Huszonöt éve hunyt el Sárközi István

Huszonöt éve hunyt el Sárközi István

2017. 02. 01.
Megosztás


A 25 évvel ezelőtt tragikus körülmények között elhunyt Sárközi István labdarúgó olimpiai bajnokra emlékezett a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottsága az Új Köztemetőben január 31-én, a mexikói ötkarikás játékok bajnokának szépen megújított síremlékénél.

Az Olimpiai Himnusz hangjai után Győr Béla, a bizottság tagja, a Hagyományőrző Munkacsoport vezetője emlékezett hosszan a tragikus sorsú, néhány kérdésben rehabilitálásra váró bajnokról.

Sárközi István labdarúgó 1947. október 21-én Jászberényben született. Édesanyja hűtőgépgyárban, édesapja a terményforgalmi vállalatnál dolgozott. Fiútestvére után 15, leánytestvére után 10 évvel született, így kései gyerek volt a jászberényi Kőkép utcai családi házban.

1954-től 1962-ig volt általános iskolai tanuló a jászberényi Kossuth úti (Morgó) iskolában. Az általános iskola befejezése után a jászberényi 606. számú Ipari Iskolába íratták be szülei, majd három év elteltével karosszérialakatos szakmunkás képesítést szerzett megfelelő eredménnyel. Első munkahelye a hűtőgépgyári garázsműhelyben volt. Sárközi István, akkori becenevén Potyka 8-9-éves korában már kitűnt társai közül az iskolai testnevelési órákon, a focimérkőzések során. Később a Csiszi becenevet kapta társaitól. Korompai István, a Lehel SC utánpótlásedzője látta meg és hívta el a serdülők edzéseire. Három éven át foglalkozott vele, a serdülő csapatban megállta a helyét. Innentől kezdte magát képezni, az edzéseket meghosszabbította, a szabadrúgásokat, lövéseket, szögleteket, 11-es rúgásokat nagy szorgalommal gyakorolta, idősebb játékosokat hívott segítségül. Rövidesen az ifivel bajnokságot nyert, amelyekben kitűnt lelkesedésével, akaraterejével és játékával. 1965 őszén, amikor a Lehel SC NB I./B-s csapata kiesésre állt, a csapat edzője több fiatalt állított be a csapatba, többek között Sárközi Istvánt is, de az együttest a kieséstől megmenteni már nem tudták. A társak szerint minden megvolt benne, ami egy nagy labdarúgónak kellett. A szorgalom, mellyel egy hétközi edzésre is úgy készült, mint egy tétmeccsre. A vasakarat, amit az mutatott, hogy képes volt sírva fakadni, ha valami nem úgy sikerült, ahogyan eltervezte. Erőszakos volt, gólra törő, és nagyszerűen végezte a szabadrúgásokat is.

Az Egri Dózsa ekkor figyelt fel rá. Az 1966-os szezont már a hevesi megyeszékhely csapatában kezdte. Tehetségére az Egri Dózsa játékosaként és utánpótlás-válogatottként figyeltek fel 1968-ban az MTK vezetői. Még abban az évben, már az MTK labdarúgójaként bekerült a mexikói olimpiára készülő, Lakat Károly kapitány vezette csapatba. Az olimpián két mérkőzésen játszott a Salvador elleni 4:0-ás és Ghána elleni 2:2-esen, ezeken egy gólt szerzett. Az olimpiai válogatottal így aranyéremmel tért haza Mexikóvárosból. 1969-ben a magyar Ligaválogatottban szerepelt egy salvadori túrán. Az olimpiai válogatottban tíz alkalommal játszott, a nagyválogatottban kétszer, itt is egy gólt ért el.

Az MTK-ban az úgynevezett „9-ek”, Palicskó Tibor edző elleni bojkottjában, 1975-ben az egyik résztvevő volt; eltiltották, távozott az MTK-ból. Két évet a Budapesti Spartacusban, az NB II-ben játszott 1977-ig. Ezután a megújuló székesfehérvári MÁV Előre NB I-es csapatának vezéregyénisége lett 1979-ig. 30 éves kora után másodvirágzását élte, a biztos kiesőnek tekintett második számú székesfehérvári csapat játékának adott fazont. A rutinos játékmester irányításával két egymást követő évben harcolták ki a bennmaradást. Az Építők SC NB II-es csapata következett, majd visszatért anyaegyesületéhez, a Lehel SC-hez, Jászberénybe az 1980-1981-es szezonban. Az NB I-ben 227 mérkőzést játszott és 33 gólt lőtt. Az ismert országos TOTÓ-botrányba keveredve ő volt az egyik, akivel példát statuáltak a hatóságok, és ekkor a családja is hátat fordított neki. Más érintett játékosok megúszták enyhe büntetéssel, volt olyan is, aki külföldre igazolhatott. Szabadulása után közúti balesetet szenvedett, hosszú ideig kómában volt, az egyik lába néhány centivel rövidebb lett. Vendéglátói képesítése volt, autószerelő szakmával rendelkezett, edzői papírjai voltak, mégsem tudott egyik területen sem gyökeret ereszteni. Egy ideig a Czabán Samu téren a Volán SC pályafenntartója volt.

