Gyulai Márton sportdiplomáciai sikere

Gyulai Márton sportdiplomáciai sikere

2021. 11. 15.
Megosztás


Gyulai Mártont, az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának magyar tagját választották meg az EA végrehajtó bizottságának új tagjává a tanács ülésén Madridban – adta hírül honlapján a Magyar Atlétikai Szövetség. A sportvezető 2015 óta a tagja az EA tanácsának, emellett a Budapest 2023 Világbajnokságot Szervező Nonprofit Zrt. sportszakmai vezérigazgató-helyettese.

„Az Európai Szövetség végrehajtó bizottságát (Executive Board - EXBO) az alapszabály szerint az elnök, az ügyvezető igazgató és a három alelnök alkotja, de az elnöknek lehetősége van további két személyt bevonni” – mondta Gyulai Márton. A sportdiplomata azt is elmondta, hogy a tanács évente csak kétszer ülésezik, ezért minden olyan témában, ami ennél sürgősebb, felhatalmazza az EXBO-t, hogy hozza meg a szükséges döntéseket. „Feladatok terén sok időt, de nagy felelősséget is jelent, hiszen innentől nem születhet olyan döntés az EA-ban, amiről nem azonnal és első kézből értesülünk” – tette hozzá.

Gyulai Márton az olimpiai család aktív tagjaként korábban tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének és a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának is.

(MASZ, MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)