Gallov Rezső a MOB elnökségének ülésén vette át az Európai Olimpiai Bizottság elismerését

2017. 11. 29.
Megosztás


Az egykori sportállamtitkár, MOB-alelnök, edző, újságíró Gallov Rezső az elmúlt hétvégén Zágrábban, az Európai Olimpiai Bizottság 46. közgyűlésén magas rangú sportvezetői elismerésben, „2017 European Olympic Laurel” - díjban részesült. A 81 esztendős sportvezető nem utazott el a horvát fővárosba, a díjat, távollétében Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke vette át, aki a MOB szerdai elnökségi ülésén adta át Gallov Rezsőnek.

Gallov Rezső a „2017 European Olympic Laurel” - díjat sportvezetői életműve elismeréséül, a MOB ajánlására kapta meg az Európai Olimpiai Bizottságtól. Ő az első magyar sportvezető, akit az európai szervezet ilyen magas elismeréssel jutalmazott.

Gallov Rezsőt Kulcsár Krisztián és Orendi Mihály alelnök méltatta, köszönetet mondtak több évtizedes munkájáért, majd a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége tapssal köszöntötte a korábbi sportvezetőt (a kép jobb szélén).

Az ünnepelt emlékeztetett, az 1970-es úszó Európa-bajnokság után nem sokkal lett a szövetség főtitkára, ezzel indult sportvezetői pályafutása, majd húsz év múlva, 1990-ben, a rendszerváltás után nem sokkal lett az OTSH elnöke. „Többször találkoztam a NOB akkori elnökével, Samaranch úrral is. Erősíteni szerettük volna az európai olimpiai mozgalmat, 1991 áprilisában Budapesten, nagy sikerrel megrendeztük a sportért felelős európai miniszterek találkozóját" - mondta Gallov Rezső, majd hozzátette: a magyarok, a magyar sportvezetők mindig is élen jártak az olimpiai mozgalom terén.

Gallov Rezső 1936. július 13-án született Aradon. Az ötvenes-hatvanas években aktív vízilabda-játékos, majd vízilabdaedző, sportvezető, sportújságíró, szakíró. Az Országos Testnevelési és Sporthivatalt 1990-től vezette az atlantai olimpia évéig. Több olimpián részt vett: a Magyar Úszó Szövetség főtitkáraként, a magyar csapat vezetőjeként volt ott a 72-es játékokon Münchenben, majd Kanadában, az ottani szövetség technikai igazgatójaként volt jelen ’76-ban, Montréálban. Barcelonában és Atlantában sportállamtitkárként és a MOB alelnökeként volt tagja a magyar delegációnak. Újságíróként is utazott, Londonból is tudósított. A sydney-i olimpiáig a Nemzeti Sport főmunkatársa; önálló rovata volt a barcelonai és az atlantai ötkarikás játékok idején is. Az újságírás mellett több, olimpiai témájú könyvnek a szerzője. Hosszú évekig szerkesztette a Magyar Edző című folyóiratot. Munkásságát a MOB 1999-ben Nívódíjjal, a Magyar Sportújságírók Szövetsége 2005-ben Feleki László-, 2010-ben Életműdíjjal, 2017 tavaszán a MOB Média Életműdíjjal ismerte el.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)