Fazekasék túlélték a roglai poklot

Fazekasék túlélték a roglai poklot

2013. 08. 10.
Megosztás

A nyári szabadság utáni első, amolyan felvezető hét erőnléti gyakorlása – még Veszprémben – kismiska volt ahhoz képest, amit Carlos Ortega edző ezen a héten vezényel játékosainak a szlovéniai hegyekben a magyar kézibajnoknak.

„Tizenhatan érkeztünk Roglára, ahol a Veszprém nem először készül – árulta el Fazekas Nándor kapus.
– Nem nagyon élvezzük az itteni erőnléti gyakorlásokat, amelyek után lazításként labdás edzés következik. Ezt nem panaszként mondom, hiszen pontosan tudtuk, hogy ezen a héten ez vár ránk."

A világklasszistól megkérdeztük, hogy a kapusok – akiknek talán nincs akkora szükségük a különleges állóképességre, mint társaiknak – nem kapnak-e némi könnyítést.

„Szó sincs róla – sóhajtotta –, pontosan ugyanazt a munkát végezzük mi is, mint Nagy Lászlóék. Szerencsére a regenerálódáshoz is minden eszközt megtalálunk Roglán, de – hogy őszinte legyek – a legfontosabb az ágy. Arra sem marad időnk, hogy az itt edzőtáborozó többi sportolóval – röplabdázók, labdarúgók is edzenek itt – ismerkedjünk, barátkozzunk."

A szintén a felkészülés kellős közepénél tartó CO Zagreb játékosaival és vezetőivel azért váltottak néhány szót a hét elején.

„Éppen váltottuk egymást a horvátokkal – folytatta Fazekas Nándor. – Mi kicsomagoltunk, ők meg már készülődtek vissza Zágrábba. Újra beszélgethettem kicsit régi barátommal, Zlatko Saraceviccsel – jelenleg ő Boris Dvorsek másodedzője –, aki kétezertől három évadon át a Veszprém egyik legjobbja volt. Az olimpiai és világbajnok jobbátlövő ugyanaz maradt, aki volt, barátságos, a magyarokat – különösen a veszprémieket – rajongásig szerető, remek fickó. A szakmázásra nem volt időnk, de majd a jövő héten Németországban..."

A roglai „poklot" túlélve a veszprémiek a jövő héten itthon folytatják a felkészülést.

„Pénteken még két edzés vár ránk, aztán indulunk haza – mondta Fazekas. – Már jó lesz egy kis magyaros kosztot enni, bár nem lehetett panaszunk a szlovén konyhára sem. A hazai azért hazai marad... A családommal tölthető kétnapos pihenőre vágyom a legjobban, mert aztán a jövő héten újra utazunk. Németországban elkezdjük a felkészülési meccsek sorát."

A kapus szavait azzal egészítette ki Sevinger Zsolt, a csapatot működtető MKB Veszprém Zrt. cégvezetője, hogy a roglai hét igen hasznos volt a zavartalanul dolgozó, szűkített keretű együttesnek, amely a jövő péntekig a Veszprém Arénában folytatja a felkészülést. Másnap, augusztus 17-én pedig a német Ehingenben a Sparkassen-kupán már tesztmeccset játszik a Zágrábbal és a Kielcével – a másik ágon a Paris SG (a volt veszprémi Császár Gábor új csapata), a Füchse Berlin és a Wacker Thun szerepel.