Dónusz Éva: Az UTE a hazai kajak-kenu sport elitjébe tartozik

2017. 08. 29.
Megosztás


Júliusi kiemelkedő teljesítményüknek köszönhetően az UTE kajak-kenusai nyerték meg a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és a százezer forintos utalvány a Hegyvidék SE MOM Tájfutó Szakosztályáé lett. A díjakat augusztus 29-én a MOB székházában vették át az érintettek, az 55. A hónap műhelye-díjátadó alkalmával.

Rendkívül sikeres hónapot produkált a „lilák” sportolói, akik hazai és nemzetközi fronton is remekül szerepeltek.

Remekül szerepeltek az újpesti kajakosok minden fronton: ami a nemzetközi szereplést illeti, a győri EYOF-on Rendessy Eszter K–1 200 m-en szerzett aranyérmet, míg a sportág legfontosabb aktuális utánpótlás-eseményén, a romániai ifjúsági és U23-as világbajnokságon a fiatalabbak mezőnyében Lucz Anna K–4 500 m-en nyert, az U23-asok között pedig Malcsiner Eszter és Szénási Zsófia is tagja volt az 500 m-en első helyezett K–4-es egységnek. A vb-n ezüstérmet szerzett Lucz Dóra K–1 200 m-en, miközben Malcsiner a K–2 500 m-en harmadik helyen célba ért hajóban ült. A kölyök- és serdülőkorosztály képviselői sem maradtak adósak a kitűnő eredményekkel, ők idehaza remekeltek. A júliusi országos bajnokságon Ujfalvi Laura duplázott (K–1 1000 és K–1 4000 m-en is győzött), valamint a kajak- és a kenunégyes is az első helyen zárt.

A MOB-székházban tartott eseményen először Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője köszöntötte a megjelenteket, és gratulált a díjazott műhelyeknek. Ezt követően Lehmann László, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára kapott szót. A sportvezető kiemelte az elismerés jelentőségét: „Már ötödik éve folyik osztatlan sikerrel a versengés a díjért, s annak ellenére, hogy tavaly nyáron átszervezés történt a magyar sportéletben, a MOB-nak változatlan fontos az utánpótlás támogatása. Megszokhattuk, hogy nyáron a vizes sportágak dominálnak, az UTE kajakosainál pedig láthatóan komoly munka folyik.”

A Decathlon képviseletében Román Gergely ügyfélélmény-igazgató elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy ilyen régóta a kezdeményezés mellett állnak, amely mára komoly rangot vívott ki magának. Másfelől pedig megnyugvást érez, mert hónapról hónapra bebizonyosodik, hogy milyen sok eredményes fiatal sportoló van Magyarországon.

Őze István klubigazgató gratulált a versenyzőknek, edzőknek és köszönetet mondott a szülőknek, majd ismertette, hogy az elmúlt években milyen infrastrukturális fejlődésen ment keresztül a szakosztály, és kiemelte a magas színvonalú szakmai munkát.

A kajak-kenu szövetséget az olimpiai bajnok, utánpótláskapitány Dónusz Éva képviselte. Elmondta, szerinte ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna a júliusi díj, nagyon jól működő szakosztályról van szó, az eredmények pedig a kiválóan összehangolt szakmai munkának köszönhetőek. „Az UTE a hazai kajak-kenu sport elitjébe tartozik, magas szakmai munka jellemzi.”

Homoki Tamás szakosztály-igazgató köszönetet mondott a díj alapítóinak, és bemutatta a jelenlévőknek a kétszáz versenyzőt és tíz edzőt foglalkoztató műhelyt. „Nálunk versenyez többek közt az olimpiai bajnok Kozák Danuta, aki nagy húzóerőt jelent a fiatalabb korosztály számára.”

A közönségdíj nyertese nevében Kisvölcsey Ákos, a Hegyvidék SE MOM tájfutóedzője beszélt, aki szerint már az is megtiszteltetés a szakosztálynak, hogy a jelöltek közé kerültek, a közönségszavazás megnyerése pedig minden elképzelésüket felülmúlta. Fontosnak tartja, hogy az elismerésen keresztül is népszerűsítik a sportágat.

A részletes eredményeket ITT találja meg. A sorozat folytatódik, így az augusztusi teljesítmények alapján szeptember 5-ig EZEN FELÜLETEN lehet leadni a jelölést az egyéni sportágakat képviselő szakosztályokra.

(utanpotlassport.hu-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)