Dr. Földes Évára emlékeztek

Dr. Földes Évára emlékeztek

2015. 03. 03.
Megosztás

Száz éve született Szombathelyen dr. Földes Éva, az 1948. évi londoni olimpiai játékok művészeti versenyeinek epikai művek versenyágának bronzérmese. A vasi megyeszékhelyről indult életpályája, bár már gyerekkorában elköltözött családjával, az ott szerzett élményei egész életét meghatározták.

A jubileum alkalmából emléke előtt tisztelegve a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület, Szombathely MJV önkormányzata és a Szombathelyi Zsidó Hitközség közösen helyezett el emléktáblát Földes Éva Kisfaludy Sándor utca 5. sz. alatti szülőházán.

Horváth Vilmos, a szombathelyi olimpiai baráti kör elnöke köszöntötte a szép számmal megjelent érdeklődőt, majd köszönetét fejezte ki dr. Puskás Tivadar polgármesternek, aki első szóra az emléktábla-állítás nemes ügye mellé állt. Párhuzamot vont dr. Földes Éva és Coubertin báró munkássága között, hiszen mindketten neveléstörténészek voltak. Dr. Puskás Tivadar polgármester ünnepi beszédében örömmel nyugtázta, hogy egy évvel a műkorcsolyázó Nagy-testvérpár szülőházán elhelyezett emléktábla után újabb olimpikon számára sikerült emléket állítani, aki egy különlegességnek számító sportágban szerzett olimpiai bronzérmet. Kiemelte, hogy Földes Éva első műve Kossuth Zsuzsannával, a szabadságharc ismeretlen hősnőjének életével foglalkozott.

Az emléktáblát dr. Puskás Tivadar, Horváth Vilmos, dr. Takátsné dr. Tenki Mária a körzet önkormányzati képviselője és a Zsidó Hitközség részéről Grünwald Zsolt leplezte le.

Az emléktábla-avatás után a Bernstein Béla Kulturális Központban dr. Hollerné Mecséri Annamária történész, a hagyományőrző egyesület tagja és egyben a Dr. Földes Éva c. kötet szerzője mutatta be a Szülőföld Kiadó gondozásában, a „Híres szombathelyi nők” sorozatban megjelent művét. Köszöntőt mondott dr. Takátsné dr. Tenki Mária önkormányzati képviselő, a sorozat szerkesztője, Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke és Horváth Vilmos a Halmay Egyesület elnöke.

„Dr. Földes Éva bronzérmet szerzett a szellemi olimpián Londonban, és egész életében fontosnak tartotta a nők emancipációját a sport területén. Azt vallotta: a szorgalommal párosult igazi tudás mindig sikert arat. Újságíróként számos cikksorozat fűződik nevéhez, előadóként sokan hallhatták gondolatait, és élete során közel száz neveléstudományi tárgyú írása jelent meg. Ez a szerteágazó életpálya, ez a folyamatos tenni akarás a mai kor embere számára is példa értékű” – értékelte a száz éve született neveléstörténész életpályáját a szerző.

(MOA/Gál László, fotók: Kerényi János)