Időutazás egy olimpiai álom nyomában, Borsafüreden

Időutazás egy olimpiai álom nyomában, Borsafüreden

2019. 04. 01.
Megosztás


A Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) emléktúrával egybekötött konferenciát szervezett Borsafüredre, ahol 75 esztendővel ezelőtt – amikor a település Magyarország része volt – téli olimpiát terveztek. Az ötkarikás terv álom maradt, az akkori lehetőségek és előkészületek azonban nem álltak távol a valóságtól. A március végi eseményen részt vett dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója is.

A magyar küldöttséget Győr Béla, a MOA főtitkára, a MOB Emlék- és Hagyományőrző Albizottságának elnöke vezette. A házigazdák részéről dr. Killyéni András olimpiakutató koordinálta a konferenciát. A vállalati menedzserként dolgozó kolozsvári sporttörténész a borsafüredi olimpiai terv kutatója, ő jegyzi az Olimpiai álom a Radnai-havasokban című könyvet. A kiadvány megjelenése óta a város büszkén vállalja ezt a magyar örökséget, és kampányol is vele. A könyvet már több nyelvre lefordították.

Borsafüreden egy síugrósáncot a magyar állam épített 1940-1944 között abból a célból, hogy az 1948-as téli játékok rendezésére megfelelő infrastruktúrával pályázhassanak; a háború, a gazdasági helyzet és a politika azonban szertefoszlatta az ötkarikás álmot. Az ugrósánc Európa legnagyobbja volt akkor, a magyarok országos bajnoksággal, külföldi résztvevőkkel és az alpesi számokkal tesztelték a lesiklópályát. Több beruházás megkezdődött, jelentős folytatás azonban nem volt.

A határon túli szakmai fórumon kolozsvári, székelyföldi sporttörténészek és oktatók is részt vettek; Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusát Csige Sándor konzul képviselte.

A konferencia előtt, az emléktúra részeként a résztvevők Szatmárnémetiben magyar olimpikonok sírját koszorúzták meg, majd a Csipler Vívóiskolában tájékozódtak a város jelenlegi sportéletével kapcsolatosan. Ezt követően Szinérváralján - Tamási Attila tanár, újságíró idegenvezetése mellett - megtekintették az ötszörös olimpikon, ezüstérmes dr. Kamuti Jenő mestere, Bay Béla vívó szülőházát.

A delegációt Borsafüreden a város polgármestere, Ion Sorin Timiș köszöntötte, majd előadást a város múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

A konferencia résztvevőit Kulcsár Krisztián MOB-elnök videóüzenetben köszöntötte, majd dr. Kamuti Jenő – aki egyben a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke – a fair play szellemiségében tartott előadást. Dr. Bukta Zsuzsanna, a MOA tanácsának tagja, a Magyar Curling Szövetség elnöke a sportág kialakulását és olimpiai szereplését mutatta be. Dr. Szabó Lajos MOA-tanácstag a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója a budapesti olimpiai rendezési kísérletekről beszélt. Dr. Szikora Katalin MOA-tanácstag, a Testnevelési Egyetem docense téli olimpiatörténeti előadásának vetítése. Dr. Hencsei Pál olimpiakutató – szintén MOA-tanácstag – az erdélyi magyar téli olimpikonokat mutatta be. Dr. Killyéni András Borsafüred 75 évvel ezelőtt - a magyar Garmish története, Csíki András Jégkorong a Hargita lábánál, míg Török Zoltán Ebihalak – egy erdélyi sikertörténet háttere címmel tartott előadást.

Az emléktúra része volt a szatmárnémeti vívóiskola megtekintése is. A csoport megkoszorúzta Csipler Sándor mellszobrát és sírhelyét, felkeresték Jankovich Lőrincz 1936-os berlini lovas olimpikon, militaryban 9. helyezett sportoló sírját is. A delegáció résztvevői rövid kirándulást tettek a Radnai-havasok és a Máramarosi-havasokban.

A konferencia helyszíne egy 75 esztendővel ezelőtt már működő vendégház volt, amelyben ma iskola üzemel. A delegációt a Medve Panzió látta vendégül, ahol a házigazdák kiváló helyi ízekkel kedveskedtek.

A magyar delegáció látogatásáról a frissujsag.ro is beszámolt.

(MOB/MOA/VF)