Sorsa kísértetiesen hasonlít Csik Tibornak, a másik jászberényi olimpiai bajnoknak az életére. Alkalmi üzletekből élt, nem volt munkahelye. „Jászberény szertelen olimpiai bajnoka” néven emlegette a sajtó.

Halála is rejtélyes volt. A Rákoscsaba és Pécel között közlekedő vasúti szerelvényből kiesve máig tisztázatlan körülmények között vesztette életét 1992. január 31-én, éppen 25 éve. Jellemző volt a magányosságára, hogy csak később derült ki, hogy a baleset áldozata olimpiai bajnok labdarúgó.

Temetése az Új Köztemető 65/1-4-3. sírhelyén, több labdarúgó és sportbarát részvétele mellett zajlott. Jászberényből csapattársai és tisztelői külön autóbuszokkal utaztak a végtisztességre. Azokban a napokban sokan írtak arról, hogy nem tudják elhinni, hogy elment egy olimpiai bajnok labdarúgó, akit rengetegen ismertek, kedveltek, akin még sem próbáltak és tudtak segíteni.

Sajnos, a jászberényi labdarúgás olimpiai bajnok játékosának szülőházán, a már említett Kőkép utca 20. szám alatt nincs emléktábla, utcát sem neveztek el róla, díszpolgári címet sem kapott az eltelt évek alatt. A jászberényi sporttelepen a helyi Czigány Zoltán gondozásában az öltöző folyosóján, egy tablón lévő fénykép emlékeztet csupán az olimpiai bajnokra.

Hoffer András a 110 éves a berényi labdarúgás 1906-2016 című munkájában írt hosszabban róla.

Dézsi Zoltán Az olimpiai játékok rövid története, és Jászberény olimpiai bajnokai című szakdolgozatában szintén hosszabban írt életéről, főként játékostársai elmondásából.

A fentiek azért is érdekesek, mert Jászberénynek három olimpiai bajnoka van, ebből kettőre szeretettel és kegyelettel emlékeznek a városban. Az ökölvívó Csík Tibor - amint említettem - hasonló megpróbáltatásokat élt át, mint Sárközi István, sokáig külföldön élt, ott is nyugszik, Ausztráliában, Sydneyben. Ő díszpolgár a városban, utca és ökölvívó sportegyesület őrzi a nevét. A vívó Gerevich Aladár, aki igaz, más kategória emberileg és eredményességben, szintén díszpolgár, nevét utca viseli, a volt lakóházán pedig emléktábla van a Jászság fővárosában. Az ország sok pontján több intézmény, verseny, emlékhely és tábla őrzi emlékét. A város harmadik bajnoka, Sárközi István viszont nem kapott semmilyen elismerést. Nevét csak, mint minden bajnokunkét, a központi emléktáblák, emlékművek őrzik.

Ebben van munkája a jövőben a bizottságnak, mely a segítségét kéri az MLSZ-nek és az MTK-nak is. A kék-fehéreknél 1975-ig játszott NB I-es mérkőzései száma alapján jogosult volt a klub örökös tagja cím viselésére, de nem szerepel a listán. Ideje lenne őt itt is rehabilitálni. Ezt a bizottság kezdeményezi, valamint egy MLSZ-el közös emléktábla elhelyezését Jászberényben. Sok országát, sporttársait elhagyó, sokáig ellenségnek tekintett sportolónál ez jóval előbb és egyszerűbben megtörtént. Öröm, hogy a bajnok síremléke eddig is rendben volt, de nemrégen felújították.

Amint látszik, ami a bizottság eltervez, végrehajtja. Őrzi a bajnokaink, olimpikonjaink, sportvezetőink emlékét már évtizedek óta. Van és lesz is feladata, de az a szándék vezéreli tagjait, hogy mindenki emlékét méltóképpen őrizze a jövő számára.

Nem szeretnék, ha bárki feledésbe merülne, mert „csak az hal meg, akit elfelejtenek”.

(MOB-MOA/Győr Béla, fotó: Domby Iván)