jelentette. Rómában hatan álltak a győzelmi dobogón. Hatan összesen huszonkétszeres olimpiai bajnokok. A három fiatal, Horváth, Mendelényi és Delneky ott állhatott minden idők három legeredményesebb magyar olimpikonja mellett. Az aktív szerepléstől búcsúzó három muskétás a hétszeres olimpiai bajnok, 50 éves Gerevich Aladár, aki hat olimpián vett részt, a hatszoros olimpiai bajnok, 48 éves Kovács Pál, aki öt olimpián indult, és a négy olimpián hatszoros bajnok, Kárpáti Rudolf. Ők azok, akik a csapataranyak mellett 1948-1960-ig az egyéni olimpiai bajnoki címeken is osztoztak.

Másnap aztán alig vártam, hogy a postás meghozza a Somogyi Néplapot, az egyetlen napilapot, amire előfizettünk. Kíváncsi voltam, mit írnak arról, amit a rádió közvetítésében végigizgultam. Mielőtt azonban belevethettem volna magam az olvasásba, szüleim, akikre egyáltalán nem volt jellemző a sport iránti érdeklődés, a lap hosszas tanulmányozásába kezdtek. Ezt látva kisfiús elégedettség vett erőt rajtam, és gondolatban csettintettem egyet. Ez az aranyérem, úgy látszik, őket sem hagyta hidegen. Ennyiben maradtam magammal. Most, hogy az emlékek felidézésére készültem, megnéztem a könyvtárban a Somogyi Néplapnak ezt a számát. 45 év után kisebb csalódást érezve, de megfejtettem a nagy titkot. Az újság ugyanis, közel egy teljes oldalt szentelt az I. Békekölcsön második félévi sorsolási eredményeinek. Hát ez volt, amit szüleim oly nagy érdeklődéssel böngésztek. No, mindegy. Mindenesetre nekem ennyi év után is jó volt visszaemlékeznem.

 

 

 

Farkasrét

60/2-1-6

A baseball- és softball-szövetség első embere a MOB elnökével tárgyalt

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke irodájában hétfőn találkozott a Magyar Baseball és Softball Szövetség elnökével, dr. Fazakas Sza...

A baseball- és softball-szövetség első embere a MOB elnökével tárgyalt

Egy hét Szarajevóban, a szakemberek szemével

A szarajevói téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a Magyar Ifjúsági Csapat a 2005-ös szereplés után a második legjobb eredményt érte el 6 éremme...

Egy hét Szarajevóban, a szakemberek szemével

A norvégok kétszeres olimpiai bajnok evezőse volt a vendége a sportág hazai fórumának

Olaf Tufte, az evezés élő legendája tartott előadást a magyar edzőknek és versenyzőknek az evezősök februári fórumán. A hetedik olimpiájára készülő ké...

A norvégok kétszeres olimpiai bajnok evezőse volt a vendége a sportág hazai fórumának

Juss el terveddel az olimpiai fővárosba!

Felhívjuk minden tehetséges dizájner és kreatív elme figyelmét: akár Te is megtervezheted a 2020-as lausanne-i Ifjúsági Olimpiai Játékok érmeit. Elég ...

Juss el terveddel az olimpiai fővárosba!

Hazaérkezett Szarajevóból a Magyar Csapat

Szombat délután öt óra után nem sokkal megérkezett Budapestre a 14. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról a Magyar Ifjúsági Csapat. A fiatalok m...

Hazaérkezett Szarajevóból a Magyar Csapat

Kétszer szólt a Magyar Himnusz a záróünnepélyen, Finnországé az EYOF-zászló

Péntek este Kelet-Szarajevóban ünnepélyesen bezárták a - Szarajevóval közösen rendezett - 14. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált. A ceremónia e...

Kétszer szólt a Magyar Himnusz a záróünnepélyen, Finnországé az EYOF-zászló

30. születésnapját ünnepelte a Sportegyesületek Országos Szövetsége

Közel négyszáz meghívott ünnepelte együtt a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) megalakulásának 30. születésnapját a Groupama Arénában.Szab...

30. születésnapját ünnepelte a Sportegyesületek Országos Szövetsége

Talabos Attila és a vegyes váltó aranyérmes az EYOF-on

A 14. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál befejező napján a rövidpályás gyorskorcsolyázóink 2 arany- és 1 bronz-, a curling-válogatott bronzérmet...

Talabos Attila és a vegyes váltó aranyérmes az EYOF-on

A szocsi olimpikon szerint is az EYOF egy „kicsi” olimpiának tekinthető

Simon Ágnes – Gál Ágotával együtt – a sífutók edzőjeként vesz részt a szarajevói téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. A korábbi válogatott spor...

A szocsi olimpikon szerint is az EYOF egy „kicsi” olimpiának tekinthető

Olimpiai érmeink

A magyar sportolók által eddig nyert

arany, ezüst és bronzérmek száma:


177 151 174



Platina fokozatú támogatók

 

Toyota logó

 

Gyémánt fokozatú támogatók

Arany fokozatú támogatók

  

Scitec Institute

Olympic Worldwide partners

Coca-ColaAlibaba groupBridgestoneDow PanasonicP&GsamsungToyotaVisa

Facebook
Instagram
Rss
YouTube