Befejeződött az I. Európa Játékok

Január 29-én lehet új elnöke a MOB-nak

2022. 01. 12.
Megosztás


A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége közgyűlés összehívásáról is döntött a január 12-ei, munkaterv szerinti idei első ülésén. A közgyűlés január 29-én választhat új elnököt a szervezet élére.

Mint ismert, Kulcsár Krisztián a december 30-ai közgyűlés keretében maga ellen kezdeményezett bizalmatlansági szavazás elvesztését követően mondott le január 31-ei hatállyal.

A sportvezető akkor elmondta, hogy a február 4-én kezdődő téli olimpián ő már nem vesz részt, azonban, ha a közgyűlés időben megválasztja az utódját, akkor az új sportvezető minden bizonnyal a MOB elnökeként ott lehet a kínai fővárosban a Magyar Olimpiai Csapat mellett. Az utód február elsejétől lehet a honi ötkarikás szervezet első embere, mandátuma a 2024-es párizsi olimpia utáni tisztújításig szól.

A MOB elnöksége január 29-re, szombaton 10 órára hívja össze a közgyűlést, ahol a jelenleg 56 főt számláló MOB-tagság szavazhat majd, és kizárólag közülük kerülhet ki az új elnök is. A MOB honlapján január 13-án meg fog jelenni az elnöki pályázati felhívás; január 19-én, 16 óráig lehet majd kandidálni.

A grémium tájékoztatást kapott a pekingi olimpiára utazó küldöttség várható összetételéről. Mint Vékássy Bálint elmondta, a kvalifikációk még néhány sportágban tartanak, a snowboardos versenyző indulása magyar szempontból sporttörténelmi jelentőségű lehet, a végleges delegációról később születik döntés. Ismét tárgyalták a MOB Fenntarthatósági Stratégiáját, mely több nemzeti olimpiai bizottság együttműködésében, nemzetközi projektként, nemzetközi források bevonásával készül.

A testület döntött eredményességi támogatásról is. Fábián László sportigazgató ismertette az előterjesztést, mely a hazai rendezésű, 2021-es judo-világbajnokságra, az ott bronzérmes Tóth Krisztiánra és edzőjére vonatkozik. Az elnökség az olimpiai eseményekkel kapcsolatos minimum-követelmények antidopping-politikájának módosításáról is tárgyalt, a témát a következő közgyűlés egyik napirendi pontjának javasolta, amit előzőleg a MOB Orvosi Bizottsága is át fog tekinteni. Mint ismert: a MOB határozottan kiáll a zéró tolerancia mellett.

Az ülésen az elnök bemutatta a felügyelő bizottság új tagját, Antal Dénest (a poszt dr. Bathó Ferenc halála után üresedett meg), az új elnöki titkárságvezetőt, Pálinkás Esztert, valamint 83. születésnapja alkalmából gratulált az ülésen résztvevő dr. Aján Tamásnak.

A leköszönő Kulcsár Krisztián zárszavában elmondta, hogy ilyen összetételben utoljára vannak együtt, megköszönte a tagoknak a közel négy és fél éves munkát, együttműködést, majd mindenkivel kezet fogott...

(MOB/VF; fotó: MOB/Szalmás Péter)