Keresés eredménye - Szívós István dr.

 Dr. Szívós István olimpiai bajnok vizilabdázó a londoni olimpia évében született .
Késôbbi, kétszeres olimpiai bajnok édesapjának életútja meghatározta jövôjét. Tizenkét éves korában a Fradiban kezdte, majd fogorvosi tanulmányai idején az OSC-ben folytatta szinte páratlan pályafutását.
Kilencszeres magyar bajnok, ötszörös kupagyôztes, BEK, Szuperkupa, Világkupa nyertes, négy olimpián szerepelt. Mexikóban bronzzal kezdte, Münchenben ezüsttel folytatta, Montrealban arannyal jutott a csúcsra. Moszkvából ismét csak bronzot hozott haza.
A világ- és Európa-bajnokságokon három-három elsô és második helyezést szerzett, a válogatott egyik legjobbja volt. A válogatottban 308 alkalommal szerepelt. Háromszor választották az Év vízilabdázójává. Fizikai adottságait nagyszerűen kamatoztatta. Általában két játékos próbált vigyázni a két méteres óriásra.
A SOTE gyermekfogászatának adjunktusa volt, edzôsködött, csaknem egy évtizeden át töltötte be a Ferencváros elnöki tisztét. Jelenleg a Központi Sportiskola vízilabda szakágvezetôje.
Márton fia kiváló, válogatott vízilabdázó, de az olimpiára utazók közül Athén és Peking előtt egyaránt kimaradt, édesapja nagy bánatára.   

Az aranyérem története

Lukáts György írása

1976. Vízilabda csapat

Valahogy a gyermekkor, és az ifjúkor élményei sokkal maradandóbbak, mint a későbbiek. A sportban ez hatványozottan így van. Persze, nehogy most azt higgye bárki is, hogy a hatvanas-hetvenes évek magyar labdarúgó-válogatottjának összeállítását azért fújjuk fejből, ellentétben a maival, mert akkor gyerekek, fiatalok voltunk. De ez egy másik történet.

A magyar vízilabda egészen más kategória. Hála Kásáséknak, a maiakat éppen úgy fújjuk, mint a Faragó-féle világbajnok társaságot. Akkor, 1976-ban, a montreali olimpián minden összeállt az örök élményhez. Nekem különösen. Nem csak azért mert nagyon ifjú voltam, nem csak azért mert már mindenféle lapokban megjelentek különböző írásaim (akkortájt ez valódi érték volt), nem csak azért mert gyönyörű kisfiam már az első szülinapjához közeledett, hanem mert úgy várhattam az ötkarikás játékokat, hogy az akkor legszebb korszakát élő Csapó Gábort (maradjunk Dudinál), a barátomnak tudhattam, és általa időnként még a világsztár Faragó Tamással (maradjunk Tonónál), is szót válthattam. Csapatunk esélyesként utazott, csakúgy, mint most, 2005-ben. Ferihegyen, búcsúzáskor, Dudi csak ennyit mondott: „Nyugi. Ha a szovjeteket legyőzzük, aranyat nyerünk!” Ráadásul erre Tonó is rábólintott.

Kicsit persze, más okból is aggódtunk. Hiszen négy évvel korábban, Münchenben, a terroristák… No, de minek folytassam? Ezzel az érzéssel a mai ifjak sajnos szinte együtt élnek.

Jól kezdődött. Sorba vertük a csoportellenfeleket. De a hatos döntő még hátra volt. Ráadásul akkor körmérkőzés formájában dőltek el a helyezések. A legdöbbenetesebb meglepetés ekkor ért. A munkaidőm már a vége felé közeledett, amikor megcsörrent a telefon. A vonal végén Dudi. Akkor még nem létezett mobilkészülék, az interurbán hívás költségét pedig talán még sztársportolóink sem bírták volna kifizetni. Hangos röhögés a vonal tengerentúli végén, majd egy ellentmondást nem tűrő megjegyzés: „Miénk az aranyérem!”

Csak hebegtem. Nem tudtam, ő őrült meg, vagy én. Beszélgetésünk valahogy így folytatódott:

- No, de hogyhogy?  Meg aztán egyáltalán, hogy kerülsz te ide?!

Ismét hosszú röhögés következett. Majd a legképtelenebb történet:

- Nyolc méter magasban állok egy létrán és a fülemen egy telefonkagyló. Igazán értékelhetnéd, hogy felhívtalak.

- Én… én értékelem, de…

- Az a helyzet, hogy tegnapelőtt észrevettem egy árva telefondugaszt a magasban. Elrohantam, vettem tizenhét dollárért egy készüléket és működik. Azóta a Tonóval innen telefonálgatunk. Lehet, hogy balhé lesz, mert már sokan tudják. Most is hosszú sor áll a létránál. Akad itt hindu, nigériai, japán. Ha végzek, átadom a készüléket. Pénzt még nem kérünk érte.

Hosszasan beszélgettünk, és az olimpia alatt ezt követően még vagy háromszor. Hogy honnan tudta Dudi már akkor, hogy miénk az arany? Nos, a szovjetek ugyanis kiestek a csoportjukból. Véletlenül végignézte a hollandok elleni, mindent eldöntő meccsüket. Igen, véletlenül. Merthogy őt választották doppingvizsgálatra, azonban éppen képtelen volt pisilni. Megivott már két liter kólát, néhány sört, rá egy kis narancsitalt, ettől aztán irdatlan hasmenése lett, de pisilés még akkor se. Így aztán ott ragadt az uszodában és csikorgó hassal, de örömmel nyugtázta: kiesett a nagy vetélytárs. Az ígéret szerint pedig akkor ugye, nem lehet már gond.

Nem is lett. A jugoszlávokat 6-1-re, a szovjeteket elgáncsoló hollandokat 6-3-ra, a románokat 10-8-ra, a mindent eldöntő mérkőzésen pedig az olaszokat 6-5-re vertük. Dudinak nagyon nem ment ezen a meccsen. Nem is lőtt gólt, igaz, három kapufás gólvonalat viszont igen. Ha rajta múlik, aligha tartják be az ígéretüket. De nem rajta múlott, hanem Faragó Tamáson. Ez az ő meccse volt. Három parádés gólt lőtt és Magyarország olimpiai bajnok lett! Ott ugráltak egy kupacban a mindent tudó mesterrel, dr. Gyarmati Dezsővel.

Többet nem telefonált. Ferihegyen viszont elnézést kért, mert, hogy becsapott. Nem értettem.  Kérdően néztem rá, de ő csak sejtelmesen mosolygott. Aztán amikor megszabadult az autogramgyűjtő megszállottaktól, azért elmagyarázta: „Ha jól emlékszem, azt ígértem, hogy ha legyőzzük a szovjeteket, aranyat nyerünk. No, de le sem győztük őket…

Farkasrét

60/2-1-5