Hosszú Katinka és Varga Dénes Európa legjobbja 2013-ban

Hosszú Katinka és Varga Dénes Európa legjobbja 2013-ban

2013. 12. 03.
Megosztás

Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Hosszú Katinka: a LEN nyilvánosságra hozta a 2013-as LEN Award-szavazás végeredményét, és ennek értelmében Katinka lett Európa legjobb női úszója. A férfiaknál Gyurta Dániel másodikként zárt. A vízilabdázóknál Varga Dénes kapta a legtöbb szavazatot.

A LEN 2008 óta díjazza az esztendő legjobbjait valamennyi diszciplinában, és most első ízben magyar úszó kezébe kerülhet a győztesnek járó bronzszobor: a hölgyek között Hosszú Katinka nagy fölénnyel nyerte el az első helyet!

Katinka sikeréhez kétség sem férhetett: már a barcelonai világbajnokság két arany- és egy bronzérme Európa legsikeresebb versenyzőjévé tette, ám ő még erre is rápakolt egy lapáttal, hiszen a rövidpályás Világkupa-sorozaton példátlan sikerszériát produkált: nyert 55 érmet, ebből 32 arany, továbbá megdöntött hat világrekordot. Nem is lehetett kérdés, hogy az 51 LEN-tagország 274 szavazójának többségénél ő viszi el a pálmát a Barcelonában a világrekordokat szakmányban döntögető mellúszók, az orosz Julia Efimova és a litván Ruta Meilutyte előtt.

A férfiaknál az egyéniben és váltóban is aranyérmet szerző francia Yannick Agnel 2012 után az idén is elnyerte az elismerést, Gyurta Dánielre is sokan szavaztak – világbajnokunk így második lett a listán.

Kiemelendő, hogy nyíltvízi úszásban is volt magyar a szavazólapon, Olasz Anna összetett Európa Kupa-diadala okán került az ötös listára, és voksoltak is rá – de természetesen itt az Európa egyetlen női világbajnoki címét szerző Martina Grimaldi sikeréhez nem férhetett kétség. A férfiaknál az a Thomas Lurz győzött, akivel Risztov Éva jelenleg is együtt tréningezik.

Katinka: „Számomra óriási megtiszteltetés a LEN Award”

Rögtönzött sajtóbeszélgetés keretében, a Komjádi első emeletén beszélt újabb, igaz, kivételesen nem a medencében elért sikeréről Hosszú Katinka, aki megkapta az Európa legjobbjának járó LEN Awardot a női úszók mezőnyében. (Mivel a szobrot hivatalosan a herningi rövidpályás Eb-n adják át neki, ezért a fotósok kedvéért a Világkupa-éremtermését aggatta magára Katinka: hét és fél kilónyi medália lógott a karjain!)

„Számomra óriási megtiszteltetés ez az elismerés – mondta a barcelonai világbajnokságon két arany- és egy bronzérmet szerző világklasszis. – Megmondom őszintén, nem számítottam rá, hiszen kiváló európai úszók állítottak fel világrekordokat az idén, és ezzel talán ők is rászolgáltak volna erre a díjra. Nagyon örülök, hogy végül rám esett a választás, ez további motivációt ad az újabb és újabb kihívások előtt.”

Arra a kérdésre, hogy mi változott a londoni olimpia óta – hiszen Katinka fantasztikus menetelése tavaly ősszel kezdődött, és azóta rendületlenül nyer és nyer –, a kiváló versenyző így válaszolt:

„Nagyon sok minden. Befejeztem az iskolát, és csak az úszásra koncentrálhatok most már – ez az egyik legfontosabb. Aztán természetesen az is, hogy edzőt váltottam, Shane-nel teljesen más módszerekkel készülünk, sokkal több a verseny, ezeken gyakorlom be azt, amit a legfontosabb alkalmakkor kell csinálnom. Az, hogy a testalkatom is átalakult, szintén a váltásnak köszönhető: az előző edzőm nem igazán foglalkozott a szárazföldi felkészítéssel, aki akart, keresett magának egy személyi edzőt, vagy csinálta maga, de ott csak az úszással törődtek. Shane-nek más elképzelései vannak, és ezeket érvényesíti is, a szárazföldi munka is fontos részt jelent a felkészülésben.”

