Díjazottakról is döntött a MOB Fair Play Bizottság

Díjazottakról is döntött a MOB Fair Play Bizottság

2021. 05. 21.
Megosztás


Megtartotta idei első ülését a MOB Fair Play Bizottsága. A pandémia miatt nem kerülhetett sor korábban az ülésre, ezért a szokásoktól eltérően nem a tavasz elején, hanem végén találkoztak a tagok. Az ülést megtisztelte jelenlétével Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, valamint Vékássy Bálint, a MOB főtitkára is.

A szervezet elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy mennyire fontos a fair play szerepe a sportban, egyben elismerését fejezte ki azért a munkáért, melyet a bizottság tagjai évről évre végeznek a fair play bemutatásáért, népszerűsítéséért. Kulcsár Krisztián tájékoztatta a jelenlévőket a tokiói olimpiával kapcsolatos legfrissebb hírekről is.

Kamuti Jenő, a bizottság elnöke kiemelte, hogy annak ellenére érkezett be rengeteg javaslat a felhívásra, hogy versenyeket alig tudtak rendezni a tavalyi évben. „Ez részben annak is köszönhető, hogy a sportszerető emberek odafigyeltek arra a kevés versenyre, amit tavaly meg tudtak tartani. Örömünkre szolgál, hogy várakozásainkat jóval meghaladó számban kaptunk jelöléseket cselekedetekre, melyek tényleg hűen tükrözik a fair play szellemiségét” – mondta bevezetőjében a bizottság vezetője.

A 2020-as évre vonatkozó jelöléseket egyesével, és alaposan megvitatták a jelenlévők. Nem egy esetben a tagok hosszan győzködték egymást álláspontjukról, mely után a szavazás tett pontot a vitára. A nagyszámú jelölés közül végül 20-at tartott kitüntetésre érdemesnek a bizottság. A díjazottakat hamarosan értesítik.

Az ülés végén a tagok megegyeztek abban, hogy ha a körülmények lehetővé teszik, úgy idén ősszel rendezik meg a díjátadó gálát, egybevonva a tavalyi és az idei eseményt.

(MFPB/DG; fotó: MOB/Szalmás Péter)