Harminc esztendős az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta

Harminc esztendős az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta

2017. 01. 11.
Megosztás


Szerdán ünnepli 30. születésnapját London és Rio kajakbajnoka, az ötszörös ötkarikás győztes Kozák Danuta. A sportoló a közelmúltban jelentette be, hogy gyermeket vár, így ez a kerek esztendő nem a sporteredményekről szól majd, hanem az anyaságról.

Kozák Danuta 1987. január 11-én született Budapesten. Édesanyja lengyel származású. „Dana" kisgyermekként több sportágat kipróbált, a kajakozás mellett 9 évesen döntött. A KSI-ben Agócs Mihály tanította meg neki az alapokat, később Simon Miklós lett a mestere, a Bp-i Honvédban talált új „otthonra”. A riói olimpiára már párja és egyben új edzője, Somogyi Béla készítette fel, az UTE versenyzőjeként, 2013-tól.

A legeredményesebb magyar női kajakozó, egyben a legtöbb olimpiai kajakos arany tulajdonosa. Kiemelkedő sikerei közt ötszörös olimpiai bajnok, 11-szeres világ- és 14-szeres Európa-bajnok. Három olimpián nyert érmet, összesen hatot. Pekingben a női négyessel ötszáz méteren ezüstérmet nyert. Londonban a versenyszámot megnyerte, mellette a távon egyesben sem talált legyőzőre.

Kozák Danuta Rióban három számban is a dobogó tetejére állhatott: a négyessel és egyesben duplázott, a kajak kettesek versenyében párjával szintén győzött. Danuta nevéhez kötődik az 500. magyar olimpiai érem és a 175. magyar aranyérem. A 2015-ös Európa Játékokon, Bakuban két aranyat és egy bronzot nyert.

A Budapesti Corvinus Egyetemen kertészmérnökként végzett, hobbija a kertészkedés és mellette a sütés-főzés. Több elismerésére is büszke lehet: Budapest díszpolgára, Junior Príma-díjas, a magyar kajak-kenu sport örökös bajnoka, 2016-ban Az év női kajakosa-díjat vehette át.

A bajnoknő december végén jelentette be, hogy gyermeket vár, ezért kihagyja a 2017-es versenyszezont.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)