Csoportmásodikként jutott ki az Eb-re a válogatott

Csoportmásodikként jutott ki az Eb-re a válogatott

2013. 06. 16.
Megosztás

Szegeden Szlovákia ellen egy góllal kikapott utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén a magyar válogatott, ettől függetlenül kijutott a dániai Európa-bajnokságra, amelyre már korábban megváltotta helyét.

Az utolsó pillanatokban Schuch Timuzsin is kidőlt a válogatottból, így a magyar csapat soha nem látott összeállításban kezdte utolsó Európa-bajnoki selejtezőjét – és a csapatkapitány, Harsányi gyors góljával. Aztán Mocsai és Császár is bevette Stochl kapuját, így hamar biztos előnyhöz jutott a magyar csapat, a szlovákok első góljára öt percet kellett várni, Kukucka lőtte (3-1). Ezt követően összeszedték magukat a vendégek, Stranovsky és Sulc is gólt szerzett, sőt, Polakovic egyenlíteni is tudott (4-4).

Összeszokottság sem rajtunk, sem a szlovákokon nem látszódott, utóbbiak két gyors találattal a tizedik percre átvették a vezetést, majd 8-6-ra is vezettek, ami után Mocsai Lajos időt kért. Majd a kapitány cserékbe kezdett, pályára lépett Zdolik, majd Balogh, Szalafai és Lékai is, de a szlovákok tovább növelték az előnyüket (8-11). A félidő végén azonban Szalafai két gyors góljával visszajöttünk egy gólra (12-13), majd a leengedő szlovákok ellen Lékai egyenlített. 13-13 után Stranovsky dobta be szokásos pimasz góljai egyikét, ám ezután Varsandán duplázott, a szünetre pedig egygólos előnnyel vonulhattunk Balogh utolsó másodperces lövésével.

A második félidőt Sulc bombája nyitotta, magyar oldalon Pallag Péter is bemutatkozott a kapunkban, de a vendégek gyorsan megfordították az eredményt Urban révén (16-18).
A folytatásban is a szlovákok maradtak lendületben, pontosabban Sulc, és góljaival meglépett az ellenfél, de Mocsai Tamás játékával, és Szöllősi valamint Szalafai góljával egyenlítettünk (23-23).
Abból viszont, hogy visszakapaszkodtunk, nem tudtunk tartós lélektani előnyt kovácsolni, egy-két góllal mindig előttünk jártak a vendégek, köszönhetően a végül nyolc gólig jutó Fero Sulcnak (26-29).

Az utolsó tíz percre fordulva emberelőnybe kerültünk, amit Császár azonnal ki is használt, majd negyedik sikeres büntetőjével 29-29-re jöttünk vissza. Ez meghozta a szegedi szurkolók hangerejét is, a játék mindkét oldalon kapkodóvá vált, ám ettől izgalmas lett a hajrá. Két perccel a vége előtt emberelőnybe kerültünk, de 30-30 után Stranovsky értékesített újabb hétméterest, míg utolsó előtti támadásunknál Lékai kezéből kiperdült a labda, a vendégek elcsenték a labdát. Szlovák időkérés után viszont Balogh szerzett labdát, és mi támadhattunk. Mocsai Lajos időt kért, de a megbeszélt figura végén csak szabaddobást kaptunk, amit a rendes játékidőn túl Lele a sorfalba lőtt, így egygólos vereséggel zártuk a sikeres továbbjutást hozó kvalifikációs sorozatot.

Férfi Európa-bajnoki selejtező, 4. csoport, 6.forduló:
MAGYARORSZÁG-SZLOVÁKIA 30-31 (16-15), Szeged, játékvezetők: Cacador, Nicolau (portugálok)
MAGYARORSZÁG: Tatai, Pallag (kapusok), Balogh 2, Császár 7 (4), Harsányi 2 (1), Kocsi, Lele 1, Lékai 4, Mocsai 4, Schuch, Szalafai 4, Szöllősi 2, Vadkerti 1, Varsandán 2, Zdolik, Zubai 1.
SZLOVÁKIA: Stochl, Paul (kapusok), Antl 4, Cigan, Duris, Holdos, Kopco 2, Kukucka 2, Mazák 1, Petro 2, Polakovic 1, Stranovsky 7 (4), Sulc 8, Szűcs 1, Volentic 1, Urban 2
Kiállítások: 4, ill. 6 perc Hétméteresek: 6/5, ill. 4/4

A már biztos Eb-résztvevők: Dánia (címvédő, rendező), Spanyolország (1 csoport), Csehország (2 csopor), Montenegró (2 csoport), Franciaország (3 csoport), Norvégia (3 csoport), Magyarország (4 csoport), Horvátország (4 csoport),Lengyelország (5 csoport), Svédország (5 csoport), Izland (6 csoport), Szerbia (7 csoport),

A fennmaradó szabad helyek sorsa a vasárnapi összecsapásokon dől el.
Az egyes csoportok állása és a vasárnapi párosítás:

1 csoport:
Az állás: 1.Spanyolország 10, 2.Portugália 5, 3.Macedónia 4, 4.Svájc 1
13:00 - Spanyolország- Svájc
20:30 - Macedónia-Portugália

2.csoport
Végeredmény: 1.Csehország 8, 2.Montenegró 8, 3.Németország 6, 4.Izrael 2

3.csoport
Végeredmény: 1.Franciaország 12, 2.Norvégia 8, 2.Litvánia 2, 4.Törökország 2

4.csoport
Végeredmény: 1. Horvátország 10 p, 2. Magyarország 7 p, 3. Szlovákia 4 p, 4. Lettország 3 p.

5 csoport:
Állás: 1. Lengyelország 8, 2.Svédország 8, 3.Holandia 2, 4.Ukrajna 2
18:15 - Svédország-Hollandia
20:00 - Lengyelország-Ukrajna

6.csoport
Állás: 1.Izland 8, 2.Fehéroroszország 7, 3.Szlovénia 5, 4.Románia 0
18:00 - Szlovénia-Fehéroroszország (az első mérkőzésen 32:32)
19:45 - Izland -Románia

7.csoport:
Állás:1.Szerbia 7, 2.Oroszország 6, 3.Ausztria 6, 4.Bosznia-Hercegovina 1
19:00 - Szerbia-Bosznia-Hercegovina
19:15 - Ausztria-Oroszország

A csoport első két helyezettje vehet részt a januári Eb-n.
Az EB csoportsorsolást jövő pénteken 18.30-kor rendezik Herningben.

(Forrás: kezi.hu)