Gyarmati Dezső is emlékezett Csík Ferencre

2012. 03. 30.
Megosztás

Csík Ferenc, a berlini olimpia legendás úszó bajnoka immár 67 éve, a második világháború utolsó napjaiban, 1945, március 29-én távozott az élők sorából.

Katona orvosként hivatásának tejesítése közben a soproni belvárosban , bombatámadás során vesztette életét. A budai Csík Ferenc általános iskolában és gimnáziumban hagyományosan ünnepséggel emlékeznek a névadóra.

A Csík Ferenc emlékünnepély első napján a diákok sportolása került előtérbe. Az események olimpiai himnusszal, zászló felvonással, eskü tétellel kezdődtek. Az olimpiák történetét felvillantó életképek után, előadások hangzottak el, majd az alsósok a Medve utcai iskola tornatermében és udvarán különböző ügyességi vetélkedőkön mérték össze tudásukat,s a szokásos tanár-diák labdarugó és röplabda mérkőzések sem maradtak el.

A felsősök a BSE városmajori sporttelepét vették birtokba. A nyárias időt kihasználva mozogtak sportoltak,kötélhúzástól kezdve váltófutáson át kosárlabdázásig változatos programok között válogathattak.

Az előadások közül Gyarmati Dezső, a háromszoros olimpiai bajnok, a világ legjobb vízilabdázó élménybeszámolója aratta legnagyobb sikert.

-Azzal kezdtem, hogy annakidején 1936-ban, kilenc évesen édesapámmal együtt hallgattam a népszerű rádióriporter Pluhár István közvetítését a berlini diadalról - emlékezett a Nemzet Sportolója, a kerület díszpolgára, aki később a margitszigeti uszodában személyesen is több ízben találkozott a népszerű, csodált sportemberrel.

Természetesen a nemzetközi sportsajtó által „vérfürdőként” emlegetett melbournei magyar-szovjet póló csata is terítékre került. Gyarmati Dezső elmondta, hogy Prokopov, az ellenfél egyik legkeményebb, olykor durva játékosának őrzését Rajki Béla kapitány az ugyancsak szigorú Bolvári Toncsira bízta. Az egyik párharc után Bolvárit már Zádor Ervin helyettesítette, amit a törleszteni igyekvő Prokopov nem vett észre és Bolvári helyett Zádor Ervin arcába könyökölt. A fiatal magyar pólós azután vérző arccal mászott ki a medencéből, a közönség tüntetett, majd a magyar csapat 4:0-ás győzelmét ünnepelte.

Befejezésül azután megmutattam a gyerekeknek olimpiai érmeimet, s elmondta, hogy tíz olimpián járt. Játékosként három arany valamint egy-egy ezüst és bronzérmet kapott, Los Angelesben a nemzetközi szövetség küldötteként VIP vendég volt, akkor emlékérmet nyújtottak át neki, a további öt olimpián mint kapitány, edző volt jelen, s emlékül másolatokat csináltatott magának az érmekről. Ezt a tíz érmet adták azután kézről kézre örömtől csillogó arccal a Csík diákok.

Igazán jól éreztem magam, boldog vagyok, hogy örömet szereztem a diákoknak és talán sikerült felkeltenem bennük érdeklődést a sport iránt – summázta véleményét Gyarmati Dezső.

Az emlékezés második napján pénteken 12 órától kerül sor az emlékünnepélyre, a Csík díjak kiosztására.