Férfi EB: A címvédő dánok és az olimpiai bajnok franciák mérkőznek a fináléban

Férfi EB: A címvédő dánok és az olimpiai bajnok franciák mérkőznek a fináléban

2014. 01. 25.
Megosztás

A hazai válogatott játszik majd a franciákkal a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, mivel pénteken két góllal jobbnak bizonyult a horvát csapatnál.

Nem lehet állítani, hogy lehengerlően kezdte a találkozót a házigazda, a horvátok Duvnjak góljával megszerezték a vezetést, ezt követően pedig egyszer sem kerültek előnybe a dánok az első félidőben! Már ami a gólokat illeti persze, mert a kiállításokat szép számmal kapták a horvátok, ezek következtében pedig rendre eltűnt az egy-két gólos vendégelőny.
Mikkel Hansen játékában egymást váltották a nagyszerű megoldások és a támadásbeli hibák, Eggert viszont időnként egymaga tartotta versenyben csapatát.

A vendégek részéről Duvnjak mellett Kopljar ágyúzásai is megoldhatatlan feladatot jelentettek Landinnak és a védelemnek, Cupic pedig magabiztosan értékesítette mindhárom lehetőségét.

A horvátok gyakorlatilag végig vezetve érkeztek meg az utolsó perchez, és egy maratoni támadás végén egyrészt a félidő utolsó másodpercében gólt szereztek, másrészt még emberelőnybe is kerültek a második félidő elejére.

Sőt a fordulást követően kettős fórba kerültek, és még hetest is kaptak a horvátok. Na, itt aztán megtört valami. Cupic hetese a lécre pattant, majd ezt követően két ziccert is kihagyott – vagy fogalmazzunk úgy, Landin védett nagyot –, ez pedig felpörgette a dánokat. Sorozatban szerzett három góllal a meccs során először szerzett vezetést a házigazda (16–15), Christiansen szórta a nagyobbnál nagyobb bombáit, de Horvat és Kopljar révén tartotta az iksz körüli eredményt a vendégcsapat (18–18).

Eggert „triplája” után gyorsan kiment két percre pihenni egyet (21–18), Horvat pedig két szélső góllal visszalopta a csapatát (21–20), majd a lerohanásával kiegyenlítettek a horvátok (23–23). Christiansen és Svan Hansen újabb találatával villámgyorsan feleltek a dánok, Söndegaard kapufát is érintő gólja után pedig Goluzának ismét össze kellett hívnia csapatát egy gyors megbeszélésre (26–23).

A világbajnoki, olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes nem is adta fel, Horvat és Bicanic góljával egyre zárkózott (26–25), mi több, még emberelőnybe is került. Christiansen bombája ugyanakkor megakasztotta a feltámadást, Strlek helyzeteit pedig sorban védte a végére nagyon belelendülő Landin.

Svan Hansen újabb gólja után eldőlni látszott a meccs, pláne, hogy előnybe is kerültek a dánok (28–25), a horvátok pedig hiába próbálkoztak, a hajrában már nem jött össze a csoda (29–27).

A házigazda a mezőnyben egyedüliként mindegyik mérkőzését megnyerte a kontinensviadalon!

A másik elődöntőben az olimpiai bajnok Franciaország óriási csatában 30–27-re legyőzte a világbajnok Spanyolországot.

Pocsékul kezdett a világbajnoki címvédő, Omeyer a találkozó elején lehúzta a rolót, ziccert ziccerre halmozva védett, és miután a franciák támadásban is elkezdtek produkálni valamit – főleg Abalo remeklésével –, pillanatok alatt állva hagyták a spanyolokat (7–2).
Hirdetés

Az ötgólos különbség nagyjából állandósulni látszott, ám a 20. perc környékén valami megváltozott (11–6), Morros találata után Onesta időkérése mintha a franciákat, különösen Narcisse-t zavarta volna meg, támadásban teljesen szétesett az olimpiai bajnok, amely a szünetig már csak egyszer talált be.

