Olimpiai érmeseink - Levitzky Károly

Az olimpián Levitzky az olasz Gino Ciabatti legyőzésével bejutott az elődöntőbe, ahol a brit  Alexander McCulloch-tól vereséget szenvedett és nem került a döntőbe. A döntőt végül Harry Thomas Blackstaffe (GBR) nyerte és McCulloch lett a második és ők kapták az aranyérmet, illetve az ezüstérmet. Az olimpia hivatalos kiadványában, az Official Reportban csak az ő nevük szerepel, az elődöntők vesztesei – Levitzky és a német von Gaza – nincsenek harmadik helyezettként feltüntetve. Mindezek alapján a hazai olimpiai tárgyú sportkönyvekben Levitzky helyezetlenként szerepel.

2000-ben Ivanics Tiborral Lausanne-ban az Olimpiai Múzeum könyvtárában végzett kutatómunkánk során meglepődve tapasztaltuk, hogy a nemzetközi olimpiatörténeti kiadványokban és az összefoglaló könyvekben egyaránt harmadik helyezettként van Levitzky feltüntetve. Ezen dokumentumokra hivatkozva ha nehezen is, de a MOB vezetői és a hazai sporttörténészek is elfogadták Levitzky harmadik helyezését. Azóta a kimutatásokban ő is harmadikként, azaz „bronzérmes”-ként szerepel, annak ellenére, hogy 1908-ban az olimpián nem kapott érmet. Az 1908-as londoni olimpia után 92 évvel ilyen formában értékelték az olimpián elért eredményét.

Levitzky Károly a Temes vármegyei, jelenleg Romániához tartozó Dorgoson született 1885. május 1-jén. 1903-ban kezdett el versenyszerűen evezni a Nemzeti Hajós Egyletben, amelynek színeiben egypárevezősben ötször nyert országos bajnokságot. Számos nemzetközi versenyt lett első, így győzött az osztrák bajnokságon és a Duna-bajnokságon, s nyert Alster Kupát is. Utolsó, ötvenedik győzelmét 1926-ban aratta.

Visszavonulása után 1927/29 között az NHE igazgatója, majd választmányi tag volt, illetve edzőként dolgozott.

Az evezés mellett szép sikereket ért el gyorskorcsolyázásban is. 1907-ben Kolozsváron 1000 méteren ő nyerte az első magyar főiskolai bajnokságot a Budapesti Korcsolyázó Egyesület versenyzőjeként.

1909-ben szerzett diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karán. A háború alatt a boszniai Bjelinán zászlóaljorvos volt, később a karintiai Trientben ezredorvosként a tartalékkórház bőrgyógyászati osztályát vezette. A háború végén a Ferenc József-rend lovagkeresztje a kardokkal kitüntetésben részesült.

1916-ban lépett a budapesti magyar királyi államrendőrség szolgálatába. A bőr és nemi bajok szakorvosa volt. A VIII. kerületi állomány rendőrségi fogalmazója, majd a VI. kerületben rendőrorvos-tanácsos, később a Mosonyi utcai rendőrségi fogház- és toloncügyosztály orvos főtanácsosa, végül 1942-től rendőrorvosként az Országos Társadalombiztosítási Intézet osztályvezető főorvosa volt. Budapesten hunyt el 1978. augusztus 23-án.

Leánya, Piroska háromszoros országos bajnok műkorcsolyázó volt.

Visszavonulása után 1927/29 között az NHE igazgatója, majd választmányi tag volt, illetve edzőként dolgozott.

Az evezés mellett szép sikereket ért el gyorskorcsolyázásban is. 1907-ben Kolozsváron 1000 méteren ő nyerte az első magyar főiskolai bajnokságot a Budapesti Korcsolyázó Egyesület versenyzőjeként.