A megannyi versenyzéssel igenis példát akar mutatni: a FINA Magazine most megjelent száma feltette azt a kérdést, ez vajon új trend, vagy csupán egy egyén képességeinek egyedi csillogása. Nos, Katinka erre is felelt: „Nagyon remélem, hogy ez egy új trend, és egyre többen csinálják majd ezt. Ez az út vezet ugyanis ahhoz, hogy az úszás valóban profi sportággá váljon. Azt hiszem, meg tudtuk mutatni, hogy így is lehet kiváló eredményeket elérni. Ez természetesen nem arról szól, hogy egy évben többször is csúcsformába lehet lendülni – azért igazából egyszer lehet valóban nagyon jól menni, az idén ez volt Barcelona. Az év többi részében igyekszünk minél közelebb kerülni a csúcsformához, versenyzés közben.”

Az edző-férj, Shane Tusup elöljáróban elmondta, a LEN Award az egyik legnagyobb elismerés, amit Katinka kaphatott, „tekintettel azokra, akik korábban elnyerték ezt a díjat, illetve azokra, akiket a mostani szavazáson megelőzött.” Az idei szezont lenyűgözőnek és fantasztikusnak minősítette: „Pedig úgy indultunk neki, hogy ez egy tesztév lesz, ehhez képest szenzációsan sikerült. De ettől nem esünk hanyatt, ugyanúgy értékeljük, mint a korábbiakat, azaz most is megnézzük, mi az, ami működik, min lehet javítani, és mi az, amit el kell hagyni. És megmarad az alázat, hiszen a rövidpályás Eb-re is úgy tekintünk, hogy jó lenne nyerni, és ha sikerül, akkor az újabb aranyéremnek ugyanúgy fog, fogunk örülni, mintha az első lenne.”

Kettejük közös munkájáról Shane meglehetősen érzékletesen fogalmazott: „Úgy gondolom, Katinka erőfeszítései egyfajta üzenetet jelentenek: igenis megéri keményen dolgozni, megalkuvás nélkül. Iszonyú mélyről kellett visszahozni a londoni olimpia után, de ez sikerült. Akkor kitűztük a céljainkat, és most mindent, de mindent ezeknek rendelünk alá, rövid és hosszútávon egyaránt. Úszóként annak idején nekem is voltak céljaim, ezeket azonban nem sikerült elérnem. Sokkal többre vágytam, de elbuktam. Viszont az itt szerzett tapasztalatokkal hozzá tudok járulni ahhoz, hogy Katka elérje az övéit. Nekem ez az egyik legfontosabb szerepem a közös munkában: segíteni őt abban, hogy elérje mindazt, amit kitűztünk. És most már a világ összes kincséért sem cserélném el ezt a munkát semmiért.”

Az év utolsó nagy viadalán, a herningi rövidpályás Európa-bajnokságon hét egyéni számban indul Katinka.
„Remélem, jól fog menni, mert nagyon jó formában érzem magam.”
Utána pedig jöhet a pihenés – gondoltuk mi, de Katinka csak nevetett: „Én most pihenek, például itt, a sajtótájékoztatón. De alig várom, hogy újra elkezdjük a kemény munkát. Az már most is hiányzik, hiszen jelenleg csupán napi három órákat úszunk a formába hozás miatt. Viszont amint vége a szezonnak, megint jöhetnek a kemény edzések, és ahogy magamat ismerem, már karácsonykor is vízben leszek.”

És végül testvérsportágunkról, a vízilabdáról is emlékezzünk meg.

Az európai szövetség 2008 óta választja meg a kontinens legjobbjait valamennyi vizes sportágban – magyar pólós eddig egyszer nyerte el a LEN Award-ot jelképező szobrot: Biros Péter, még a pekingi győzelem után. Az ugyanakkor az elmúlt fél évtizedben általánossá vált, hogy ez a különdíj általában azé a játékosé lesz, aki az adott esztendő legnagyobb világversenyén győztes csapat tagja, és azon belül nyújt kiemelkedő produkciót.