Nem úgy a spanyolok! Canellas szórta a nagyobbnál nagyobb bombákat, és Sierra is egyre gyakrabban találkozott a labdával, így fokozatosan elkezdtek felzárkózni, a 29. percben már kiegyenlítettek, és két hetesből szerzett góllal előnnyel vonulhattak a szünetre (12–14).

A fordulás után Entrerríos újabb góljával már hárommal vezettek a spanyolok, itt azonban jött az újabb fordulat, Nikola Karabatic vezérletével 5–0-s etapot produkáltak a franciák, 18–16-ra megfordítva az állást.

Megvolt az esély egyből a csavarra ismét, a spanyolok azonban a kettős emberelőny plusz két hetes kombinációból egy gólt tudtak csak összehozni, Abalót viszont a kettős hátrány sem zavarta. A csereként beálló Dumoulin parádésan mutatkozott be a kapuban, a franciákat a lélektani helyzetekben rendre továbblökő Porte találata pedig már 20–17-et eredményezett.

A végül 12 lövésből tíz gólig jutó Canellas hamar visszahozta ikszre övéit (20–20), de Porte újfent megindította a franciákat, bár ezzel együtt az 51. percig végig fej fej mellett haladtak a felek (24–24).

Aguinagalde előnyből 25–25-re módosította az állást, aztán Nikola Karabatic hátrányból is visszavette az előnyt a franciáknak, innentől pedig nagyjából nem volt megállás. Porte góljára Tomás még válaszolt, Abalo gólja után viszont Dumoulin a nap védést bemutatva megőrizte a 27–25-öt. Abalo a második adandó alkalommal már háromra növelte a differenciát, és bár egy halvány reménysugár egy perccel a vége előtt felcsillant a spanyolok előtt, mínusz kettőnél a lerohanást elrontották, így az utolsó másodpercek már francia örömjátékkal teltek el (30–27).

A spanyoloknál Canellas mellé igazából csak Aguinagalde és Entrerríos tudott többé-kevésbé felnőni, Maqueda azonban alighanem sokkal szebb napot is el tudott volna képzelni, egytucatnyi lövésből csupán kétszer talált a hálóba.

Az előző négy Eb-t a finálé két résztvevője nyerte: a franciák 2006-ban és 2010-ben, a dánok 2008-ban és 2012-ben győztek.

Eredmény:

elődöntők:

Dánia–Horvátország 29–27 (13–15)
Gólszerző: Eggert 8, Toft Hansen 4, Christiansen, Sven Hansen 3-3, Mogensen, Larsen, Nöddesbo, Söndegaard, Mikkel Hansen 2-2, Lindberg 1, ill. Kopljar, Horvat 6-6, Duvnjak 5, Cupic, Bicanic 3-3, Strlek 2, Sliskovic, Vori 1-1

Franciaország–Spanyolország 30–27 (12–14)
Gólszerző: Abalo 8, Porte 7, Guigou, Narcisse 5-5, N. Karabatic, Sorhaindo 2-2, Joli 1, ill. Canellas 10, Aguinagalde 5, Entrerríos 4, Maqueda, Tomás 2-2, Ugalde, Morros, García, Rivera 1-1

az 5. helyért:
Izland–Lengyelország 28–27 (13–16)
Ld: Gudjohnsson 8, Kárason 6, ill. Kuchczynski 5

A további program:

vasárnap:
a 3. helyért: Spanyolország-Horvátország 15.00

döntő: Franciaország-Dánia 17.30

A végső sorrend: ... 5. Izland, 6. Lengyelország, 7. Svédország, 8. MAGYARORSZÁG, 9. Oroszország, 10. Macedónia, 11. Ausztria, 12. Fehéroroszország, 13. Szerbia, 14. Norvégia, 15. Csehország, 16. Montenegró

(Forrás: NSO)