Tokió 2020, új helyszínekkel?

Hógépekkel és magyar sikerekkel folytatódtak a tokiói tesztversenyek

2019. 10. 06.
Megosztás

Nincs megállás a japán fővárosban: az utóbbi egy hónapban a küzdősportolók mellett a kosárlabdázók, a maratonfutók és a kajak-kenusok is kipróbálhatták 2020 hivatalos ötkarikás helyszíneket. Az új innovációk bemutatása mellett magyar sikereknek is örülhetett a nagyérdemű.

Kosárlabda

Augusztus végén került sor a kosárlabdázók tokiói tesztversenyére. A mérkőzéseknek a felújított Saitama Arena adott otthont, amely Japán egyik leghíresebb versenyhelyszíne. A 18 ezres csarnokban a japán válogatott mellett fellépett korábban az AC/DC és a Metallica is.

A Nemzetközi Kosárlabda Játékok keretei között a hazai férfi nemzeti csapat 3 mérkőzésen lépett pályára, a női válogatott pedig két meccset játszott Tajvan ellen a Mitsui Fudosan Cup részeként. Előbbiek Németország személyében először győztek le európai csapatot a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) égisze alatt zajló tornán.

Az olimpia másik kosárlabda-létesítménye az Aomi Urban Sports Park lesz.

Judo, karate

A küzdősportok világában a Nippon Budokan szinte „szent helynek” számít. A létesítmény az 1964-es olimpiára épült, itt debütált ötkarikás játékokon a cselgáncs, azóta pedig megszámlálhatatlan judo-, karate-, aikido- és birkózóverseny helyszíne volt. Szerepe a harcművészetekben hasonló, mint a Wembleyé vagy a Maracanáé a labdarúgásban.

Mindezek fényében nem volt meglepő, hogy ezt választották a 2020-as játékok judós és karatés helyszínéül. Augusztus 25. és szeptember 1. között előbbiek vehették birtokukba a küzdőteret, itt rendezték ugyanis a cselgáncsozók világbajnokságát.

A 11 ezres csarnokban – a jelentős helyi érdekeltségnek köszönhetően – elképesztő hangulat uralkodott. A házigazdák ennek megfelelően az élen zárták az éremtáblát, a szervezők azonban nem csak emiatt lehettek elégedettek. „Csapatunk a helyszínen rengeteget tanulhatott, amely biztos garanciát jelenthet a sikeres olimpiai rendezésre. Ez mind nagyon kielégítő és izgalmas, mi pedig alig várjuk, hogy a judo visszatérjen olimpiai szülőhelyére” – mondta Masa Takaya, az olimpia szervezőbizottságának szóvivője.

A cselgáncsozók sikere után a karatésokon volt a sor, hogy birtokba vegyék majdani ötkarikás otthonukat. Több mint 30 versenyző mérettethette meg magát a kata és kumite szakágakban. Bár a világ legjobbjai nem vettek részt a tornán, az ezt megelőző Karate 1-Premier League fordulóban már neves versenyzők is kipróbálhatták a Budokant. A rendezvényen jelen volt a Nemzetközi Karate Szövetség főtitkára, Toshihisa Nagura is. A Premier League versenyen olimpiai kvalifikációs pontokat gyűjthettek az indulók.

Maraton

A maratonfutók számára olimpiai kvóta volt a tét: a férfi és a női verseny első két helyezettje is megválthatta a jegyét a játékokra. 30 japán férfi és 10 nő vágott neki ugyanannak a pályának, melyet jövőre is használni fognak: a verseny rajt- és célvonala is az új nemzeti stadion előtt kapott helyet. Az útvonal Tokió legfontosabb látványosságait érintette: a Thunder Gatet, a Császári Palotát, a Zojoji templomot és a Nihonbashi hidat. A cél felé egy 3 kilométeres emelkedő nehezítette a maratonisták dolgát.

„Ez az útvonal Tokió esszenciáját fejezi ki: a tradíció és a modernitás keveredését” – jellemezte a pályát a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, Sebastian Coe. A nézők is rajonganak az új nyomvonalért: a versenyzők útját tömött sorok kísérték.

A játékok előtt még további 3 kvalifikációs futamot rendeznek majd a japán futóknak.

Kajak-kenu

A síkvízi kajak-kenusok számára is sikeres tesztversenyt bonyolítottak le a Sea Forest Waterway pályáján. A viadalon több nagy név is részt vett, például Sebastian Brendel, aki londoni és riói aranyérme után itt is győzött C-1 1000 méteren, vagy a szintén ötkarikás aranyérmes, szintén német Tom Liebscher. A magyar válogatott csakugyan képviseltette magát, nem is akárhogyan: 3 arany- és 2 bronzérmet is szereztünk. Tótka Sándor K-1 200 méteren, Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső C-2 500 méteren, Kopasz Bálint pedig K-1 1000 méteren győzött, míg Birkás Balázs és a Medveczky Erika - Gazsó Alida Dóra páros bronzérmekkel gazdagodtak.

Az új, állandó versenyhelyszínről remek kilátás nyílik a Tokiói-öbölre, valamint a Tokyo Gate Bridge-re is. A pályákat két gát védi a hullámoktól, a lelátók 16 ezer néző befogadására alkalmasak, az energiát pedig a szén-dioxid kibocsájtás csökkentésének jegyében napelemek adják. Az olimpia után nemzetközi evezős és kajak-kenu versenyeket rendeznek majd alétesítményben. Érdekesség, hogy ezen a helyszínen tesztelték először azokat a hógépeket, melyekkel a játékokat fenyegető óriási hőhullámot igyekeznek csillapítani a szervezők.

Taekwondo

A tokiói tesztversenyek nem csak a helyszínek kipróbálására alkalmasak: a nemzetközi sportszövetségek számára kitűnő fórumot jelentenek az innovációk megtapasztalásához. Erre a taekwondo iskolapélda lehetne: itt debütáltak ugyanis azok az új, modern védőfelszerelések, melyek a karokat és a sípcsontot védik. A „Ready Steady Tokyo” sorozat tesztversenyén a férfiak 58-, illetve a nők 49 kilogrammos kategóriájában próbálták ki az újításokat. Az innovációk olimpiai használatáról a Nemzetközi Taekwondo Szövetség decemberi, moszkvai ülésén döntenek majd.

A versenyekre a Makuhari Messe Hallban került sor, 16-16 női és férfi harcossal a mezőnyben. „Kipróbálhattuk az új felszereléseket, melyek követik a fehér ruházatra vonatkozó tradíciónkat, ugyanakkor fontos új technológiájukkal sokat segíthetnek a sportolóknak és a nézőknek egyaránt” – mondta Chungwon Choue, a Nemzetközi Taekwondo Szövetség elnöke, aki a helyszínről tekintette meg a küzdelmeket.

(olympic.org; fotók: IOC, Getty Images, World Taekwondo)