Gonda Ivett hamar búcsúzott

Gonda Ivett hamar búcsúzott

2013. 07. 19.
Megosztás

A pueblai világbajnokság első magyar fellépője, Gonda Ivett első mérkőzésén vereséget szenvedett.

A Magyarországon született, de Kanadában felnőtt Ivett idén év elején vette fel újra a magyar állampolgárságot. A korábbi olimpikon a vb-n már magyar színekben szerepel (-53 kg). Világranglista-helyezésének köszönhetően kiemelt, az első fordulóban nem volt mérkőzése.

Patakfalvy Miklós, a magyar szövetség elnökének helyszíni jelentése szerint Ivett napról napra jobb formába lendült a torna előtt, ráadásul a kanadai csapat is neki szurkolt.

Ivett a legjobb 32 között kapcsolódott be a küzdelmekbe. Ellenfele, Pauline Lopez a Fülöp-szigetekről érkezett, és egy 9-4-es győzelemmel melegített a chilei Yeni Contreras ellen az első fordulóban. Kellően ráhangolódhatott a vb-re, mert Ivettet 2-1-re megverte, ezzel búcsúztatta a magyar lányt a legjobb 32 között. Az első két felvonás 0-0-ra végződött, igazi tapogatózó, kiváró küzdelem volt. Aztán húsz másodperccel a vége előtt talált Lopez, ami után kievéssel Ivett kapott egy büntetőpontot is, míg pár másodperccel a vége előtt ugyanígy szépíteni tudott, de egyenlíteni vagy fordítani már nem.

Pénteken Tóth Balázs lép pástra.

A vb élő közvetítése IDE kattintva nézhető.

(Forrás: taekwondo szövetség)