Kemény Dénes: Nem félek, megpróbálok megfelelni

Kemény Dénes: Nem félek, megpróbálok megfelelni

2012. 12. 18.
Megosztás

Vasárnap Kemény Dénest választották a Magyar Vízilabda-szövetség elnökévé.

A férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjáról leköszönő szakember 133 szavazatot kapott, míg a másik jelölt, Gergely István 108-at. Kemény Dénes a Nemzeti Sportnak röviden vázolta terveit, céljait az elnökválasztás után.

– Nem a leghálásabb feladat frissen megválasztott elnökként rögtön százmilliós hiányról beszélni…

Nem a szövetség költségvetésében jelentettem be a hiányt, mert ilyen részletekre nem akartam kitérni, meg nem is az én reszortom. Nyilván lesz átadás-átvétel, de a pillanatnyi tervek szerint sokkal kisebb lesz a szponzori bevétel, mint eddig. Most villámgyorsan lépni kell, akár a meglévő támogatóknál, hogy ki van olyan gazdasági helyzetben, hogy meg tudja emelni az aktuális összeget. Fontos, hogy ezt a lyukat betömjük és az is, hogy elinduljon az általános népszerűsítés, olyan támogatók, partnerek kellenek, akik a lehetőséget ki is használják. Amikor bizonyos támogatók éltek ezzel, rögtön több néző volt kint és a tévék előtt. Bármennyire is fárasztó a szponzort kiszolgálni, szükséges, mert abból a vízilabda profitál.

– Több szegmenst is kiemelt, az utánpótlást, női vízilabdát, marketinget, kommunikációt. Melyikkel kell kezdeni?

Az utánpótlás-nevelésben néhány hét alatt kidolgozhatók azok a direktívák, amelyek szükségesek a tehetséggondozáshoz. Ez persze ajánlás, mert Magyarországon nem szokás senkit kötelezni, mint a délszláv országokban, de azt gondolom, ezzel az ajánlással sok klub fog élni. A TAO-támogatás segítségével megoldható a nagyobb vízfelület, és az, hogy a tehetségesek többet eddzenek, mint a nem annyira tehetséges társaik. Nyilván a szülőknek ezt nehéz elfogadni, de működőképes lesz, és akkor nem járunk úgy, mint ahogyan én, hogy a válogatottba bekerülő fiatalt pluszmunkára kellett fogni. A lányokból sztárokat kell csinálni, sokkal jobbak annál, mint amennyire a magyar közvélemény ismeri őket, ehhez nekünk invesztálnunk kell. A hónuk alá kell nyúlni, mert az nem működhet hosszú távon, hogy a női póló a férfi függelékeként kapjon könyöradományt.

– Hatalmas teher és felelősség a magyar vízilabda vezetése. Ez mennyire hiányzott önnek?

Annyian kerestek meg, hogy nehéz lett volna nemet mondani. Felvetődött a kérdés, nem félek-e, hogy nem sikerül, amire azt mondtam, nem félek, mert amiről beszélünk, anélkül meglennék, nincs veszítenivalóm. Úgy voltam vele, ha elnök leszek, megpróbálok megfelelni azoknak, akik ezt akarták, ha pedig nem lettem volna, talán nyugalmasabban telnének a napjaim.

– De azért ambicionálta, hogy sportvezető legyen? Hiszen ez is a kapitányság utáni tervek között szerepelt.

Nézze, MOB-tag vagyok, az is elfoglaltság, ha nem lettem volna elnök a magyar pólóban, nem sok mindent vállaltam volna.

– Mikor lehet kapitánya a férfiválogatottnak?

Az alakuló ülésen rögzítettük a pályázati feltételeket, amelyeket hamarosan nyilvánosságra hozunk az interneten. Azért ott, mert másként nem érhetünk el mindenkit. Azt szeretném, hogy január első hetében már legyen kapitány, mert január utolsó napjaiban Moszkvában játszik a válogatott.

GERGELY ISTVÁN ELSZÁNTSÁGA MEGMARADT

Végül 25 szavazat, másképpen megközelítve, egy nagy klub voksát jelentő különbséggel maradt alul Gergely István Kemény Dénessel szemben, de a kétszeres olimpiai bajnok kapus sportemberként fogadta a „vereséget”, és sokkal inkább a pozitívumokat igyekezett hangsúlyozni.
„Az elszántságom megmaradt, a csalódottságom tovaszállt – jelentette ki Gergely. – Segíteni szeretném a magyar vízilabdát, ami persze a hatáskörtől is függ. Ha három évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy Kemény Dénes elindul a választáson, és aki alulmarad, az mindössze egy klubnyival marad alul, fejet hajtok előtte. Elnyertem a vízilabdás társadalom legalább felének bizalmát, amit megpróbálok meghálálni, és azok is pozitívan beszéltek rólam, akik elárulták, hogy nem engem támogatnak.”