Gyurta Dánielt edzője a tabletjével a víz alatt is szemmel tartja

Élete legjobbját szeretné megúszni Gyurta Dániel Budapesten

2017. 02. 14.
Megosztás


A 150 nap múlva kezdődő hazai rendezésű vizes világbajnokságon egyéni legjobbját szeretné megúszni Gyurta Dániel olimpiai bajnok mellúszó.

A 27 éves Gyurta az elmúlt nyáron Rióban címvédőként csak a 17. helyen végzett, ezt követően pedig – 17 év után – szakított edzőjével, Széles Sándorral, s azóta Nagy József irányításával készül. „Úgy érzem, nagyon jól áll a felkészülésem, és jónak érzem azt az utat, amelyre az új edzőmmel léptünk. Nyilván meg kell majd várni, hogy a versenyeken milyen eredményt érek el, de napról napra azért küzdünk, hogy a korábbi évekhez hasonló sikerrel zárjam majd a világbajnokságot” – nyilatkozta Gyurta az MTI-nek kedden.

A háromszoros nagymedencés világbajnok hangsúlyozta, a legnagyobb változást természetesen az edzőcsere jelentette, ugyanakkor a felkészülés is némiképp másképp zajlik:

„Sokkal intenzívebb és inkább a gyorsaságon van a hangsúly, nincs már annyi kilométer, mint korábban, de ami van, az jóval intenzívebb. Az életkor, a tapasztalat, az a pályafutás, ami mögöttem van, ezt kell a lehető legjobban kiaknáznunk. Szeretnénk a korábbi kiváló második feles hajrát megtartva a táv első felét is úgy összerakni, hogy meglegyen a sebességem” – tette hozzá a 200 méter mell londoni olimpiai bajnoka, aki bízik benne, hogy az első „látható” jelek már az április végén sorra kerülő országos bajnokságon jelentkeznek.

A korábbi világcsúcstartó Gyurta egyúttal kijelentette, a hazai rendezésű világbajnokságon egyéni legjobbjára (2:07.23 perc) hajt: „Életem legjobb eredményét, vagy ahhoz közelebbit szeretnék, ennél konkrétabb célt nem lehet kitűzni egy hazai világbajnokság előtt” – szögezte le.

(MOB/MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter, archív)