Drótszamáron Tokióba

Drótszamáron Tokióba

2018. 02. 01.
Megosztás


A Kertváros ismét olimpiára hangolódik. A közelgő 2020-as tokiói olimpia előtt ugyanis a XVI. kerületi sportrajongók már számolgatják, hogy jó két év múlva hány olimpikonja lehet majd a városrésznek.

Atlétikában a 3000 méteres akadályfutónk, Gyürkés Viktória jó eséllyel pályázik az ötkarikás részvételre. De bízhatunk benne, hogy az aktuális olimpiai- és világbajnokot, Szilágyi Áront és Szatmári Andrást is felvonultató férfi kardcsapat is ott lesz majd a japán fővárosban. Az a válogatott, melynek edzője az árpádföldi Decsi András, és amelynek még alapembere a Kertvárosi Vívó SE versenyzője, Decsi Tamás is. Aztán női vízilabdában is reménykedhetünk, hisz az újjáalakuló magyar válogatottban egyre inkább meghatározó szerepet tölt be Gyöngyössy Anikó, a Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium korábbi diákja. A sportlövő Egri Viktória is egyre jobb eredményeket ér el, így az ő kvalifikációjában is bizakodhatunk. Mint ahogyan abban is, hogy a kerékpáros Lovassy Krisztián London után Tokióban is képviselni fogja a kerületünket.

Utóbbi versenyző volt az első vendége a 11. szezonját megkezdő Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Körnek, mely szervezet választása két okból eshetett a BVSC-Zugló kerékpárosára. Egyrészt, mint ötkarikás kerületi reménységet, másrészt, pedig mint Magyarország legeredményesebb kerékpárosát szerették volna őt bemutatni a közönségnek. Mert bár a magyar sporttörténelemben korábban is akadtak kiváló bringások, olyan, aki egy világversenyen a dobogóra is felállhatott volna, eddig még nem akadt. Eddig, de már nem tovább. A Cinkotán élő Lovassy Krisztián ugyanis tavaly októberben a berlini pályakerékpáros Európa-bajnokságon bravúros versenyzéssel ezüstérmes lett a scratch (60 körös) versenyszámban, melyre korábban még nem volt példa a magyar kerékpársport történetében. Január 29-én, a megszokott helyszínen, az Erzsébetligeti Színházban a Kertváros újdonsült büszkesége volt tehát a vendége a baráti körnek. Lovassy Krisztián a megtelt Harmónia termet látva nem titkolta meglepetését, mert, mint mondta, nem számított rá, hogy ennyien érdeklődnek majd a kerékpársport és azon belül a személye iránt. Ezt követően viszont másfél órán keresztül mesélt a pályafutásáról a londoni olimpián tapasztalt nehézségekről, a tavalyi év sikereiről és a legfontosabb céljairól. Ez utóbbiak között Tokió is fontos szerepet kapott, ez év végén kezdődik ugyanis a kerékpárosok kvalifikációja a 2020-as olimpiára, márpedig Krisztiánnak eltökélt célja, hogy újra ötkarikás eseményen képviselhesse a kerületet.

Lovassy Krisztián az esti rendezvény végeztével nem hazament, hanem előbb még a BVSC-Zugló Szőnyi úti telepére hajtott, ahol leadta a kerékpárját, hogy azt a zuglói klub a többi csomagjával együtt a másnapi malagai gépre feladja. Krisztián ugyanis a februárt nem az itthoni mostoha, hanem a Baleár-szigeteki ideális körülmények között tölti. Természetesen edzéssel, hisz március elején Hollandiában pályakerékpáros világbajnokságot rendeznek majd, melyre két számban is kvalifikálta magát. És, ha már ott lesz, akkor, mint Európa ezüstérmes képviselője, szeretne majd minél eredményesebben szerepelni.

(MOA/Riersch Tamás)