Ezek után a barcelonai világbajnokság MVP-jének választott Varga Dénes sikere már-már papírforma – leszámítva azt, hogy akadt egy igen komoly riválisa: az ugyanott a legjobb kapus címet elnyerő Nagy Viktor. És a szavazás eredménye mutatja, a két magyar között „zajlott” az igazi csata, végül minimális különbséggel (információink szerint két szavazattal) Dumi lett a befutó.

Ez egyébként két éven belül egy újabb rangos elismerés a sportág egyik legnagyobb varázslójának, hiszen 2012-ben már őt választották a nagyváradi Final Four MVP-jének, jóllehet akkor „csak” másodikok lettek a Rijekával a Recco mögött, az elődöntőben szerzett nyolcméteres csavargól azonban minden szavazóban mély nyomokat hagyott.

Most is hasonló emlékek dolgozhattak a voksolókban – az összes európai ország szakszövetsége, a LEN Büro és technikai bizottságok tagjai, szövetségi kapitányok, játékvezetők, szakújságírók –, hiszen Dumi fenomenális megmozdulások sorozatát mutatta be a nyáron, a világbajnokságon, különösen a második héten extázisban játszva vált főszereplőjévé a fantasztikus magyar sikernek. (Itt jegyezzük meg, hogy a hölgyeknél Szücs Gabi holtversenyen harmadik lett a magától értetődő módon taroló két spanyol játékos mögött – míg „társsportágunk”, az úszás is igen büszke lehet, hiszen a női úszók mezőnyében Hosszú Katinkáé lett az elismerés, míg a férfiaknál Gyurta Dani a második helyen végzett.)

Mondhatjuk tehát úgy is, Dumi 1/1-nél tart, de hátra van még a klasszikus „Aranylabda”, a FINA Best Athletes-szavazás, ahol szintén igen jó esélyei vannak a cím elnyerésére – az ottani végeredményről azonban csak januárban fogunk értesülni.

Varga Dénes érdekes felütéssel kezdett a LEN Award kapcsán: „Amikor először jelezték, hogy kaptam egy elismerést, rögtön az villant be, hogy ez most mi, a FINA-szavazás, ahol szintén rajta vagyok a listán, vagy egy másik? Megmondom őszintén, nekem ez azért fontos, mert tudom, hogy 2011-ben a FINA szavazásán Filip Filipovicsot választották a legjobbnak, holott abban az évben a világbajnok olaszok kapusának, Stefano Tempestinek kellett volna nyernie – ő végül is „csak” a LEN Awardot nyerte meg. Félreértés ne essék, jól esik az elismerés, de azért a világ legjobbja cím mégiscsak más, mint Európa legjobbja. Úgyhogy azzal kapcsolatban még izgulok januárig...”

Arra a kérdésre, hogy egy csapatsportban miként kezeli egy játékos az egyéni díjat, Dumi így válaszolt: „Egy ilyen díj mindig a csapatot is dicséri. Játszhat valaki bármilyen poszton, ha a csapat tud úgy játszani, hogy abból egyvalaki kiemelkedőnek tűnik a külső szemlélődőknek, az egyértelmű elismerés a csapatnak is. És viszont: ha a válogatott azt várta tőlem – márpedig úgy gondolom, nálunk ez volt a helyzet –, hogy jól játsszak, meg gólokat lőjek, és ezt sikerült úgy megvalósítani, hogy külön elismertek, az a csapat számára is pozitív visszajelzés.”

Az élmény megélése négy hónap után is különleges az ifjabbik Vargának. „Nyáron és közvetlen utána még az okozott nagy katarzist, milyen jó volt az utat járni a válogatottal, aztán megkoronázni egy rendkívüli zarándoklatot. Én ezt annak éltem meg, és akkor és ott a siker olyan magától értetődőnek tűnt. Most viszont azért Danival (Dumi bátyja) fel-felsóhajtunk egy-egy edzés közben is: de jó, hogy megnyertük! A világbajnoki cím kevés embernek adatik meg, annak lenni igenis kiváltság.”

