Jutalmak a vízilabdás sikerekért

Jutalmak a vízilabdás sikerekért

2013. 09. 11.
Megosztás

Igen sikeres idényt zár 2013-ban a magyar vízilabdasport, amelynek élcsapatai közül a férfiválogatott világbajnok, a női nemzeti együttes pedig bronzérmes lett a nyári, barcelonai vb-n.


Akárcsak gárdáik tagjai, a két szövetségi kapitány, a háromszoros olimpiai bajnokból szakvezetővé előlépett, s már nyitóidényében nagy diadallal jelentkező Benedek Tibor, továbbá a tavaly Eb-harmadik és londoni olimpiai negyedik hölgytársulat irányítója, Merész András is Beck Györgytől, a sportági szövetség (MVLSZ) társelnökétől vehetett át ajándékot munkája elismeréseképpen a kedd esti MVLSZ-ünnepségen.

A Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében jelen volt Fábián László sportigazgató, aki beszédében kiemelte, hogy a vízilabda a zászlóshajója, az egyik legsikeresebb ágazata a magyar sportnak.

Az ünnepségen ajándékot vehettek át az Universiádén remeklő csapatok, az egyetemisták-főiskolások júliusi, kazanyi világversenyén aranyérmes férfi- és másodikként végzett női együttes vezetői és tagjai is.

Az ünnepség befejeztével a pólóválogatott közössen tekintette meg a magyar-észt labdarúgó találkozót a Puskás Ferenc stadionban.

Benedek Tibor szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak elmondta, hogy csapata átérzi a focisták nehéz helyzetét, és azzal is biztosítja támogatásáról Egervári Sándor együttesét, hogy este teljes létszámban ott lesz a Puskás-stadionban. A futballisták örömmel fogadták a pólósok támogatását, hiszen ilyen nehéz helyzetben minden biztató szó erőt ad a gárdának az esti vb-selejtező előtt.

„Azt gondolom, hogy a vébégyőzelmünk és a korábbi sikereink hitelessé teszik a csapatot a közvélemény szemében, és egy ilyen nehéz pillanatban ki kellett állnunk a válogatott mellett – mondta az mlsz.hu-nak Benedek Tibor. – Minden együttesnek vannak sikerei és kudarcai, az utóbbiakért sem lehet elítélni a játékosokat, ugyanis erről szól a sport, az egyik csapat nyer, a másik pedig veszít. Az igazi sportemberek a kudarcból is erőt tudnak meríteni, és ennek is köszönhetően fel tudnak állni a padlóról. Ezerszer volt ez ránk, pólósokra is igaz, és mindig jólesett, ha a család, a barátok mellett másoktól is kaptunk egy kis támogatást. Tudjuk, hogy nem váltjuk meg a világot ezzel a gesztussal, de ha egy kicsit is tudunk segíteni, már megérte."

„Az utóbbi másfél évtizedben rengeteg kudarc érte a pólóválogatottat, én a mai napig felhasználom a negatív élményeket a győzelmeim eléréséhez, válogatott játékosként mindig ezekből merítettünk erőt, nélkülük talán a sikerek sem jöttek volna. Egy erős csapat mindig fel tud állni a padlóról, és meggyőződésem, hogy a futballválogatott játékosai erős csapatot alkotnak, s noha ilyen rövid idő alatt nem könnyű elrendezni magukban a történteket, arra számítok, hogy az észtek ellen plusz motiváció formájában érezteti hatását a bukaresti vereség, a játékosok dühből, dacból is megmutatják, sokkal többre képesek. A közhangulat most nem a legjobb, a sajtónak, ezen belül a televíziós kommentátornak óriási felelőssége van a szurkolói hangulat alakításában, hiszen a több millió tévénézőből, újságolvasóból csak kevesen értenek igazán magas szinten a labdarúgáshoz, a többieket nagyban befolyásolja, milyen a média hozzáállása a csapathoz" – tette hozzá a pólósok háromszor olimpiai bajnok kapitánya.

(Forrás: MTI, NSO, fotók: Kovács Anikó)