Saját teljesítményéről így, hónapok távlatából eképp beszélt a barcelonai világbajnokság MVP-jének választott pólós: „Most sikerült először úgy játszanom, ahogy nekem a saját mércém szerint a magyar válogatottban kell. Ehhez most volt adott a lehetőség, most volt olyan az együttes összetétele. Korábban mindig voltak idősebbek, akik ebben a szerepkörben játszottak, és akkor csereként nem sikerült ugyanazt nyújtanom. Most igen – bár természetemnél fogva sosem érhet úgy véget egy nagy verseny, hogy ne lenne bennem hiányérzet. Barcelonát is úgy éltem meg, hogy maradt benne még.”

És hogy kijátszható-e az jövőre, ami most még úgymond benne maradt? „Erre rögtön jön a válasz a következő évben. Úgy gondolom, annál nincs feljebb, hogy valaki a saját közönsége előtt nyer, a saját országát teszi közvetlenül boldoggá. Lehet, hogy nem világbajnokság vagy olimpia jön, ám az Európa-bajnokság is elég rangos esemény ahhoz, hogy mindenki szemében sokat nyomjon a latban.”

Az egyes szakágak voksolásának eredménye:

LEN Award, 2013

ÚSZÁS

férfiak

Yannick Agnel – Franciaország 54,3%
Gyurta Dániel – Magyarország 21,4%
Jeremy Stravius – Franciaország 15,7%
Camille Lacourt – Franciaország 7,1%
Vlagyimir Morozov – Oroszország 1,4%

nők

Hosszú Katinka – Magyarország 62,0%
Julia Efimova – Oroszország 16,9%
Ruta Meilutyte – Litvánia 14,1%
Ranomi Kromowidjojo – Hollandia 5,6%
Rikke Moller Pedersen – Dánia 1,4%

VÍZILABDA

férfiak

Varga Dénes – Magyarország 36,1%
Nagy Viktor – Magyarország 33,3%
Vanja Udovicsics – Szerbia 15,3%
Alekszandar Ivovics – Montenegró 12,5%
Sandro Sukno – Horvátország 2,8%

nők

Jennifer Pareja – Spanyolország 50,7%
Laura Ester – Spanyolország 35,2%
Alexandra Antonova – Oroszország 5,6%
Szücs Gabriella – Magyarország 5,6%
Jekatyerina Prokofjeva – Oroszország 2,8%

MŰUGRÁS

férfiak

Patrick Hausding – német 55,7%
Sascha Klein – német 27,1%
Evgeny Kuznetsov – orosz 8,6%
Oleksandr Bondar – ukrán 4,3%
Ilya Zakharov – orosz 4,3%

nők

Tania Cagnotto – olasz 84,3%
Yulia Koltunova – orosz 4,3%
Iulia Prokopchuk – ukrán 4,3%
Tina Punzel – német 4,3%
Nadezhda Bazina – orosz 2,9%

SZINKRONÚSZÁS

Svetlana Romashina – orosz 47,1%
Svetlana Kolesnichenko – orosza 25,0%
Ona Carbonell – spanyol 20,6%
Lolita Ananasova – ukrán 7,4%
Margalida Crespi – spanyol 0,0%

NYÍLTVÍZI ÚSZÁS

férfiak

Thomas Lurz – német 77,1%
Spyridon Gianniotis – görög 20,0%
Brian Ryckeman – belga 2,9%
Christian Reichert – német 0,0%
Andreas Waschburger – német 0,0%

nők

Martina Grimaldi – olasz 62,9%
Kalliopi Araouzou – görög 12,9%
Angela Maurer – német 12,9%
Olga Kozydub – orosz 5,7%
Olasz Anna – magyar 5,7%

(Forrás: úszó szövetség, waterpolo.hu)